ECDL Szabadon

Hardver: a számítógép fizikai megjelenése. Ide tartozik pl. maga a számítógép, a monitor, billentyűzet és így tovább.

Nagygép (angol kifejezéssel: mainframe, szakmai körökben elterjedt kifejezéssel nagy vas) azokat a nagy és „drága”, nagy teljesítményű számítógépeket jelenti, amelyeket főleg kormányzati intézmények, illetve nagyvállalatok, bankok az üzletileg kritikus alkalmazásaik futtatására használnak. Általában nagy mennyiségű adat kezelésére, tárolására képesek, amelyeket a statisztika, a nyilvántartások, ERP rendszerek és pénzügy tranzakciók feldolgozását igényelnek.

A kifejezés a korai 70-es évekből ered, amikor kisebb, kevésbé komplex számítógépek kerültek piacre (például a DEC PDP-8 és a PDP-11 sorozat), amelyek kisgépek vagy csak miniszámítógépek néven lettek közismertek. Az ipari, banki, kormányzati felhasználók a fizikai valójukban is ténylegesen nagy gépeket, a „számítógépeket” kezdték nagygépként emlegetni.

Nagygépeket manapság is használnak tudományos, katonai, pénzügyi feladatok megoldására. Ez ilyen gépek jellemzően sok processzorosak, nagy memória~ és hátértárral rendelkeznek. Felhasználói körük tudósokból, katonákból, mérnökökből, pénzügyi szakemberekből kerül ki.

Hálózati számítógép: olyan számítógép, amely képes hálózaton keresztül kommunikálni más számítógépekkel. Megkülönböztethetünk szolgáltató („szerver”) és szolgáltatást-igénybevevő („kliens”) számítógépeket, valamint ezeket a lehetőségeket együttesen tartalmazó gépeket.

Személyi számítógép: olyan önállóan működtethető teljes értékű számítógép, amely a „közfelhasználók” számára is elérhető áron kerül a piacra, így bárki megvásárolhatja.

Hordozható számítógép: olyan önállóan működtethető teljes értékű számítógép, melynek mérete és súlya olyan, hogy szinte tetszőleges helyen használható. Nincs fizikailag helyhez kötve. A működéséhez szükséges energiát többnyire beépített akkumulátor biztosítja.

Kézi számítógépek (PDA: Personal Digital Assistant): olyan ún. kézi számítógép, amellyel lehetővé válik találkozók, megbeszélések időpontjainak megszervezése. Tipikusan tartalmaz név~ és címjegyzéket, naptárat, valamint tevékenységlistát. A vezeték nélküli változatokon lehetséges email küldés és fogadás, web-böngészés is. Az gépen levő adatokat tudjuk asztali gépekkel szinkronizálni, azaz adatokat lehet másolni mindkét irányba. A PDA számítógépeket két csoportba lehet besorolni a kezelés szempontjából: billentyűzetről vagy PDA-hoz adott speciális toll segítségével kezelhetők.

A jelenleg használatos személyi számítógépek az ún. Neumann-elv alapján épülnek. Ezek szerint a gépnek öt alapvető funkcionális egységből kell állnia: bemeneti egység, memória, aritmetikai egység, vezérlőegység, kimeneti egység, s ami lényegesebb: a gép működését a tárolt program elvére kell alapozni. Ez azt jelenti, hogy a gép a program utasításait az adatokkal együtt a központi memóriában, bináris ábrázolásban tárolja, s a Boole-algebra műveleteit ezek sorrendjében hajtja végre. A számítógépek az elmúlt évtizedekben páratlan fejlődésen mentek keresztül, de elvi felépítésük nem változott.

Merevlemez: a számítógépen belüli adattárolásra szolgáló hardverelem. Jellemzői a tárolókapacitás, amely a rá felírható adatok mennyiségének mérőszáma, valamint a ráírt adatok írási és olvasási sebessége.

Memória (operatív memória): adatok és programkódok tárolására szolgáló hardverelem, amely közvetlen kapcsolatban van a CPU-val (operatív tár). Megkülönböztethetünk írható-olvasható (RAM: Random-Access-Memory) és csak olvasható (ROM: Read-Only-Memory) memória típusokat.

Be- és kimeneti egységek: adatok számítógépbe történő bevitelére és onnan történő kinyerésére szolgáló berendezések, perifériák és az őket kiszolgáló egységek összessége. Irányultság szerint megkülönböztethetünk csak bemeneti, csak kimeneti, valamint kétirányú adatforgalmat megvalósító egységeket is.

Számítógép sebessége: az a mérőszám, amely adott kiépítésű számítógép és egy adott számítógépes program esetén megadja, hogy a számítógép az adott programot mennyi idő alatt tudja végrehajtani.

Több tényező is szerepet játszik a sebesség értékében: például a processzor sebessége, a RAM mérete, a futó alkalmazások száma.

A processzor működése alapvetően ún. szinkron megoldású. Ez azt jelenti hogy a részegységek működése nem tetszőlegesen, hanem egy központi ütemadó által vezérelve valósul meg. Minden egység működése órajelre történik. Az óra az egész számítógép működéséhez szükséges ütemet biztosítja. Az óra magában foglal egy kvarckristályt, ami az órajel előállításához szükséges rezgést adja. Sebességét Hertzben (Megahertzben) mérjük, egy óra körülbelül 100 MHz-es rezgést ad, ezért a mai nagy sebességű processzorokban egy szorzót alkalmaznak, hogy magasabb órajelet, ezáltal gyorsabb processzort kapjanak.

A processzor részegységei (itt a legalapvetőbb műveleteket végző részegységekre kell gondolni, tehát nem egy olyan nagy egységre, mint például az ALU), az órajel ütemére végzik feladataikat; amikor egy részegység megkapja az órajelet egy elektronikus jel formájában, akkor elvégzi a soron következő műveletet, amikor megkapja a következő jelet, akkor a következő műveletet végzi el. Egy másodperc alatt egy mai processzor egysége több milliószor kap jelet. Az órajel sebességének így ahhoz az időhöz kell alkalmazkodnia, amennyi időbe telik egy részegységnek a rá kijelölt művelet elvégzése (Különben akkor jönne a következő művelet, amikor az előző még feldolgozás alatt van, és ez érthetően problémákat okozna). Ez lényegében azt eredményezheti, hogy a processzor egységeinek a leglassúbb elem miatt kell várakozniuk. Ezt persze különféle megoldásokkal orvosolják.

Ám a műveletet nem szabad összetéveszteni az utasítással, ezek bonyolultsága miatt egy utasítás végrehajtása több órajelciklust is igénybe vehet. Az is lassító tényező, hogy a processzor az adatokat lassabban kapja, mint ahogy fel tudná dolgozni őket, ilyenkor pedig várakoznia kell.

Gépi ciklusnak nevezzük azt az időt, amely alatt a számítógép egy gépi műveletet végre tud hajtani. Egy gépi ciklus általában több órajelütemből áll, az egyes utasítások végrehajtásához szükséges gépi ciklusok száma utasításonként más és más lehet.

A processzorok az utasításkészletük bonyolultsága alapján csoportosíthatjuk. Léteznek ún. RISC (Reduced Instruction Set Computer) típusba tartozók, melynek jellemzői, hogy az utasítások jellemzően egy órajelciklus alatt lefutnak. A másik ilyen csoport az ún. CISC (Complex Instruction Set Computer), melyeknél egy utasítás végrehajtása jellemzően több órajelciklus alatt futnak le.

Az órajel mellett fontos tényező a sebességnél a gépben levő operatív tár (célszerűen a RAM) mennyisége is. Kis memóriakapacitás esetén a számítógéppel elvégzendő feladatok közül csak azokat tudjuk végrehajtani, melyek „elférnek” a memóriában. Nagyobb memóriakapacitás esetén van lehetőség arra is, hogy egyszerre több feladatot is futtassunk a gépen, s ezek egymás eredményeit is felhasználhassák, ezzel is gyorsítva a kitűzött feladat elvégzését.

További sebesség befolyásoló tényező lehet a számítógépen futó alkalmazások száma is. Több alkalmazás esetén ugyanis előfordulhat, hogy a futó programok a többi program által is használt erőforrásokat kizárólagosan használják, s emiatt a többi programnak várakoznia kell az erőforrásra. Ez nagyban „lassíthatja” a többi program végrehajtására.

A processzor sebességének mérőszámai: a processzor sebességének jellemzésére a processzor működését ütemező órajel nagyságát szokták megadni. Az órajel SI alapegysége a Hertz (Hz). A processzor sebességértéknek megadásához ennek többszörösét MHz (megahertz) ill. GHz (gigahertz) használjuk. 1 MHz = 1 000 000 Hz, 1 GHz = 1000 000 000 Hz.

ROM (csak olvasható memória): Gyártó által beégetett adatot tartalmaz, amely nem módosítható.

PROM (programozható ROM): Olyan memória, amely egyszer írható, de a tartalom nem módosítható.

EPROM (törölhető PROM): Törölhető és többször újraírható; a memória törlését általában ibolyántúli fénnyel (UV), vagy röntgen–sugárral (RTG) végzik.

EEPROM (elektronikusan törölhető PROM): Elektromos feszültséggel törölhető és újraírható. Ilyenek például a Flash memóriák is.

Bit: egy logikai állítást tartalmazó információérték. Igen vagy nem értéket tartalmazhat. Más meghatározással: A bit az információ, de ugyanakkor az információt hordozó közlemény hosszának is egyik alapegysége. Jele: b (kis B betű). Lehetséges értékei: 0 (hamis), vagy 1 (igaz).

Byte: 8 bitnyi információ (egy ún. „oktett”). 256 különböző érték közül pontosan egyet tartalmazhat (2 a 8. hatványon).

KB: kilobyte. 1 KB egyenlő 1000 byte-tal (10 a 3. hatványon byte-tal).

KiB: kibibyte. 1 KiB egyenlő 1024 byte-tal (2 a 10. hatványon byte-tal).

MB: megabyte: 1 MB egyenlő 1000 kilobyte-tal (10 a 6. hatványon byte-tal).

MiB: mebibyte: 1 MiB egyenlő 1024 kibibyte-tal (2 a 20. hatványon byte-tal).

GB: gigabyte: 1 GB egyenlő 1000 megabyte-tal (10 a 9. hatványon byte-tal).

GiB: gibibyte: 1 GiB egyenlő 1024 mebibyte-tal (2 a 30. hatványon byte-tal).

TB: terabyte: 1 TB egyenlő 1000 gigabyte-tal (10 a 12. hatványon byte-tal).

TiB: tebibyte: 1 TiB egyenlő 1024 gibibyte-tal (2 a 40. hatványon byte-tal).

Ezek a mértékegységek nem csak a memória mértékének megadására alkalmasak, hanem a számítógépen használt fájlok és alkönyvtárak méretének, azaz a bennük tárolt adatok által elfoglalt memóriamennyiség megadására is jók.

Az adatokat a számítógépen egységes rendszerben célszerű tárolni. Erre a célra szolgálnak az ún. fájlok. Egy fájlban adatokat ill. programokat tárolhatunk, formátum szerint bináris vagy karakteres formában. A fájlok csoportosítására a fájlokat könyvtárakba rendezhetjük.

Flopi lemez: A hajlékonylemez egy mindkét oldalán mágnesezhető réteggel ellátott műanyagból készült korong. A külső fizikai behatásoktól egy tok védi meg, aminek a belső oldala a nagyobb méretű lemezeknél filc borítású. A lemezt a használathoz nem kell (és nem is lehet) kivenni a tokjából. Az író-olvasó fejnek és a lemez forgató mechanikának a megfelelő rések ki vannak vágva a tokon.

ZIP drive: A ZIP drive igazi áttörést jelentett a flopis adattárolásban 1994-ben a maga 100 MB, majd 250 MB és végül 750 MB kapacitásával. Elterjedésének gátja a magas árán kívül a hagyományos kis flopival való kompatibilitás hiánya volt. Inkább kis cégek használták adataik napi archiválására.

Cartridge: adatok mentésére és visszatöltésére szolgáló mágnesszalag, mely a könnyebb kezelhetőség miatt olyan burkolattal van ellátva, mint a hangkazetták. Tárolókapacitásuk a pár megabyte-tól a néhány terabyte-ig tartó tartományba esik.

CD-ROM: A CD (a Compact Disc rövidítése) általában 700 MB (megabyte) kapacitású optikai tároló, amely hang, kép, valamint adat digitális formátumú tárolására használatos.

A CD-k különböző fajtái a következők:

A CD-n a hangot az adathoz képest teljesen eltérő módon tárolják.

Merevlemez, merevlemez-meghajtó: a merevlemez-meghajtó (HDD) olyan berendezés, mely az adatokat mágnesezhető réteggel bevont lemezeken tárolja, melyet a forgó lemez fölött mozgó író/olvasó fej ír, vagy olvas. A lemezek állandóan forognak, forgási sebességüket rpm-ben adják meg (Rotation Per Minute, azaz fordulat per perc; általában 5400 – 7200, SCSI csatolásúaknál 10000 – 15 000 közötti). A fej körülbelül 1 (Hitachi, régebben IBM meghajtókban 0,19) nanométeres légpárnán repül a lemezek felett, ezért egy apró porszem is tönkreteheti a lemezeket! Összeszerelésük ezért speciális körülmények között, pormentes üzemcsarnokban, úgynevezett "tisztatérben" történik. Egy merevlemez-meghajtóban több lemez is van: mindegyikhez két fej tartozik: alul-felül egy. Mivel az azonos fej, és lemezszámú meghajtók kapacitása eltérő lehet, a végleges kapacitást és a adattárolásra használt területeket a gyártás során, úgynevezett "szervóírással" alakítják ki. A HDD-beli lemezeket azonos központú, különböző sugarú körök tagolják, ezeket sávoknak (trackeknek) nevezzük. A sávok azonosítása számokkal történik, a legkülső sáv a 0-s sorszámú. Azokat a sávokat melyek egymás alatt helyezkednek el cilindernek nevezzük. A sávokat tovább lehet bontani ún. szektorokra. Ezeket is sorszámozzák, ezek eggyel kezdődnek. A könnyebbség kedvéért a HDD 3-4 szektort együtt szokott kezelni, ezek a szektorcsoportok, a clusterek.

Formázás: az adott adathordozó előkészítése a számítógépes használathoz. Az adathordozó használatbavételéhez szükséges művelet során az adathordozót alkalmassá tesszük a használathoz. Ez a művelet egyrészről az adatok tárolásához szükséges adminisztrációs területek kialakítását, és alapértelmezett adatokkal történő feltöltését végzi el, másrészről pedig a konkrét adatokat tartalmazó területeket törli (tölti fel üres értékekkel).

Egér: A számítógépes egér (röviden egér, angolul computer mouse) egy kézi mutatóeszköz számítógépekhez, egy kis, kézhez álló tárgy egy vagy több gombbal. Az egér belsejében található érzékelő felismeri és továbbítja a számítógép felé az egér mozgását egy sima felületen. Az egér mozgatása többnyire a monitor képernyőjén megjelenő kurzor helyzetét befolyásolja. Az egér gombjainak használatát kattintásnak nevezik. Az egér a billentyűzet mellett az egyik legfontosabb beviteli eszköz. Többféle típusa van: mechanikus, görgős, infra, hanyattegér.

Az egér név onnan ered, hogy az első ilyen eszközök alakja a zsinórral együtt nagyon hasonlított a rágcsálóhoz.

Billentyűzet: alapvetően alfanumerikus adatok bevitelére szolgáló eszköz. A billentyűzet az írott szöveg bevitelére szolgál, valamint befolyásolható vele a számítógép működése. A számítógépes billentyűzet vagy egyszerűen billentyűzet (idegen szóval klaviatúra a latin clavisból, angolul computer keyboard) az írógép mintájára kialakított számítógépes beviteli eszköz. A billentyűzet az írott szöveg bevitelére szolgál, valamint befolyásolható vele a számítógép működése. Fizikailag a billentyűzet a főleg négyszög alakú billentyűk, más néven gombok elrendezéséből áll. A gombokra különböző karakterek és feliratok vannak gravírozva vagy nyomtatva; a legtöbb gomb esetében a gomb minden lenyomása megfelel az adott szimbólum leírásának. Egyes szimbólumok leírásához azonban egyszerre több gomb lenyomására is szükség lehet, míg bizonyos gombok lenyomása csak a számítógép vagy a billentyűzet működésére van befolyással, és nem ír le semmilyen jelet vagy karaktert.

Trackball: az egérhez hasonló működésű eszköz. A trackball, más néven hanyattegér egy számítógépes pozicionáló eszköz. A magyar elnevezés szellemesen utal az eszköz működési elvére. Elképzelhetjük úgy, mintha az egeret a hátára fordítottuk volna, és nem az eszközt mozgatjuk, hanem a golyót forgatjuk.

Szkenner: A szkenner (más néven lapolvasó) a számítógép olyan perifériája, mely szövegek, képek digitalizálására, számítógépbe való bevitelére szolgál.

Touchpad: más néven tapipad. Főképpen a laptopokban az egér kiváltására használt téglalap alakú eszköz. Segítségével az ujjunk a tapipadon történő mozgatásával tudjuk az egeret a képernyőn mozgatni.

Fényceruza: A fényceruza egy kézi mutatóeszköz számítógépekhez. Működési elve az, hogy a ceruza hegyében elhelyezett fényérzékeny alkatrész, a foto-elektronikus cella érzékeli azt, amikor a képernyő frissítésekor rávillant. Ez az emberi szemnek nem tűnik villanásnak, mivel az érzékelésük ehhez lassú, de az áramkör képes érzékelni, hogy a villanás időpontjában az elektronsugár, éppen mely pontján járt a képernyőnek. Csak katódsugár-csöves (CRT) monitorokkal vagy televíziókkal működik, LCD készülékekkel nem.

Joystick: botkormány. Olyan bevitel eszköz, amely egy mozgatható botból és esetlegesen kapcsolókból vagy gombokból áll. Főképpen számítógépes játékok kiegészítőjeként használatos.

Digitális fényképezőgép: A digitális fényképezőgép (kezdetben: elektronikus fényképezőgép) egy olyan fényképezőgép, amely – a korábbi filmelőhívásos technológiával szemben – az optikai lencserendszer mögött található elektronikus érzékelővel (CCD, CMOS) a fényjeleket elektronikus jelekké alakítja. Az elektronikus jeleket ezután processzor(ok) segítségével feldolgozzák, és digitális formában memóriában tárolják.

Mikrofon: A mikrofon egy elektroakusztikai átalakító. Célja a fizikai közegben (pl. levegőben) terjedő rezgések átalakítása elektromos jellé.

Monitor, képernyő: Manapság a számítógép legfontosabb kiviteli egysége (perifériája) a televíziókhoz hasonló számítógép-képernyő vagy monitor. A monitort egy kábel köti össze a videó adapterrel (videokártya), mely utasításai alapján jeleníti meg a kívánt képet.

A számítógép küld egy jelet a videóadapternek, elmondva milyen karaktert, képet, vagy grafikát kell megjeleníteni. Az adapter lefordítja a jelet olyan utasítások sorozatára, mely segítségével a monitor meg tudja jeleníteni azt.

A régebbi monitorok fekete-fehérek (monokrómok) voltak, de ma már csak színes monitorokat gyártanak. A CRT monitoroknál probléma volt a sugárzás egészségkárosító hatása, de a mai katódsugár-csöves monitorok mind Low Radiation, azaz alacsony sugárzásúak, ezért egészségre nem károsak. A monitoron megjelenített kép pixelekből áll (Picture Element). A pixel lényegében egy pont, és minél több ilyen apró pontból áll a kép, értelemszerűen annál élesebb. Elterjedt felbontás például az 1024×768 pixel. A monitor két üzemmódban működhet:

A mai elterjedt operációs rendszerek szinte kizárólag grafikus üzemmódban működnek, bár a számítógép bekapcsolásakor az operációs rendszer indulása előtt még karakteres üzemmódban jelennek meg a képernyőn a feliratok. Olyan nagygépes rendszereknél, ahol nem elsődleges cél a grafikus megjelenítés, egyes monitorokat továbbra is karakteres üzemmódban használnak. A GNU/Linux operációs rendszer esetén például a karakteres felület a grafikus felület mellett párhuzamosan, teljes értékűen, programok futtatására használható.

Nyomtató: A nyomtató, vagy angolul printer, olyan hardver, kimeneti periféria, mely arra használható, hogy a digitális adatokat megjelenítse nem elektronikus formában, általában papíron.

A nyomtatott kép minősége annál jobb, minél sűrűbben vannak és minél kisebbek a rajzolatot felépítő pontok. Ezt jellemzi a DPI, (Dot Per Inch, azaz hogy egy hüvelyk hosszú vonal hány pontból áll).

A nyomtatás sebességét lap/percben mérjük.

A nyomtatókat többféle szempontból csoportosíthatjuk.

Lézernyomtató

A fekete-fehér nyomtatványokat előállító lézernyomtató speciális, fényérzékeny anyaggal bevont és elektromosan feltöltött henger (ún. szelénhenger) található. Ezen egy lézersugárral jelölik meg a nem fehér pontokat: ahol a lézer a hengerhez ér, ott a henger semleges lesz vagy ellentétesen lesz töltött a henger többi részéhez képest. Amikor pedig a henger a festékrésszel érintkezik, akkor azokra a részekre tapad festék, melyeket nem ért a lézersugár. A festék ezután átkerül a papírra, majd beleolvad, mikor a papír áthalad egy felmelegített (kb. 200 °C-os) hengerpár között.

A színes lézernyomatóban lényegében négy közönséges lézernyomtató mechanikája épül egybe, és az egyetlen fényérzékeny hengerükre a világoskék (cián), lila (bíbor), sárga és fekete festékhengerekről egymás után kerülnek fel a színek az additív színkeverési elvnek megfelelően. A négy színnel való átfestéshez a lézersugárnak négyszer kell végigfutnia a fényérzékeny hengeren.

Előnye a lézernyomtatóknak a jó minőségű nyomtatás, hátránya viszont az, hogy a szelénhengert és a nyomdafestékport egyben tartalmazó ún. „tonert” időszakonként cserélni kell, valamint a mechanikus részek karbantartást igényelnek.

Tintasugaras nyomtató

A tintasugaras nyomtató tintapatronok segítségével tintacseppeket juttat a papírlapra. A patronban van egy porlasztó, ez megfelelő méretű tintacseppekre alakítja a tintát, és a papírlapra juttatja azt.

A színes tintasugaras nyomtató színes tintapatronokat használ, általában négy alapszín használatával a színkeverés additív megoldásával keveri ki a megfelelő árnyalatokat: ciánkék, bíborvörös, sárga és fekete színek használatával. Minden tintasugaras nyomtató porlasztással juttatja a tintacseppeket a papírlapra, de a porlasztás megoldásának módszere változó. Ez történhet piezoelektromos úton (elektromos áram hatására létrehozott mechanikus rezgések segítségével), elektrosztatikusan (elektromos töltések segítségével), vagy gőzbuborékok (hő) segítségével.

Az eléggé elterjedt gőzbuborékos nyomtató a következő módon működik:

A nyomtató cserélhető tintapatronja a papír felett oldalirányban mozog. A nyomtatófejben lévő, tintával töltött kamrácskákhoz szabad szemmel alig látható fúvókák (porlasztók) kapcsolódnak. Azokat a kamrákat, mely a nyomtatandó képrészlet soron következő képpontjához szükségesek, elektromos impulzus melegíti fel, minek következtében a tinta a melegítési helyeken felforr, és a keletkező gőzbuborék egy-egy tintacseppet lő a porlasztókon keresztül a papírlapra.

A tintasugaras nyomtatók egy-egy karaktert sokkal több képpontból állítanak össze mint például a mátrixnyomtatók, ezért sokkal szebb képet is adnak annál: megfelelő tintasugaras nyomtatóval igen jó minőségű, színes képek is nyomtathatók, akár fotók is.

Előnyük az, hogy tintasugaras nyomtatókat könnyen el lehet készíteni, hátrányuk viszont az, hogy a nyomtatást végző patronok hamar elhasználódnak, eltömődnek, s csak cseréjükkel érhető el ismét a megfelelő nyomtatási minőség. További hátrány az is, hogy a nyomtatópatronok drágák (magához a nyomtató árához képest), s a tintasugaras nyomtatványok a nyomtatást követően, amíg a tinta meg nem szárad, könnyen elmaszatolódnak, ezért óvatosan kezelendők.

Mátrixnyomtató

A mátrixnyomtató a mechanikus írógép továbbfejlesztett változata. A nyomtatófejben apró tűk vannak (általában 9 vagy 24 db). A papír előtt egy kifeszített festékszalag mozog amelyre a tűk ráütnek, és létrehoznak a papíron egy pontot. A kép ezekből a pontokból fog állni. A tűket elektromágnes mozgatja, és rugóerő húzza vissza eredeti helyükre. Ezzel az eljárással nem csak karakterek, hanem képek, rajzok is nyomtathatóak. A nyomtatott képek felbontása gyenge, de ahol nem szükséges a jó minőség, ott ma is használják, mert olcsó és alkalmas például indigós számlanyomtatásra. Egyes mátrixnyomtatók képesek színes nyomatok készítésére is, de ezek minősége igen alacsony.

A mátrixnyomtatók több üzemmódban tudnak nyomtatni, az egyszerű vázlattól az elég jó minőségű nyomtatásig (NLQ near letter quality, közel levélminőség).

A mátrixnyomtatók egyszerű, olcsó kivitelűek. Előnyük árukban rejlik, s abban, hogy pl. egyidejű számlanyomtatásra csak ezek képesek. Hátrányuk abban áll, hogy a festékszalagot időszakonként cserélni kell, valamint, hogy a mechanikus részek karbantartást igényelnek.

A hőnyomtató

A hőnyomtató speciális papírtekercset, ún. hőpapírt használ. Ennek az a tulajdonsága, hogy a fehér bevonata hő hatására megfeketedik. Erre a papírra nyomódik neki az írófej. A fejen a képpontoknak megfelelő kis ellenállások helyezkednek el. Ott ahol az ellenállást elektromos árammal felmelegítik, ott a papír megfeketedik. A fej a mátrixnyomtatókhoz hasonlóan mozoghat jobbra balra, de lehet fix is, ekkor azonban a papírt teljes szélességében le kell fedni.

Előnye a nagy élettartam és a „végtelen színezőanyag”. Hátránya a hozzávaló papír viszonylag drága, minősége gyenge, hőmérséklet és napfény ellen védeni kell a kinyomtatott dokumentumot.

Hasonló elven működnek a hőpapíros megoldású fax (távmásoló) berendezések is.

Rajzgépek

A rajzgéppel (X-Y nyomtató, plotter) vektorgrafikákat (vektorokból segítségével felépített rajzokat) lehet papírra vagy fóliára rajzolni. A rajzgép egy tollat mozgat a papíron az X, illetve az Y koordináta irányába. A rajzgépeket például a számítógépes dizájnban használják, bár egyre inkább felváltják őket a hagyományos nyomtatók, amelyek már elegendően nagy méretekben képesek a nyomtatásra. A készítendő rajzokat akár síkban (síkplotter), akár hengerre (dobplotter) is fel lehet erősíteni. Ez utóbb esetben nemcsak a tollat mozgató mechanizmus, hanem a henger is mozgást végez, a rajz elkészítése közben.

Hangszóró: Hangszórónak nevezzük azokat az elektronikai eszközöket, amelyek elektromos jelet hallható hanggá alakítanak. Az aktív hangszórók jelerősítő elektronikával vannak egybeépítve.

Érintőképernyő: Érintés-, hő- és nyomás-érzékeny beviteli eszköz, amelyet általában képernyővel építenek egybe.

A szoftver a program-vezérelt berendezések általános, szellemi összetevője. Ide tartoznak pl. a programok forráskód vagy akár bináris tárgykód formájában, a dokumentációk, mint például a felhasználás módjairól szóló engedély, azaz a licenc és a leírások, a rendszerindító és más beállító fájlok, hangokat, képeket vagy egyéb tartalmakat kódoló multimédia fájlok és egyebek.

Az operációs rendszer kezeli az eszközöket, erőforrásokat, ideértve a háttértárakon lévő fájlrendszereket is, a rendszertől függően az akár egy időben több folyamattal belépő felhasználókat, jogosultságaikat és legalább egy, önmaga által meghatározott alapszintű interaktív felületet biztosít a felhasználók által futtatni kívánt alkalmazói szoftverek kezelésére (indítás, állapotkezelés, telepítés, beállítás, stb.) Közismert operációs rendszerek példái: GNU/Linux, OpenBSD, Solaris, AIX, MacOS, Windows.

Az alkalmazások céljaikat illetően különböző típusokba sorolhatók:

Például: Szövegszerkesztők, táblázatkezelők, adatbázis-kezelők, webböngészők, kiadványszerkesztők, felhasználói levelezők, rajzolók, játékok, médialejátszók, fájlkezelők, terminálok, bemutatókészítők, naptárak/projektkezelők, stb.

Szövegszerkesztők.  Céljuk kisebb, egyszerű vagy összetett szöveg-alapú dokumentumok hatékony szerkesztése, például: OpenOffice.org Writer, Abiword, Kword, stb.

Táblázatkezelők.  Céljuk egységes adatok egyszerű vagy interaktív kezelése táblázatokban, például: GNUmeric, OpenOffice.org Calc, Kspread stb.

Adatbázis-kezelők.  Céljuk kapcsolódó adatszerkezetek lekérdezése, felügyelete, például: PostrgreSQL, MySQL, HSQL (maguk az adatbázis-kezelők), OpenOffice.org Base, Mergeant, Kexi stb. (grafikus felületek adatbázis-kezelőkhöz)

Webböngészők.  Céljuk a weben lévő alap és bővített tartalmak böngészése, interaktív használata, például: Midori, NetSurf, Firefox/Iceweasel

Kiadványszerkesztők.  Céljuk különböző forrásokból származó tartalmak kiadvánnyá szerkesztése, például: Scribus, Passepartout, Kword

Felhasználói levelezők.  Céljuk a hálózaton lévő fejlett protokollok segítségével magán, vagy közcélú, hiteles üzenetek olvasása, írása, például: Claws Mail, Thunderbird, Evolution, Mutt, Alpine, Cone

Rajzolóprogramok.  Céljuk digitális képek, rajzok feldolgozása, létrehozása, például: Inkscape, Blender3D, GIMP, OpenOffice.org Draw, Sodipodi, Cinepaint, Karbon

Játékprogramok.  Céljuk a képességek szórakoztató fejlesztése, például: GNU Go, qGo, UliGo, Tuxracer, Solarwolf, Atomix, Mirrormagic, Zblast, Freedoom, GNU Shogi, Moon Lander

Médialejátszók.  Céljuk a hangból és/vagy mozgóképből álló média-tartalmak önálló lejátszása, például Xfmedia, Totem – Gstreamer, Gxine, VLC, MPlayer, Aqualung, BMPX, ffmpeg FFPlay

Fájlkezelők.  Céljuk a háttértár-eszközeinken adatainkat rögzítő fájlok kezelése, például: PcManFM, Thunar, XFE, Nautilus, Xplorer, Konqueror, LinM, mc, LFM, FDclone, vifm

Terminálok.  Céljuk az emulált TTY terminálok biztosítása az összetett parancsokhoz, például: LXTerminal, MRXVT, multi-aterm, Powershell, Aterm, Eterm, Xterm

Bemutatókészítők.  Céljuk különböző forrásokból származó tartalmakból bemutató készítése, például: MagicPoint, OpenOffice.org Impress, Ewipe, Kpresenter

Egyenletszerkesztők.  Céljuk matematikai egyenletek szerkesztése dokumentumokba, például: Geg, Slatec, OpenOffice.org Math

Naptárak/projektkezelők.  Céljuk egyéni vagy másokkal közösen végzendő feladataink nyilvántartása, kezelése, például: Xfcalendar, Orage, Mozilla Calendar, Xcalendar, Egroupware Calendar, Planner, KFocus

stb...

A számítógépen futó szoftverek egyik típusát tehát az operációs rendszer szoftverek adják. Ezek biztosítják a számítógép alapvető működését. Ezen kívül futhatnak (ezeket alkalmazzák a felhasználók) alkalmazói szoftverek is. Ez a szoftverek egy másik típusa.

Az operációs rendszer és az alkalmazó szoftverekhez a felületükön férünk hozzá, ehhez szükség van bizonyos képességekre, például az olvasás képességére. Egyes lehetőségekkel a hozzáférők köre növelhető, ilyenek pl. a hang-felismerő szoftver, képernyőolvasó, képernyő nagyító, képernyőn megjelenő billentyűzet, színmódosító, mellyel például az egyes képességeikben korlátozott felhasználókkal, például gépelni nem tudókkal, csökkenten látókkal vagy hallókkal vagy éppen színtévesztőkkel növelhető a hozzáférők köre. Ezek az eszközök általában a munkakörnyezetbe vannak építve és onnan kapcsolhatók be, különösen jól használhatók például a bővített hozzáférési lehetőségek a népszerű GNOME munkakörnyezetben.

A nyílt rendszerek összekapcsolásával ( OSI modell ) különféle szempontokból különféle információs hálózatokat hozhatunk létre. A LAN (Local Area Network) egy kis (például lakás, iroda, kollégium), a WAN (Wide Area Network) egy nagy területet (például megye, égitest) lefedő hálózat. A LAN bár kis távolságú, de nagy sebességre képes, üzemeltetése olcsó. A WAN átviteli sebessége kisebb, és általában bérlettel finanszírozott távközlési vonalakat használ, de nagyobb együttműködést bír.

A hálózaton lévő gépek ügyfél (kliens) és kiszolgáló (szerver) programokat futtatnak. A kliens program adatokat kap egy központi kiszolgáló (szerver) programtól, a szerver (kiszolgáló) olyan alkalmazás mely a központi (adat)szolgáltatásokat nyújtja. Kliens például a Firefox webböngésző, szerver (kiszolgáló) szoftver az Apache (webszerver szoftver).

Az internet hálózatok közötti hálózat például IP protokollra képes eszközökből. Fontosabb felhasználási lehetőségei között van egy dokumentumgráf böngészése, az üzenetváltó technológiák, például titkosított levelek küldése digitális aláírással, parancsok és fájlok titkosított megosztása távoli gépek közti közvetlen kapcsolattal, és így tovább.

Az intranet egy magánhálózat, mely a szervezet információt és műveleteit osztja meg azon belül. Általában az Internet Protokollokat és egyéb internet technikákat használja. Az extranet egy szervezet hálózatának azon része, melyen kívülállókkal osztja meg információit. Az intranet és extranet közötti különbség az, hogy az intranet teljesen zárt, míg a szervezet extranetje, akár intranetje részeként megoszt információkat a partnerekkel, vagy akár, ha a szervezet úgy dönt, a teljes külvilággal.

A letöltés és feltöltés során visszük át / továbbítjuk az elektronikus adatokat 2 rendszer – például hálózati vagy más eszközök között.

Az adatátvitelt a másodpercenként átvitt bitek számában mérjük (például bit/sec /bps/, kilobit/sec /kbps/, megabit/sec /mbps/). Az utóbbi időben már inkább a mega- vagy gigabit a jellemző.

Az Internetre különféle eszközökkel csatlakozhatunk, rosszabb esetben a gépbe épített vagy külső fax-modemmel kell betárcsáznunk, jobb esetben a gépben lévő ethernet kártyánkkal hozhatunk létre szélessávú kapcsolatot.

Az internetre való kapcsolódás módja jellemezhető az átviteli közeggel is, például telefonvonal (analóg vagy *DSL), mobiltelefonos hálózat, kábel, vagy zsinórnélküli szabad rádiófrekvenciás vagy műholdas közeg.

Elterjedt a szélessávú internet fogalom használata, bár ennek csak jogi értelme van, mely ráadásul államonként eltér. Bár hálózati csatolóink sávszélessége sok száz megabit vagy gigabit képességű, a legtöbb állam jogszabályai már az 1 megabit átviteli sebességű internet-szolgáltatást is szélessávúnak tekintik, bár ez a letöltési és feltöltési sávszélesség ma már nem elég a modernebb szolgáltatásokhoz, mint például az interaktív internetes televíziózás. Általában nem teljesülő elvárásaink szerint a szélessávú internet jellemzői, hogy mindig bekapcsolt állapotban van (gyakorlatban nincs 100%-os rendelkezésre állás), forgalomtól független árú (a legtöbb szerződésben szigorúan mért forgalmi korlátok vannak), hogy nagy sebességű (általában csak közepes, 1-2%-a eszközeink képességének).

Az Információs és Kommunikációs Technológiák (IKT) fogalma egy gyűjtőfogalom, mely az információk kommunikációjának és kezelésének összes technológiáját tartalmazza.

Az első példa ezek felhasználására a mindennapokban a fogyasztók számára kínált internetes szolgáltatások: e-kereskedelem, e-bank, e-kormányzat szolgáltatás. A mindennapi életben szükséges kereskedelmi tevékenységeinket e technológiák segítségével elektronikusan is elvégezhetjük, mint ügyfelek, a mi oldalunk szempontjából webes technológiára épülnek a webáruházak, melyeken termékek közt böngészhetünk, árakról tájékozódhatunk, majd ezeket összegyűjtve számlázási és szállítási rendszerrel köthetjük össze és, ha úgy akarjuk, a kiegészítő webes e-bank szolgáltatás segítségével azonnal elektronikusan ki is fizethetjük. Az adófizetők többek között azért hoznak létre állami szervezeteket, hogy azok közszolgáltatásokat nyújtsanak. Az e-kormányzat ennek egyik legfontosabb terepe, biztosítania kell az állampolgárok számára a közérdekű adatokhoz ( közadat ) való közérthető, tehát szabványos formátumokban és technológiákkal való hozzáférést, és ugyanezen technológiákkal ügyeink, például adózásunk hatékony, elektronikus intézését. Az adatok biztonságos átvitele során különösen fontos a szoftverek ellenőrizhetősége, mivel ez csak nyílt forrású szoftverek esetén lehetséges, ezért alapvető elvárás az állami szervezetekkel szemben e szolgáltatások nyílt forrású szoftverek általi biztosítása. Saját érdekünkben fontos, hogy lehetőleg csakis olyan e-kormányzat szolgáltatásokat vegyünk igénybe, ahol ez már biztosított.

Az e-learning (távtanulás) fogalma az oktatásnak azt a típusát írja le, ahol az instrukciók számítógép technológián át történnek. Megvalósulása során lehet, hogy csak a számítógép biztosítja az interakciót feladatvégzésünktől függően, ilyenkor csak egy tananyagot töltünk le, de a hálózat segítségével lehetőség van arra is, hogy a valós élethez hasonló közösségben tanuljunk, ilyenkor a képzés által meghirdetett hálózati kapcsolatban kommunikálunk. Jellemző tulajdonságai: a rugalmas tanulási idő, szabadon választható tanulási helyszín, multimédiás tapasztalat, költséghatékonyság többé-kevésbé mindkét esetben közösek, így például az olyan esetekben, ahol a valós-idejű közösségi tanulás is lehetséges szinte mindig előnyös.

A távmunka fogalma egy olyan munkakódszert takar, melyben a dolgozók élvezik a munka helyének és idejének rugalmasságát. A munka központjával való kommunikáció telekommunikációs kapcsolattal jön létre. A távmunka néhány előnye közt van például: az utazásra fordítandó idő lecsökken vagy szükségtelenné válik, jobban lehet egy feladatra koncentrálni, rugalmas időbeosztás, a munkahely számára kevesebb az irodai helyigény. A távmunkának esetenként hátrányai is lehetnek, ilyen lehet például a testközeli kapcsolat hiánya és néha nem jó, ha a csapatmunka némileg kisebb hangsúlyt kap emiatt. Az ilyen speciális eseteket leszámítva a távmunka, egy munka távoli elvégzésének lehetősége általában a legjobb választás.

A számítógépes kommunikációra számos lehetőség van, íme néhány:

Az elektronikus levél (az e-mail) fogalma az elektronikus úton továbbított levelet jelenti. Ma ez alapvetően egy internetes technológia. 1965-ben ez egy mainframe gép felhasználói közti levelezést jelentette, manapság alapvetően internetes, domain.tld formájú tartomány-nevekre lehet küldeni valamilyen felhasználónévre a szokásos formában: <fel@domain.tld>.

A valósidejű üzenetküldés (instant messaging – IM) fogalma 2 vagy több ember közt gépelt valósidejű kommunikáció egy formája. Az egyszerűbb, 2 ember közti rendszerek 1965 körül indultak, ilyenkor értelemszerűen nincs szükség kitüntetett félre, közvetlenül is kapcsolódhatnak, a legismertebb a 'talk' rendszer. A fejlettebb rendszerek több félt is kezelhetnek egy beszélgetésben, az erre használt legismertebb protokoll az IRC . A jobb IM szoftverek az egyszerűbb és a fejlettebb protokollok legnépszerűbbjeit egyaránt kezelik, ilyen például a Pidgin program.

Az Internet Protokoll feletti beszédátvitel (VoIP) fogalma a távközlés egy olyan formája, ahol a beszélgetés nem a hagyományos telefonhálózaton, hanem az Interneten vagy más, szintén IP-alapú hálózaton folyik. A 2 legfontosabb szabványos protokoll az SIP és H.323 protokoll, melyet az operációs rendszerbe épített internetes telefonprogramok támogatnak, ilyen például az Ekiga.

A hírcsatorna (RSS) fogalma webgyűjtő formátumok egy családját jelenti a sűrűn frissített tartalmak közzétételére, mint például a blog bejegyzések vagy hír fejlécek szabványosított formában. Így az egyszerűbb RSS olvasók, ilyet találunk a Firefox vagy más webböngészőben is, lehetőséget biztosítanak egy adott helyen állandóan frissülő tartalom követésére, a komolyabbak, több ilyen hely tartalmát követik.

A webes blog fogalma egy olyan periodikusan újabb bejegyzésekkel bővülő weboldal, amely ezek sorozatából áll, függetlenül attól, hogy mi az oldal témája, formája és hogy nyilvánosan elérhető-e. A bejegyzések leggyakrabban – de nem szükségszerűen – fordított időrendi sorrendben vannak. A blogok többsége nyilvános weblapként működik bármely internethasználó által elérhetően. Az eredeti „weblog” kifejezés a „web” és „log” (napló) szavak összetételéből keletkezett, ebből rövidült a mára bevetté vált blog alak.

Témája sokrétű: lehet egyszerűen egy interneten közzétett személyes, egyéni napló, de lehet egyéni vagy csoportos politikai véleménynyilvánítás vagy üzleti jellegű kommunikáció eszköze is, és lehetségesek tematikus blogok is (pl. kifejezetten csak az irodalommal foglalkozóak). Ennek megfelelően a szerzők köre az alkalmi szerzőktől a nagy írói közösségekig, sőt vállalatokig terjed. Sok weblog teszi lehetővé a látogatóknak nyilvános megjegyzések írását az egyes bejegyzésekhez, ami közösségek kialakulásához vezethet.

A blogok gyakorlatilag semmiféle formai vagy tartalmi megkötéssel nem rendelkeznek, bár többségük továbbra is hosszabb-rövidebb, döntően szöveges bejegyzésekből áll. A blogok esetében – mint általában a weblapoknál – nagyon jelentős a linkelés lehetősége, amely a bejegyzések kontextusba helyezését segíti elő. A bejegyzéseknek tipikusan permalinknek nevezett saját, állandó és egyedi linkjük van, amelyen hivatkozhatóak.

A podcasting lehetővé teszi hanganyagok közzétételét az interneten, úgy, hogy a felhasználók feliratkozhatnak az adott anyag újdonságait tartalmazó hírcsatornára. 2004 vége körül vált egyre népszerűbbé a technológia, főként a hordozható zenelejátszók egyre szélesebb körű elterjedése által.

A podcasting online tartalmak terjesztésének egy újszerű formája a feliratkozásos modell miatt, amely egy feed (RSS vagy Atom) segítségével tájékoztatja a felhasználót az új állományról. A podcasting lehetővé teszi szinte bárkinek, hogy otthon előállított "rádióműsorát" kényelmesen elérhetővé tegye a világhálón bárki számára, így széles rétegeknek elérhetővé téve a rádiózás ezen új módját. Bizonyos programok még arra is képesek, hogy az így letöltött állományokat felmásolják és szinkronizálják a felhasználó hordozható zenelejátszójával. Ugyanezen technológia képes videók kezelésére is és 2005-re már jó néhány program is képes lett videók kezelésére.

Az on-line (virtuális) közösségek fogalma olyan közösséget jelent, melynek tagjai egy adott célra elsősorban nem személyesen, hanem valamilyen kommunikációs médián keresztül, például hírleveleken, telefonon, e-mailben, azonnali üzenetváltásokban, webes portálokon tartják a kapcsolatot. A leghíresebb közösségi hálózatok például a http://wikipedia.org webcímen található Wikipedia enciklopédia közösség, a Freenode.net IRC és más szolgáltatásai, a Debian és más szakmai levelezőlisták és fórumok vagy éppen on-line számítógépes játékok közösségei, mint például az IGS.

A fenti példából is kitűnik, hogy a virtuális közösségekben a felhasználók on-line közzétehetik és megoszthatják anyagaikat, kimondottan erre találták ki például a MediaWiki alapú oldalakat, mint amilyen a Wikipedia.org/Wikimedia.org, a Nemzetközi Zenetár, IMSLP.org/IMDBP.org, ahol a zeneszerzők az egész világgal azonnal megoszthatják kottáikat, hangfelvételeiket, a költők verseiket, filmesek filmjeiket és így tovább. E közösségekben mindenki tetszetős weblapot is megoszthat a világgal önmagáról, mint művészről, egymás munkáit megismerve népszerűvé is válhat az ember. Irodalom esetében szintén kiváló módszer a fent említett web-blog vezetés és azon való közzététel és megosztás, más módszerek, mint például a LegalTorrents vagy Flickr nem kínálnak ennyire egyéni oldalt, kimondottan csak a fotó-, hang- vagy mozgóképfájlok feltöltésére vannak kihegyezve.

Az ergonómia fogalma a munkának az emberi tényezőre szabott tervezését jelenti. Segítségével a munka egészségesen, így hatékonyan végezhető.

A világítás, mint egészségügyi szempont a számítógép használata során jelentős kérdés, hiszen szemünk egészségesen tartása múlik rajta. Fontos szempontok a nem természetes fény használata során, melyek különösen előtérbe kerülnek, a megfelelő fénymennyiség, a fény iránya és színképe, valamint tovább jellemzői, melyekre figyelni kell munka közben, ezek közt említhetnénk, hogy egyrészt a takarékosság nem mehet a perifériák jól láthatóságának rovására (fénymennyiség), másrészt a fény semmiképpen ne süssön a szemünkbe, és kellő kontraszthatás fokozása érekében lehetőleg a kijelző környékére sem, különben az azon megjelenő információk csak a szemet megerőltető módon lesznek kivehetők, különösen igaz ez a folyadékkristályos kijelzők esetén, de azért a normál vagy nanoképcsöves illetve az OLED képernyők esetén is figyeljünk oda. A fény színe legyen lágy, ne legyen túlzottan kiegyensúlyozatlan, ugyanakkor a kijelző és környéke közti túlzott, a szemnek esetleg megerőltető kontraszt elkerülésére szokták javasolni, hogy irányuljon egy minimális, lágy, szórt fény a kijelző mögötti tárgyakra.

A számítógép, az asztal és szék megfelelő beállítása a megfelelő testtartás kialakítása érdekében a másik fontos szempont. A széken kényelmesen ülve a kijelző felső aranymetszése minimálisan legyen alacsonyabban a szemünknél, az asztal és a szék beállítása olyan legyen, hogy a könyökünk lehetőleg na nagyon lógjon a billentyűzet alá, így nem terheljük túl sem a nyakunkat, sem a derekunkat, sem más testrészünket.

A számítógép-használó egészségét védik egyes eljárások, mindenekelőtt a rendszeres szünetek. Fontos az e rendszeres szünetekben védő olyan technikák ismerete, mint például a nyújtó és szempihentető gyakorlatok végrehajtása. Ezek valójában mindig a szokásos nyújtó és lazító gyakorlatok akár a derékról, a szemről vagy a nyakról van szó. A derekunk, a nyakunk izmait hajlítjuk 1-2 másodpercre enyhén feszítve majd vissza ellazítjuk, ezt különféle irányokban párszor megismételjük. A mozgási vagy látási problémák fő oka, hogy a mozgató izmok veszítenek rugalmasságukból, ezt hozhatjuk újra szintre e fontos gyakorlatokkal.

Környezetkímélő eljárások: a nyomtatott anyagok újrahasznosítása, a papír és a nyomtatók festékpatronjainak újrafelhasználása, erőforráskímélő szabad szoftver-alkalmazások használata, a hatékony hálózati mentés és megosztás használata külön tárolóeszközök helyett, az eszközök folyamatos vásárlását elkerülő, optimális szabad operációs rendszerek használata stb. mind-mind alapvető környezetvédelmi eljárások a hatékony hardverhasználat segítségével, ez hozzátartozik az alapvető számítástechnikai szemlélethez. Bár a számítógép kiválóan alkalmas a környezet védelmére, csak a legutóbbi időben indult meg a cégeknél a fenti és más környezetkímélő eljárások alkalmazása. Kirívó esetnek minősül a hardverpazarlás megvalósítása, mint a nyomtatás, vagy a veszélyes hulladék gyártása, az amúgy tökéletesen alkalmas hardverek szétszerelés nélküli kidobásával.

Olyan környezetkímélő eljárások, amelyekkel energia takarítható meg: olyan beállítások alkalmazása, amelyek automatikusan kikapcsolják a monitort, automatikusan készenléti állapotba helyezik, illetve kikapcsolják a számítógépet a másik környezetvédelmi, takarékossági terület. A monitor automatikus kikapcsolását a firmware vagy az operációs rendszer is támogathatja, a számítógép készenléti állapotba helyezésének különféle szintjei vannak, felfüggesztéskor a monitor és a háttértárolók is kikapcsolnak, a hibernáláskor gyakorlatilag már a kikapcsolás egy esete a memória mentésével. A számítógép hibernálása ugyanúgy időzíthető, mind a normál leállítás. Ne feledjük, hogy rendelkezésünkre áll a normál cron esetleg az at feladatütemező is.

Általános esetben egy rendszeren legalább 2 felhasználónak kell lenni, ebből 1 root, azaz rendszergazda jogokkal rendelkezik, a másik, normál jogosultságú felhasználót pedig nekünk KELL létrehozni a telepítés során. Helyben, de hálózatra kötött gépnél különösen KÖTELEZŐ, hogy a normál felhasználónkat és, amikor kell a rendszergazda felhasználónkat hitelesítés segítségével használjuk, tehát alapesetben feltétlenül adjunk meg jelszót a telepítés során, és mindig az így létrehozott normál felhasználói név (ID) és jelszó segítségével jelentkezzünk be. Ha a használat során egy – például telepítő – program rendszergazda jogot igényel, ahhoz sem jelentkezünk be újra rendszergazdaként, hanem az adott programpéldány a saját futása erejéig kér a maga számára egy rendszergazda hitelesítést. Több okból is fontos, hogy mindig egy saját felhasználóval azonosítsuk és hitelesítsük magunkat a rendszeren, mert ha nem így jártunk el, menthetetlenül kinyitottuk Pandora szelencéjét. Egyrészt helyben vagy a hálózatról bárki hozzáfér a rendszer bármilyen adatához, innentől kezdve a rendszer bizalmas adatokat nem tud kezelni. Másrészt, ami hasonlóan súlyos, tetszőleges rosszindulatú programokat telepíthet rá, melyek így észrevétlenül, rendszergazda módban futnak, így helyben, és a hálózaton keresztül a világ ellen folyamatosan rosszindulatú tevékenységeket végeznek, hasonlóan gyenge rendszereket továbbfertőznek vírusokkal és így tovább. Hogy ne kerüljünk ilyen triviális helyzetbe, mind a rendszergazda felhasználót, mind a normál jogú felhasználókat hitelesítéssel, legalább jelszóval védjük és mindig normál felhasználóval jelentkezünk be, így alapvetően csak a normál felhasználói jogokkal dolgozunk, végezzük hétköznapi tevékenységeinket.

A személyes adatokat mind az alkotmány, mind az adatvédelmi törvény védik, ezért ezt a számítástechnikában is védeni kell például a felhasználónévhez tartozó megfelelő jelszavas vagy más hitelesítési eljárás alkalmazásával. A felhasználónév azonosítja a felhasználót, ezért egyedi, célja nem az, hogy titkos legyen, hiszen például a felhasználónév alapján fogunk munkatársunknak emailt küldeni, vagy vele más módon adatot cserélni, stb. Általában nem tartalmaz szóközt és speciális karaktereket, például: kissbence lehet dr. Kiss András Benedek vállalati belgyógyász felhasználóneve. A jelszó egy a felhasználónévhez kapcsolódó hitelesítési eszköz. Ez titkos, éppen ezért nem feltétlenül (csak jól felállított rendszer esetén jó eséllyel) egyedi, ez hitelesíti, hogy valóban az adott felhasználó próbál belépni az adott egyedi felhasználónévvel. A hozzáférési jog azt jelenti, hogy valamilyen erőforrásokon, fájlokon, valamilyen műveleteket végezhetünk. Szerepe annak biztosítása, hogy csak a jogosultak léphessenek a rendszerbe, vagyis használhassák erőforrásait (hiszen a rendszerbe lépés egyik feltétele az is, hogy jogunk legyen egy interaktív felület futtatásához) és az, hogy a felhasználók alapesetben csakis a saját fájljaikat illetve a rendszergazda által elérhetővé tett erőforrásokat érjék el, így miközben személyes adataikat védve használhatják véletlenül se tudjanak ártani. Éppen ezért nem szabad a jelszót másokkal megosztani, és különösen az olyan rendszereknél, melyre sűrűn kapcsolódnak nyilvános helyről, a jelszót rendszeresen meg kell változtatni, például havonta. A jó jelszó több, mint 8 karakteres, vegyesen tartalmaz kis- és nagybetűket, arab számokat és írásjeleket, nincs benne szótári, vagy hozzánk köthető szórészlet (még jobb, ha kb. havonta változtatjuk), például: kj,D3614n.0r6 vagy kj,D3614n.0r64pr (l33t, vagyis „elit” nyelven Kovács János, Debian.org, a második példában még azt is odaírtam, hogy április). A GNU/Linux rendszerek alapjai egyikeként szolgáló alap POSIX jogosultságrendszer például minden fájlra 3 hozzáférési szinten (tulajdonos, csoport, mások) 3x ugyanazon hozzáférési jogosultságot határoz meg: rwxrwxrwx, olvasás, írás, futtatás. Alapesetben csak a tulajdonosnak van például joga módosítani (írni) egy fájlt, vagy a saját címtárában (könyvtárában) új fájlt létrehozni, de az összes hozzáférési jogosultságot beállíthatja.

Az adatvédelem eleme lehet az adatok és más szoftverek hordozható eszközre mentése. Ennek célja az lehet, ha az eredeti gépről valamilyen okból éppen nem megoldható ezek más, biztonságos, távoli gépre vagy eszközre való biztonsági mentése. Másik cél és egyben e mentés szerepe az adatok és más szoftverek biztosítása akkor is, ha a lehetséges jövőbeni felhasználásokkor vagy addig nem áll rendelkezésre más elérhető biztonsági másolat.

A hordozható eszközökön erősen javasolt titkosított fájlrendszerek használata, vagy, ha ez nem megy, akkor is mindenképpen valamilyen nagyon erős titkosítás használata, különben az adatokat tartalmazó hordozható eszközök elvesztése nagyon súlyos következményekkel, például bizalmas, személyes adatokkal való súlyos visszaélésekkel járhat. Például visszaélhetnek az eszközön titkosítatlanul tárolt titkos banki vagy más bizalmas adatokkal, vagy a baráti körünkből származó titkos vagy nyílt telefonszámok együttes profiljával. Feltétlenül ilyen titkosítást használjunk tehát, mielőtt mobil eszközzel útnak indulunk.

A tűzfal fogalma a számítástechnikában egy olyan szoftveres vagy hardveres architektúrát jelent, amelynek célja annak biztosítása, hogy a hálózaton keresztül egy adott számítógépbe ne történhessen illetéktelen behatolás. Az IP hálózaton hálózati csomagocskák érkeznek, ezek az általunk megadott szabályok sorozatába ütköznek, kezelésük ez alapján történik, például elutasíthatjuk vagy engedélyezhetjük vagy például az alapján, hogy honnan érkeznek, módosíthatjuk őket. A szabálylánc okat nagyobb logikai egységekbe is foglalhatjuk. Különböző szintű tűzfalak léteznek, a kernelbe építettek az elsődlegesek, a Linux kernelt például a http://Netfilter.org csapat által fejlesztett Iptables nevű beépített tűzfal megoldással adják ki, az OpenBSD-t a PF rendszerrel és így tovább. A rendszer telepítése után igényeinknek megfelelően vehetjük fel a tűzfal korlátozó szabályait.

Az adatlopás megelőzésének módszerei a felhasználói név és jelszó használata adta alapvető technikán túl, sokkal komolyabb lehetőségeket is takarnak. Ide tartozhat a letiltható meghajtó, a számítógép és más hardverek lezárása biztonsági kábellel, ám például erőszakos fizikai hozzáférés esetén még ezek sem elegek. Az adatlopás leginkább akkor veszélyes, ha bizalmas adatokhoz jutnak gépünkön. Ezeket titkosítani ajánlott. A legegyszerűbb megoldás, ha bizalmas adatainkat egy külön, titkosított fájlrendszerünkön tároljuk, mely csak jelszavas, és fizikailag is jól őrzött digitális kulccsal oldható fel.

A számítógépvírus fogalma egy önmagát másoló rosszindulatú programot jelent, mely önmaga másolatait más futtatható kódokba vagy dokumentumokba illeszti. A vírusoknak különböző típusai léteznek, például: fájlvírusok, makróvírusok, bootvírusok és szkriptvírusok. A vírusok más rosszindulatú kódokhoz hasonlóan hálózaton vagy hordozható médiumon kerülhetnek a számítógépes rendszerbe.

Megfelelően használt megfelelő rendszer esetén, ilyen például a GNU/Linux, a vírusok nem kerülnek a rendszerbe, illetve nem ártanak neki. Elsősorban a sérülékenyebb rendszerek védelmére azonban vannak vírusellenőrző megoldások, például a ClamAV antivírus program. Mivel a vírusok változnak, a vírusellenőrző programok csak kis idő elteltével ismerik fel a legújabb vírusokat. A fájlok megtisztítása az a művelet, mikor a vírusellenőrző program eltávolítja a fájlból a talált vírust.

Ha nem akarunk vírust kapni érdemes a fájlok letöltésénél és az ismeretlen email-üzeneteknél és ezek csatolt fájljainál helyesen eljárni. Azokban az esetekben érdemes óvatosan eljárni, ha nincs hiteles információnk arról, hogy mit tartalmaz a letöltött állomány. GNU/Linux rendszeren és más nyílt forrású, biztonságos rendszereken az ismeretlen emaileket és ezek csatolt állományait is - ha azok nem futtatható állományok - nyugodtan megnyithatjuk, mivel ezek a rendszerek nem futtatnak semmit a felhasználó kifejezett hozzájárulása nélkül. Alapesetben, ha egy nem megbízható helyről programot futtatunk, az csak azokat a fájlokat tudja módosítani, amelyhez írási jogunk van, tehát jellemzően csak a saját címtárunkban (könyvtárunkban) lévő fájlokat (a /tmp-ben, /var-ban stb. lévő egyes fájlokat nem számítva), de egy korlátozások nélkül helyből indított program mindig erős támadást tud indítani a rendszer ellen magasabb jogosultság megszerzéséért, ezért nem hiteles forrásból származó programokat, például zárt forrású programokat lehetőleg ne futtassunk, csak a hiteles helyről származó, nyílt forrású szoftvereket futtassuk, a szabad szoftverek előnyben vannak, mert ezek terjesztése általában hitelesítési eszközökkel történik.

A szerzői jog értelmezése nem egyforma a különböző országokban, azonban adott jogokat biztosít szellemi alkotások szerzői számára. Egy adott mű szerzői joga tulajdonosának joga van szerzői mivolta feltétel nélküli elismerésére és más személyhez fűződő szerzői jogai vannak. Ezen kívül vannak ún. vagyoni jogai is, többek között felhasználói engedélyben (licenc) meghatározhatja műve felhasználási feltételeit. Miután a szoftverek is szellemi alkotások, ez az értelme a szerzői jognak a szoftverekkel: a futtatható állományokkal és más állományokkal, például képekkel, szövegekkel, hang- és mozgóképfájlokkal kapcsolatban is. Az internetről letöltött információval kapcsolatban szintén létezik a fenti szerzői jogi védelem, azonban tudnunk kell, hogy az adott internetről letöltött információ milyen felhasználási mód–ba tartozik. A leggyakrabban szabad terjesztéssel találkozunk, hiszen az interneten található anyagok többsége vagy szabad szoftver ( http://www.gnu.org/philosophy/free-sw.hu.html, http://www.debian.org/intro/free.hu.html), szerzői jog alá nem eső hozzászólás vagy családi fotó, stb. A szerzői jog alá eső zenék vagy filmek esetén azonban nyilvános közvetítésről van szó. Ezeknél meg kell győződni arról, hogy a szerzői jog tulajdonosa milyen felhasználási módokat nevesített szabad felhasználásként a felhasználói engedélyben (licencszerződés). Ha nem adott ki egyedi licencet, akkor a törvény ide vonatkozó rendelkezései mérvadók. A nem-szabad szoftverek telepítésénél szinte mindig explicit módon találkozunk a licenccel. Ezek azonnal közlik velünk a szoftver felhasználására vonatkozó tiltásokat, korlátozásokat.

Az engedélyezett, eredeti szoftverek felismerése: a szoftverlicence alapján történik. Mindennek alapja ez a licenc (felhasználó engedély), hiszen a törvény szerint a licenc az az eszköz, amivel a szerzői jog tulajdonosa ki tudja adni a kimondott engedélyt a szoftver felhasználására. Az interneten megtalálható szoftverek többséges, szabad szoftver (vigyázat, nem ingyenes: freeware, hanem szabad szoftver: free software), mely értelemszerűen attól szabad, hogy szabad licenc alatt áll, ennek kritériumai: a nyílt forrás, a szerző feltüntetése kötelező, további átdolgozások ugyanezen feltételekkel adhatók ki és terjeszthetők. A legtöbb szoftver tehát ilyen, ilyenek az általánosan használt GNU/Linux disztribúciók, az OpenOffice.org programjai, a Firefox/Iceweasel webböngésző és a Thunderbird/Icedove levelező, a GIMP képkezelő, az Inkscape rajzoló, az Mplayer vagy VLC médialejátszó, számos játék és még több százezer program, lásd például a http://SourceForge.net vagy a http://FreshMeat.net oldalt. A nem-szabad szoftvereknél, ilyen például 1-2 operációs rendszer vagy némelyik alkalmazás a termékazonosító és a regisztrációs szám ellenőrzésével találkozunk, ilyenre kér minket a program. Kerüljük az ilyen szoftverek használatát.

A végfelhasználó szerződés fogalmai is általában a nem-szabad szoftverek használatának kísérletekor kerülnek elénk, de ennek megfelelnek a szabad szoftverek licencei is, melyek megadják, milyen feltételek mellett vagyunk jogosultak, a szoftver milyen használatára. Szabad szoftverek esetén nincs diszkrimináció, azokat üzleti célra is tetszőleges számban használhatjuk, akár testreszabva terjeszthetjük, csak a szerzői jogi követelményeknek kell megfelelnünk, ezek: az eredeti szerző feltüntetése, az eredetinek megfelelő licenccel való továbbadás, ezt tehát mi, mint végfelhasználók mindig pontosan megtaláljuk a licencben.

A hordozható eszközökön (CD-ken, Zip lemezeken, floppy lemezeken) tárolt adatok használatára és terjesztésére vonatkozó szerzői jogi szabályokban szintén a felhasználói engedélyt kell alapul venni. A szabad licencekkel rendelkező szoftveranyagokat és a közkincseket ("public domain" alá eső szoftverek) egyaránt szabad használni (magáncélra használni) és terjeszteni akár eredeti akár belőlük készített leszármazott művek (átdolgozás) formájában. A hordozható eszközökön korlátozott példányban tárolt szerzői jog alá eső nem-szabad licencű zenék vagy filmek magáncélú használata szabad, terjesztése a nem-szabad felhasználás eseteiben csak a jogtulajdonos engedélyével lehet. A kifejezetten számítógépes szoftverként bejelentett műveknek nem csupán a terjesztése, hanem adott esetben a tárolása is csak a felhasználói engedély alapján lehet, ezért mind a nyilvános internetről letölthető szoftverek többségét adó szabad szoftverek, mind a nem-szabad szoftverek többsége rendelkeznek a licencről. A szabad szoftverek engedélyezik, a nem-szabad szoftverek kisebb vagy nagyobb részben tiltják.

A nem-szabad szoftverek egy része az egyes példányokban egyedi azonosító számot tartalmaz. Ez a nem-szabad szoftver egy megadott felületén ellenőrizhető. Például: "Rendszerinformációk" vagy "Névjegy". Ezek a szoftverek zárt forrású szoftverek, ahol a hasznot nem alapvetően a mögötte álló műszaki támogatás, hanem magának a kiadott szoftvernek az értékesítése adja. Az azonosító szám célja, hogy ellenőrizhető legyen, a szoftver futtatója tudja-e bizonyítani, hogy a szoftver konkrét példányához vásárlással jutott hozzá. Ha nem, akkor bűncselekményért felelősségre vonható. Azt, hogy a szoftvert teljesen szabadon vagy csak részben szabadon használhatjuk-e, vagy egyáltalán nem használhatjuk-e szabadon, a telepítésnél vagy a terjesztésnél megadott információ alapján dönthetjük el. A skála alsó végén a tulajdonkorlátos (proprietary) szoftverek helyezkednek el, ezek nem használhatók ingyen, de a megfizetett példány sem használható tulajdonként: a szoftver nem tanulmányozható, magáncélra is csak 1 biztonsági másolat készíthető, nem javítható, nem lehet kölcsönadni, stb.

A shareware, freeware és nyílt források fogalma teljesen eltér. A következő lépcsőfok a "shareware" programok. Nevük elég megtévesztő, ugyanis nem megosztásra buzdítanak, csupán a szerző "osztja meg" az egyes felhasználóval a teljes szoftver egy részét. Vagyis ezek a szoftverek általában csökkentett képességű programok, mely csökkentett képesség is általában zárt forrásban érkezik, vagyis nem tanulmányozható és önmagában nem sokra jó, viszont legalább ingyenes. A következő lépcsőfokot a "freeware" programok jelentik. Bár az angol "free" szó alapjelentése: szabad, itt nem szabad, hanem ingyenes szoftverekről van szó. Ezek a szoftverek sem szabadok, nem lehet jobban sikerült részeiket más programokban felhasználni, a szerző nem engedélyezi a továbbterjesztést, általában zárt forrású, így nem tanulmányozható, nem bővíthető új képességekkel, stb.

Ezzel szemben egyre terjednek viszont a szabad szoftverek, melyek eredeti neve ">free software" (honlapja: http://www.fsf.org/). A "Free Software" kifejezésben viszont a "Free" szó ismét fő értelmében szerepel, azaz ezek a szabad szoftverek. A szabad szoftverek olyan szoftverek, melynél a szerző engedélyt ad (licenc) a szoftver szabad használatára, tanulmányozására és akár eredeti, akár leszármazott művekben (átdolgozás) való szabad terjesztésére bármilyen korlátozás nélkül egyéb (például személyhez fűződő) szerzői jogai megtartása mellett, és biztosítja, hogy az általa írt kódok mindörökre szabadon használhatók, továbbfejleszthetők legyenek. Ha végfelhasználók vagyunk, szinte minden szoftver terjesztésénél vagy telepítésénél találkozunk a végfelhasználói licencszerződéssel (end user license agreement - EULA), a szabad szoftvereknél ritkábban, hiszen ott nincs éles határ a végfelhasználó és a terjesztő között, így ott mindent lefed a sima felhasználói engedély. A nem-szabad szoftvereknél a végfelhasználói licencszerződés tiltja meg a szabad felhasználás fent leírt eseteit 1-2 a gyártó által nyújtott szolgáltatásért, ilyen lehet például egy kis-körű garanciavállalás (a szabad szoftvereknél ez a jog nem fenntartott, a szabad verseny szerint lehet garanciát, közösségi vagy kereskedelmi műszaki támogatást vállalni.) A végfelhasználói licencszerződést el kell fogadni a szoftver jogos használatához.

Az adatvédelmi jogszabályok és konvenciók legfőbb céljai: védeni az adatok alanyainak jogát, meghatározni az adatellenőr jogkörét.

Az adatvédelmi szabályokat a Személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény védi, témától függően hol adatvédelmi, hol közadat törvénynek hívjuk, most adatvédelminek. Az adatvédelmi törvény fő alanyai természetesen az érintettek, az adatkezelők, és az adatellenőr, aki elsősorban az adatvédelmi biztos, az informatikában pedig lehet a belső adatvédelmi felelős.

Hazánk adatvédelmi törvényei az adatok érintettjei és az adatkezelők szempontjából számos következménnyel bírnak. Például:

"Az érintettet tájékoztatni kell az adatkezelés céljáról és arról, hogy az adatot kik fogják kezelni, illetve feldolgozni."

A személyes adatok felhasználásának néhány lehetséges módja a jog által meghatározott fogalommal: adatkezelés . Adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül a személyes adatok gyűjtése, felvétele és tárolása, feldolgozása, hasznosítása (ideértve a továbbítást és a nyilvánosságra hozatalt) és törlése. Adatkezelésnek számít az adatok megváltoztatása és további felhasználásuk megakadályozása is. A személyes adatok felhasználásának néhány lehetséges módja engedélyezett vagy nem engedélyezett. Nem engedélyezett, ha nem felel meg a fenti jogszabályoknak, nem megfelelő az adatkezelés. Engedélyezett például a személyes adatok kutatói módú felhasználása, erről a törvény külön rendelkezik, vagy a civil, állami vagy üzleti célú felhasználási mód, mely a szervezet a törvénynek megfelelő módú szabályai szerint végezhető.

Az adatellenőr jogai hazánkban az adatvédelmi biztosra nézve, egyrészt, hogy bejelentésre vagy hivatalból ellenőrizheti az adatkezelőnél az adatvédelmi jogszabályok betartását, másrészt, hogy adatkezelés bejelentésénél előzetes ellenőrzést végezhet; a belső adatvédelmi felelősnek szintén joga a jogszabályoknak való megfelelés ellenőrzése illetve a belső adatvédelmi szabályzatnak való megfelelés ellenőrzése.

A számítógép elindítása a Power gomb segítségével lehetséges, a választott rendszer bejelentkezéséhez érve a belépés felhasználói név és jelszó segítségével lehetséges, grafikus bejelentkezés esetén, ha ez engedélyezve van, akkor a felhasználó grafikus szimbólumára kattintva is. A felhasználó itt egy a telepítés során vagy később létrehozott normál felhasználót jelent.

A számítógép újraindítása a megfelelő módszerrel végezhető el környezettől függően. Grafikus munkakörnyezetben a megfelelő menüponttal tehetjük ezt meg. Egy valódi TTY terminálból alapvetően a rendszergazdai módban kiadott reboot vagy init 6 paranccsal, de, mivel az init program általában így van beállítva, a helyi felhasználó a Ctrl+Alt+Del billentyű-kombináció segítségével is újraindíthatja a gépet.

A nem válaszoló alkalmazás bezárása egy SIGKILL jelzés küldésével lehetséges a rendszermag számára az alkalmazás adott példányának folyamatazonosítójára (PID) hivatkozva. A grafikus munkakörnyezetek némelyike, például az alapértelmezett GNOME munkakörnyezet alapvetően felkínálja ezt a lehetőséget, általánosan grafikus munkakörnyezetben használhatjuk erre a beépített segédalkalmazást is, például az xkill alkalmazást. Parancssorból a héjban vagy a /usr/bin/ alatt található külső kill paranccsal tudunk jelzéseket küldeni, a küldendő jelzést vagy az annak megfelelő egy-karakteres, számszerű opciót és a ps által lekérdezett kívánt folyamatazonosítókat megnevezve. A SIGKILL jelzés egy-karakteres számszerű opciója ez: 9, ezt az összevonható egy-karakteres opciók használatánál szokásos formában egy kötőjellel vezetjük be, így a parancs szokásosan a:

formájú. Amennyiben más felhasználók tetszés szerinti folyamatazonosítóit szeretnénk kilőni, ahhoz természetesen az általános jogosultságunknál magasabb jogosultság kell, alapesetben az ilyen célú parancsot rendszergazda módban adjuk ki (így a

a szokásos forma).

A számítógép megfelelő kikapcsolása helyben, modern, ACPI energia-gazdálkodást nyújtó gép esetén legkényelmesebben a Power gomb rövid megnyomásával végezhető el, ezt a rendszer érzékeli és lefuttat egy szabályos, azonnali leállítást, régebbi gépeken ugyanezt teszi a munkakörnyezet menüje is, vagy a halt parancs. Valójában mind a shutdown parancsot hívják meg, melynek számos időzítési és egyéb lehetősége van. A rendszer utolsó üzenetében közli, hogy a leállítása megtörtént (ilyenkor már nem történik művelet a háttértáron (illetve háttértárakon). Ezután megpróbálja kikapcsolni a gépet, ha ez nem sikerül az utolsó üzenetnek megfelelően kikapcsolhatjuk a gépet.

A súgó használata sok lehetőséget rejt. Az operációs rendszer alapvető súgója operációs rendszerenként eltér. Más az alapvető súgó például GNU/Linux, OpenBSD és más rendszerek esetén. Itt a GNU/Linux rendszert említeném általános jellege miatt. Itt az általános súgó az info keretrendszer. Ez a munkakörnyezetek alatt a többi súgó lehetőséggel együtt integrálva érhető el, az általános GNOME munkakörnyezet alatt például a beépített Yelp súgóba integrálva. Ezt az F1 billentyű leütésével érhetjük el, parancssorban pedig természetesen az info paranccsal. A súgó elindítása után böngészhetünk a témakörök között.

A számítógép alapvető rendszerinformációinak lekérdezése: az operációs rendszer és a verziószám, a beépített RAM adatainak elérése grafikus munkakörnyezet alatt a munkakörnyezet menüjének Beállítások pontjával lehetséges. Általánosan: az operációs rendszer és verziószáma a /etc/issue fájlból olvasható ki. Az érzékelt hardver, benne a beépített RAM és minden más a dmesg programmal tekinthető meg.

A dátum és az idő beállítása több szintű, az alapvető szint természetesen a hardveróra, ezt csak a rendszergazda vagy például egy általa felhatalmazott ntp démon állíthatja. A felhasználó a saját helyi idejét természetesen már állíthatja például a grafikus munkakörnyezet menüjéből, általánosan a date programot használhatja. A hangerő beállítása szintén több szintű, az arra jogosult felhasználók a munkakörnyezet paneljén lévő hangerő-szabályzóval állíthatják, ez a rendszerszintű keverőhöz, például ALSA hangrendszer esetén az alsamixer programhoz kapcsolódik. Ehhez képest a hangerő természetesen az alkalmazások szintjén is állítható. A munkaasztal megjelenítési beállításai (színbeállítások, a képernyő felbontása, a képernyővédő beállítása) ugyanígy több szintűek. A színmélység alapvetően rendszerszinten állítható, az itt engedélyezett képernyő-felbontások és frekvenciák közül a felhasználó a munkakörnyezet Beállítások menüjében tetszés szerint bármelyikre válthat, erre gyorsbillentyűk is rendelkezésre állnak. A képernyővédő beállítása is itt található, beállítható az aktiválás, zárolás, adott vagy egyesek közüli véletlenszerű képernyővédő téma használata, periódusuk, egyéni beállításaik és így tovább.

A billentyűzet nyelvének beállítása és új kiosztás hozzáadása több módon lehetséges. Bármely általánosan használt grafikus munkakörnyezetben e lehetőség e menüben megtalálható, amúgy használhatjuk a setxbmap parancsot is. A szabvány TTY típusú terminálokra vonatkozóan ez a loadkeys parancs.

Az alkalmazások telepítése és eltávolítása rendszerszinten természetesen a megfelelő programok rendszergazda módú futtatásával lehetséges. Az alkalmazások, csakúgy mint más szoftverek különböző típusú csomagtárolókból települnek. Az egyik legkényelmesebb és legnépszerűbb az APT haladó csomagkezelő eszköz felületeinek használata, mellyel a csomagok keresése mellett az alkalmazások telepítése és eltávolítása is lehetséges, grafikus munkakörnyezet alatt annak is a Synaptic nevű felülete, vagy például az Aptitude nevű program. Működésének lényege egyszerű. Az APT beállításai egyebek mellett főleg a hálózaton lévő frissülő csomagtárolók tetszőlegesen bővíthető listáját tartalmazzák. Mikor telepíteni szeretnénk, először aktualizálással beolvastatjuk az ezekben elérhető csomagok listáját, így a gépünk pontosan ismeri majd az ezekben elérhető legfrissebb csomagokat, melyek közül tetszőlegesen kijelölhetjük, mely alkalmazások telepítése esetleg eltávolítása történjen meg. A válogatás után alkalmazzuk a kijelöléseket, innentől a többi feladatot a program máris elvégzi helyettünk, a kijelölt új alkalmazások telepítése annak letöltésétől kezdve és egyben nem kívántak eltávolítása megtörténik, amennyiben egy új alkalmazás az alkalmazásokat felsoroló menüre tartozik, az meg is jelenik benne. Az ilyen kényelmes keresést és telepítést természetesen parancssoros programokkal is elvégezhetjük például az apt-get vagy az aptitude programok megfelelő argumentumaival. Mint írtuk és tapasztalható az alkalmazások különböző típusú csomagtárolókban lehetnek, a lényeg mindig a csomagkezelő használata, egy esetre azonban még ki kell térni legáltalánosabb jellege miatt, ez pedig az alkalmazások telepítése és eltávolítása forráscsomagból. Ezek természetesen sima tömörített archívumok, mely általában a 'tar' archiválóval készült és a GNU Zip (gzip) vagy a bzip tömörítővel került tömörítésre, a fájl nevének vége így általában .tar.gz. Az általános grafikus környezetben ezeket letöltve értelemszerűen előugrik a kicsomagoló program és az archívumot kicsomagoljuk, parancssorból a

parancsot használjuk. Bizonyos felhasználók, például fejlesztők gyakran használnak olyan GNU/Linux terjesztést, ilyen például a Gentoo vagy a Slackware, mely beépített eszközöket nyújt a forráscsomagok kezelésére, de ha kézzel kezeljük, akkor a kibontott fa gyökerében megtaláljuk a telepítés módját leíró sima szöveges fájlt, például INSTALL néven, amit egy egyszerű lapozóval elolvashatunk, például a

paranccsal. A forráscsomagok többsége a GNU automake és autoconf keretrendszerekkel készült, így általában ugyanitt találunk egy futtatható 'configure' nevű fájlt, tehá kiadjuk a ./configure parancsot. Ez hibajelzéssel zárul, ha a telepíthető verzió elkészítéséhez valamilyen csomag még kell. Ha a './configure' hiba nélkül zárult, sikeresen beállította a telepíthető verzió elkészítéséhez szükséges Makefile nevű állományt, jöhet az elkészítés értelemszerűen a 'make' paranccsal (a hasonló nevű csomagnak természetesen fent kell lenni). Ha ez is rendben, és szeretnénk rendszerszinten telepíteni, akkor, ahogy írja is, rendszergazda módban ki kell adnunk a ' make install ' parancsot, tehát például a:

a megfelelő parancs. A forrásból telepített alkalmazások szabvány helye a /usr/local/ útvonal. A felhasználók alapértelmezett PATH környezeti változója, melynek értéke természetesen az

paranccsal kérdezhető le ezzel kezdődik, így egy egyező nevű bináris vagy forráscsomagból telepített alkalmazás nevére hivatkozva természetesen a forrásból telepített indul el, kivéve, mikor mi írjuk elő a program útvonalát (amire parancssoros munkában jó példa a

parancs.)

A billentyűzet Print Screen gombjának használata, teljes képernyős aktív ablak hozzáférés további lehetőségek lehetnek. Előbbi a képernyőkép beillesztést tartalmazó munkakörnyezetek esetén sokszor ezt hívja elő ezt, mivel erre okosabb eszközeink is vannak (például a kiváló GIMP képkezelő), ezért általában kihasználatlan, ha akad rá idő, köthetjük tetszőleges parancshoz. Utóbbi munkakörnyezet szintű kezelése munkakörnyezet függő, általában alapban nincs bekapcsolva, nekünk kell ezt beállítani, ha akarjuk a Beállítások közt, általában érdemes az Ablakkezelő szintjén, ha az támogatja. Számos alkalmazás egyébként egységesen az F11 billentyűt használja erre.

Az általánosan használt ikonok ismerete, például: fájlok, címtárak (könyvtárak), mappák, alkalmazások, nyomtatók, meghajtók, lomtár/kuka segít a grafikus munkakörnyezet használatában, hiszen, mint az élet számtalan területén 1-1 jellegzetes képi szimbólum segítheti az alapvető szöveges információk gyorsabb azonosítását, sok esetben ezek a grafikus elemek elfogadható erőforrás veszteséggel járnak. Az ikonokkal először az asztalon találkozhatunk, a fájlkezelő helyezi el ott az elemeket, melyek lehetnek fájlok, általános mappák, meghajtók szimbólumai vagy speciális mappák, mint például a kuka. A fájlokra kattintva elérhetők az általános műveletek, például indíthatók az őket feldolgozó alapértelmezett vagy további alkalmazások, a többi hatására a fájlkezelő a megfelelő mappát nyitja meg, a meghajtó szimbólumoknál például azt, melybe az adott kötet gyökere került. Ha használnánk nyomtatót, az ahhoz, vagy más eszközhöz való hozzáférés egy módját is adhatják ezek az ikonok. Ezek az ikonok általános ikonoktémákból jönnek, mely teljesen testre szabható, így egyéni kedvünkre váltogathatunk akár egyéni ikontémák közt is. Az általános grafikus alkalmazások különféle méretű és felépítésű ikonokat szolgáltatnak, ezeket innen teszi oda a fájlkezelő.

Az ikonok kijelölése és mozgatása több módon is lehetséges. Alapesetben egy ikont egy rövid rákattintással kijelölhetünk az egér 1. gombjával (a továbbiakban ezt egyszerűen kattintásnak nevezzük, a mutatóujjra esik). További ikonok kijelölése esetén a Ctrl billentyű lenyomva tartása is szükséges. A gombot lenyomva tartva húzd és ejtsd módszerrel mozgathatjuk az ikonokat. Ha ilyen feladatunk lenne, a jobb munkakörnyezetekben ez billentyűvel is lehetséges.

Parancsikon létrehozása, törlése, átnevezése az asztalon általában felesleges (hiszen kényelmesebb módon is elérjük ezeket), de több módon lehetséges. Gyakran használt művelet a parancsikon húzása a menüből vagy a fájlkezelőből. Ezeket elhelyezhetjük a panelon (általában ez a jó megoldás) vagy az asztalon (általában ez a rossz). A másik a szokásos helyi menü lehetőség például az egér 2. gombjával (továbbiakban jobb kattintás). Az asztal szabad területére kattintva azt beállíthatjuk, például parancsikon párbeszéddel új parancsikont hozhatunk létre. Egy már meglévő parancsikonon e helyi menü is biztosítja törlés, átnevezés lehetőségét, minderre gyorsbillentyűk is vannak.

Egy fájl, címtár (könyvtár), mappa vagy alkalmazás megnyitása ikonnal a menüből vagy panelról 1 kattintással tehető meg. Több helyen, például egy panelon jobb kattintással az alapnál több lehetőséget adó megnyitásra nyílik mód, fájl esetén például, hogy melyik alkalmazással, hogan nyissuk meg a fájlt.

Az ablak az az objektum, mely meghatározza, hogy a rendelkezésre álló felületeken belül az adott alkalmazás hol helyezkedik el, legfőbb jellemzője 2 koordináta, a bal felső és jobb alsó sarok. Pongyolább értelemben az ablak jelentheti az ablakkezelő és a benne futó alkalmazás elemeit. Ilyen értelemben az ablak egyes részeinek megnevezése: a címsor, a menüsor, az eszköztár, az állapotsor és a görgetősáv leírja ezeket. Az ablakkezelő címsorral egészíti ki az ablakot, melyen elérhető a benne lévő program és dokumentum neve, a SIGTERM jelzést küldő gomb (a programtól a bezárási folyamat indítását kérjük) és az általános ablakkezelő funkciók például az ablak méretezésére, elhelyezésére a különböző munkaterületeken. Az általánosan használt grafikus alkalmazások legfőbb eleme a menüsor, általában ez található a címsor alatt és a program minden funkciója megtalálható benne. Az eszköztár olyan sáv, melyen ezek közül a fontosabb funkciók gombjai helyezhetők el, ezek közül sokszor vannak alapértelmezettek, de tetszés szerinti számú eszköztár beállítható. Az állapotsor olyan terület lehet, mely általában egy vízszintes sáv (rendszerint az alkalmazás alján) és mutatja, az alkalmazás műveleteinek aktuális állapotát, a görgetősávok pedig a nagyobb dokumentumokban való mozgást segítik.

Az ablakok minimalizálása, teljes méretűvé állítása, visszaállítása, átméretezése, mozgatása és bezárása legkényelmesebben az egér bal gombjával végezhető el. Minimalizált állapotban az ablakot egy kis interaktív sáv képviseli a feladatsávban, mely általában legalább egy panelünk egyik legfontosabb eleme, rákattintva visszaállíthatjuk az ablakot. Az ablak átméretezése legkényelmesebben a sarkánál fogva lehetséges. A többi művelet kényelmesen elvégezhető a címsor elemeivel.

A megnyitott ablakok közti váltás az feladatsáv és a panel más lehetőségein túl a legjobban a megfelelő billentyű-kombinációval végezhető el, ami nagyon sok esetben az Alt+Tab.

A rendszer feladata a fájlokhoz való hozzáférés biztosítása, melyek régen laposan, manapság hierarchikusan rendeződnek. Ezért fontos tudni, hogyan mutatja hierarchikus rendszerben a számítógép a meghajtókat, mappákat és fájlokat számunkra. Bár előfordulnak más fájlrendszerek, sajnos a hagyományosan és ma még mindig használt fájlrendszerek alapvetően fa (hierarchikus) felépítésűek, szemben például az interneten található egyedi URL-ek közti gráf-típusú felépítéssel. Az operációs rendszer tehát a meghajtók kötetein elkülönülő mappákat és fájlokat egy hierarchikus rendszerben csatolja egymás alá.

A rendszer egy meghatározott fájlrendszerről veszi tehát a gyökérmappát, ennek neve: / . Például: írjuk be a Firefox böngészőbe: file:///asd, és figyeljük meg mit listáz ki, az első két // szokásos értelme a protokoll lezárása (például http://, ftp:// stb.) A 3. / a helyi gyökérmappát jelenti, az utána írottak pedig az ösvényt. Valószínű, hogy a Firefox hibát jelzett a betöltésnél, ha csak nem volt véletlenül a gyökérmappából nyíló asd nevű mappánk. Ellenben, ha olyat választunk, ami van, én például kinéztem magamnak a /tmp mappát, akkor azt fogja betölteni. A / tehát a gyökérmappát jelenti. Az általánosan használt operációs rendszerek a POSIX-szabványra épülnek egy kivétellel, a Windows egyes verzióiban még csak kezd közelíteni ehhez. A POSIX szabvány része a hierarchikus fájlrendszerekre vonatkozó Filesystem Hierarchy Standard - Fájlrendszer Hierarchia Szabvány - FHS, mely részletesen és nagyon átgondoltan leírja, hogy egy hierarchikus fájlrendszerben minek hova kell kerülni. Ez csodálatosan jól működő szabvány, mert machinálások nélkül nagyon egyszerűen biztosítja a legkülönbözőbb rendszerek közti együttműködés lehetőségét. A meghajtók és azok rész-eszközei (például partíciói) és valamennyi eszköz ebben a rendszerben logikusan a /dev (devices = eszközök) vannak leírva. Például /dev/hda az első IDE csatlakozóra kötött elsődleges (master) meghajtó, a /dev/hda1 pedig ennek a meghajtónak az első partíciója. Ennek alapján a ténylegesen használt fájlrendszerek a /etc/fstab fájlban meghatározott helyről nyílnak a mappaszerkezetben. E fájlrendszerek csatolási pontjaiból kiindulva mutatja a számítógép a további mappákat és fájlokat hierarchikus rendszerben. Vagyis az egész mappaszerkezet egy fa, melynek van egy gyökérmappája, ennek egyes almappái lehetnek további meghajtókon lévő fájlrendszerek mappái nagy mélységig egymásba ágyazva és fájlok.

Az operációs rendszer a fájlok és mappák tartós tárolására háttértárolókat használ, például ilyeneket: merevlemez, USB flash meghajtó, floppy lemez, CD-RW, DVD-RW, hálózati meghajtók és egyebek. E hagyományos eszközök előnyeinek egyesítése fő cél, egyre népszerűbbek például az SSD-meghajtók.

Fájlok, mappák méretének mértékegysége (KB, MB, GB) a 8-bitesnek tekintetett Byte sokszorosa a Kilo, Mega, Giga és egyéb előtaggal. A manapság használt számítógépek általában binárisak, így a fizikai háttértár-szervezés is általában ilyen (a blokk-eszközökön, mint amilyenek a fenti lemez típusú eszközök a szabvány szektorméret például 512 Byte), ezért a 2^10 hatványai gyakran használtak, ezek tehát a KiB (KibiByte, 2^10 Byte), MiB (MibiByte, 2^20 Byte), GiB (GibiByte, 2^30 Byte) és így tovább.

A rendszeres adatmentés mozgatható tárolóeszközökön, gépen kívüli tároláshoz majdnem minden esetben fontos, hiszen fontos adat tárolására mindig kell biztonsági tartalék és jó, ha a példányok fizikailag is minél jobban elkülönülnek. A mozgatható tárolóeszközökre végzett adatmentés csak az egyik lehetőség, ha van hálózat, akkor jobb ha távoli gépre mentünk, természetesen a titkosított adatátvitel ilyenkor általában nélkülözhetetlen.

Az on-line fájltárolás előnyei: kényelmes hozzáférés, fájlok megosztásának lehetősége kézenfekvőek, és mivel a távoli biztonságos bejelentkezést általában amúgy is engedélyezzük, ezért jelszavasan ez általában magától megvalósul az SSH/SCP segítségével, hitelesítés nélküli megosztásra legegyszerűbb egy webszerver, mondjuk az Apache elindítása, egy tetszetős főlap mögött a beépített dir_index segítségével a megosztandó fájlokat a megfelelő útvonalra mentve ez könnyen megvalósul.

Egy olyan ablak megnyitása, amely kijelzi a mappák nevét, méretét és helyét a meghajtón többféle módon lehetséges. Ez a fájlkezelő feladata. A munkakörnyezetek beépített fájlkezelőt tartalmaznak, ez indul például egy mappa ikonjára kattintva, de tetszés szerint bármely önálló fájlkezelőt is indíthatjuk a menüből.

A mappák, meghajtók megjelenítésének teljes képernyőjűvé tétele, lekicsinyítése ebben a megnyitott fájlkezelőben lehetséges, ne feledjük az általánosan használt grafikus alkalmazások minden funkcióját mindig megtaláljuk a menüben.

Egy fájl vagy mappa megkeresése valamelyik meghajtó valamelyik fájlrendszerén a munkakörnyezetbe épített vagy önálló fájlkezelőkkel vagy annak fájlkeresőivel lehetséges, vagy a rendkívül hatékony find programot is igénybe vehetjük e célra. Meghatározhatjuk, hogy milyen tulajdonságokra keressen, név, méret, időpontok, ösvény, jogok, és még rengeteg más kombinációjára és megadhatunk egyéb lehetőségeket, például, hogy csak egy adott fájlrendszeren keressen, és rendezőelveket.

Mappa létrehozása majd további almappák létrehozása a fejlett felületeken a commander és más stílusú fájlkezelőkkel lehetséges, legtöbben a LinM vagy Midnight Commandert és grafikus üzemmódra ültetett társait használják, vagy a Nautilus, PcManFM, Thunar, Konqueror fájlkezelőt. Parancssorban az mkdir programot használjuk; szabad szoftverekkel semmi akadálya, hogy egy lépésben tetszőleges számú mappát és almappát létrehozzunk egy mozdulattal, például az

opciója segítségével. A mappa létrehozásánál mindig be kell gépelnünk a létrehozandó mappa nevét. Tegyük fel, hogy mondjuk a gépünkön egy mindenki számára elérhető közös helyen lévő dokumentációk között böngészünk, és elhatározzuk, hogy ezeket egyéni csoportosításban egy egyéni mappaszerkezetben össze akarjuk másolni. Mappákat alapértelmezetten a saját mappánkban és az alatt korlátlan mélységben hozhatunk létre. A saját mappánk mindig elérhető így: ~ . Ez egyébként alapértelmezetten a /home/felhasználónév mappa. Most nem ott vagyunk, de ez nem baj. Elindítjuk a mappa (directory) létrehozása műveletet, most meg kell adnunk a vadonatújonnan létrehozandó mappák nevét. Ezt szívünk szerint megtehetjük mondjuk így:

Korábban egyáltalán nem volt doksik nevű mappa a saját mappánkban, természetesen így aztán szuperek meg remekek nevű almappái végképp nem lehettek. De sebaj, ezt a 3 mappát az alatta létrehozandó mappák megadásával gyakorlatilag röptében létrehoztuk.

Vannak esetek, mikor szeretnénk megnézni az összes mappa nevét, méretét és helyét, akár az egész rendszeren, akár egy meghajtó egy fájlrendszerén. Ehhez csupán egy olyan ablakot kell megnyitnunk, mely fastruktúrában mutatja az összeset. A fájlkezelők megnyithatók ilyen nézetben.

A különböző adatok jellemző, általánosan használt fájltípusokban vannak. Az általánosan használt fájltípusokat fontos felismernünk. Bár a szabad szoftverek belső szerkezetük alapján felismerik a fájltípusokat, az ember számára azonban a név a legkönnyebben felismerhető, ezért elterjedt, hogy a fájl szerző által adott jellemző nevéhez . karakterrel elválasztva egy a fájltípusra jellemző betűszó jellegű vég társul. Például: 1.fiam_weboldala.xhtml . A szerző számára az volt a fontos, hogy a fájlnak az 1.fiam_weboldala nevet adja, hiszen ő innen tudni fogja, hogy mi van abban a fájlban. Azonban ha kap egy fájlt, melynek neve: megrendeles, akkor semmi sem árulkodik számára arról, hogy abban egy sima vagy mondjuk egy formázott szöveges leírás van, netán egy speciális, vagy egy webes dokumentum formájú táblázat van-e, esetleg valami egész más típusú fájl. A gyors, hatékony kezelés szempontjából ez egyáltalán nem mindegy, ezért elsősorban a felhasználónak, de az egész rendszernek könnyeb dolga lesz, ha a fájl típusa már betekintés nélkül is valószínűsíthető, vagy maximum néhány típusra korlátozható. Eltekintve attól, hogy ha ezt e-mailben kapta, akkor egy helyes levelező valószínűleg elküldte a fájl helyes MIME típusát, mert ezt a fájlt kaphatta volna fizikai adathordozón is, ez az általánosan használt fájltípusok felismerésének legjobb módja. Mivel, mint azt láttuk, ez fontos, vegyük végig pár különböző dokumentumtípuson. Nagy hangsúlyt fektetünk az ISO és hasonló szabványügyi testületek által elfogadott nyílt szabványokra:

Szövegszerkesztői dokumentumok: a legfontosabb ilyen dokumentumtípus az OpenDocument Text [.odt] - az Európai Unióban ajánlott ISO szabvány , szabad szoftveres támogatása minden platformon megoldott. Érdemes megemlíteni magát a W3C.org SGML szabványt és az OpenDocument mellett más leszármazottait, például a HTML 4 és 5 nyelvet, XHTML-t, stb., ezek is kiválóan alkalmasak szövegek erősen formázott leírására, holott ez csak másodlagos céljuk, mégis jól mutatja ezt, hogy ezeket a fájltípusokat is támogatja minden fontos szövegszerkesztő. Még meg kell említeni az RTF formátumot, ez is nyílt formátum, 2000 előtt, az SGML - XML dokumentumok rohamos terjedése előtt amolyan kvázi-szabvánnyá nőtte ki magát, ezt is minden fontos szövegszerkesztő támogatja és igen elavult felépítése ellenére egyszerű szövegdokumentumok könnyed cseréjére elavult szoftvereken még ma is jó lehet. Megemlíthető még a Microsoft vállalat OpenXML nevű dokumentumcsaládja is, melynek szöveges tagja a .docx fájltípus. Jelenlegi zavarai miatt nem általánosan támogatott, így közép- vagy hosszú távú életképessége kérdéses. Végül múltbeli tömeges használata miatt megemlíthető még ugyanezen cég egy korábbi fájltípusa a .doc fájltípus, ami részint zárt formátuma részint tervezési hibák miatt nem szabványosodhatott, elsődleges támogatása pedig nincs többé.

Hordozható dokumentumok: Hordozható dokumentum, melynek megjelenése biztosan teljesen független a megjelenítő hardver és szoftver eszközöktől és környezettől. Általában nyomdai munkánál lehet hasznos, ilyen például a DVI eszköz-független fájl, mely a híres TeX szedőrendszer fő kimenete. A TeX az Adobe cég által fejlesztett PostScript és PDF formátumot is előállítja, melynek egy alapvető változata a PDF/A az ISO testület által szabványosított. E fájlokat a munkakörnyezetbe épített, vagy általános nézegetők, mint amilyen az Evince vagy az Evince-GTK alapban megnyitják nézegetésre, az általánosan használt szerkesztő programjaink, mint például az OpenOffice.org vagy az Inkscape rajzoló pedig szerkesztésre is.

Táblázatkezelő dokumentumok: Az OpenDocument számolótáblák fájltípusa az OpenDocument Calc [odc]. AZ OpenXML családban lévő tag az xlsx. Ezekről és a régi xls-ről is a fentiek mondhatók el. Más formátumok, például a gnumeric jelenleg még, a III. évezred 1. évtizede végén kevésbé általánosan használtak.

Adatbázis fájlok: Az adatbázisok lelke általában egy SQL kiszolgáló, például egy PostgreSQL kiszolgáló, mely rendkívül sok, memóriában vagy fizikailag tárolt fájllal dolgozik, ezek tehát bármilyen néven archiválhatók. Egyes adatbázis-kezelő felületek összetettebb, szabványos vagy kevésbé szabványos archiválást végeznek, ezekhez használnak fájltípusokat. Az OpenOffice.org XML-típusú adatbázis fájljának neve: .odb. A Berkeley DB neve .db4, .db3 stb. Az Xbase .dbf és ahogy csak tetszik, hozzá kapcsolódó memo, index és egyéb fájlokat készít (.dbt, fpt, ndx, ntx), a Kexi eme nevében szintén az XML-t jelzi. Más XML-alapú adatbáziskezelőkkel (például Mergeant, stb.) és végezhetők archiválások. A Paradox-fájlok neve .px . Az Access adatbáziskezlő egy .mdb nevű archívumba ment. Az adatbázis-kezelő felületek felkészíthetők a különböző adatbázisokkal való munkára, például PostgreSQL, Berkeley DB, Xbase, Paradox vagy .mdb felületeken keresztül.

Prezentációs fájlok: Az OpenOffice.org prezentáció fájlok fájltípusa az ODP . Még igen sok bemutatótípus van. A legfontosabb ezek közül a MagicPoint, mely egy kifejezetten erre a célra készült leírónyelvvel bír a háttérben, így de facto szabványnak tekintik. Az Ewipe ennek egy grafikus felülete. Fájltípusa a .mgp. Az EPT az Emacs program bemutató fájltípusa, a PLL a Pointless Python-alapú OpenGL bemutató eszközé, számos bemutató webes dokumentumokat készít, míg a Powerpoint .ppt nevű fájlokat.

Képállományok: Az általánosan használt képek alapvetően vektor- vagy pixelgrafikák. A legfontosabbakat a webes szabványokat meghatározó World Wide Web Consortium ( http://w3c.org/) jegyzi. Szabványos mozgó vektorgrafikája az SVG formátum, ezt a fontos böngészők 2005-től már alapértelmezetten támogatják. Ezen kívül vannak még az Adobe cég nyílt formátumai, a .ps, vektorgrafikus .eps és az .ai. A .dvi és a szintén az Adobe céghez köthető .pdf fájlok általánosan használtak, de összetettek. A W3C pixelképes szabványát ma már minden általánosan használt szoftver támogatja, neve: PNG. Alapvető előnyei: veszteségmentesen tömörít (l. a tömörítésről szóló részeket), így tetszőleges számú utófeldolgozásnál is megőrzi eredeti, kiváló minőségét. Képes nagyon sokféle átlátszóság, áttetszőség kezelésére. Elhelyezhetők benne animációs keretek. Valós, 32 bites, full-color színhűséget ad. Kis és közepes fájlok tömörítésénél rendkívül kis fájlt ad. Kiváló meta–adat rendszerrel rendelkezik. A legáltalánosabban használt képfájlok a weben megtalálhatók. A PNG mellett használatos még a a veszteséges JPEG. Ezen az áron nagyobb fotóknál hatékony. Van pár általánosan használt fájltípus, mely a weben nincs jelen, de mégis gyakori. A pixel-változatú eps és tiff képes némi tömörítésre, de alapvetően képóriások nyomdai előkészítésére használják. Az GIMP képfeldolgozó által használt XCF és az Adobe CS szoftverében terjesztett Photoshop nevű programjában használt PSD, mindketten profi pixeles munkára való fájltípusok, a dia diagramfájloktól kezdve igen sok más fájltípusról nem szóltunk még, de talán a fentiek a legfontosabbak.

Hangállományok: A hangállományok céljaik tekintetében igen eltérőek, rendkívül sokféle célú hangállomány van, én most csak a legfontosabbakra térek ki. Az egyik az általános élőhang. Ezt különböző minőségben lehet rögzíteni, de a hagyományos hang CD-k által meghatározott minőséget szokták követni. A tömörítetlen rögzítés főbb fájltípusai: a SUN közreműködésével készített .au és .snd, ezek a legrugalmasabbak. Ismert még az aiff, mely a NeXT és Apple cég műhelyeihez kötődik és a .wav, mely annak idején a Microsoft kedvence volt. Általában azonban veszteséges tömörítést használunk. A legfontosabb formátum az OGG multimédia család teljesen szabad s talán a legjobb mutatókkal rendelkező Vorbis fantázianevű formátuma. E fájltípus végződése .ogg. Az előbbi formátumok a Firefox/Iceweasel böngésző 3.1alpha2 verziója óta a HTML 5 <video>, később <audio> elemével egyszerű, egy soros formában beszúrhatók a web dokumentumokba. Az Apple cég mostanában favorizálja a zárt aac+ formátumot, így mostanában elég divatos, de szabad módon nem, csak pénzfizetés ellenében hallgatható meg. Időben visszafelé haladva volt pár zárt formátumú, de a korábbiakat felülmúló kísérlet, ilyen volt például a Yamaha VQF formátuma, melynek sorsa bizonytalan. A legrégebbiek között van a WMA formátum, mely ugyan többször módosult, de borzalmas. Azért sűrű, mert a Microsoft szoftverei mindent ebbe a fájltípusba alakítanak a sok gyanútlan felhasználó gépén. És végül az egyik legnépszerűbb a Fraunhofer intézet által több, mint 10 éve kifejlesztett '.mp3' fájltípus. Műszaki színvonala nagyon elavult, és a felhasználás bizonyos módjaiért folyamatosan fizetni kell, de csak lassan megy ki a divatból. Célját tekintve még két hangállomány családot említenék meg, az egyik a hangszintézist elősegítő hangállományok. Az egyik ilyen fájltípus a .mid. Gyakorlatilag nem hangállomány fájltípus, mivel semmiféle hangot nem tartalmaz, csupán egy rendkívül pontatlanul ábrázolt zenei anyagot és hivatkozásokat hangszerekre. A megszólalás a gépen lévő hangminták eredménye és a fenti jellemzők miatt is 99,9%-ban borzalmasan silány. E fájltípus célja semmi más, csak hogy kicsi legyen (nem is produkál értékelhetőt). Reneszánsz elé néznek viszont az ún. hangmodulok. Fajtáik újra fejlődésnek indulnak. Ezek tartalmaznak a szerző által igényesen megalkotott hangmintákat és így nagy tömörségük mellett ezek adják az igazán élvezhető elektronikus zenét. Legismertebb fájltípusaik a .mod .xm .it .s3m stb. Egyre inkább szem elé kerülnek a kifejezetten beszéd tömörítésére való fájltípusok, ilyen például a Speex [.spx] .

Videóállományok: A legismertebb az Ogg Theora [.ogg, .ogm] formátum, mely a Firefox/Iceweasel böngésző 3.1alpha2 verziója óta a HTML 5 <video> elemével egyszerű, egy soros formában beszúrhatók a web dokumentumokba, ez egy teljesen szabad, így legjobban támogatott formátum. Más szabad formátumok is vannak, például a Dirac, ennek támogatása még kisebb. Az XViD is általánosan támogatott, szabadalmi korlátok szempontjából kevésé szabad, mint az általános Theora formátum. A fájltípusok között még az mpeg mov qt és avi típusokat találhatjuk leggyakrabban, bár ezek csak nagy tárolók, ténylegesen szinte hihetetlenül sokféle formátum van bennük, például wmv 1..10, melyet a gyűjtők több okból kerülnek.

Tömörített fájlok: A programokon és a legfontosabb egyszerű szöveges beállító fájlokon kívül a legtöbb fájlunk tömörített, így az előbbiek is. Egyes fájlok, főleg a videóállományok tömörítésében egy olyan speciális algoritmusok is van, mely elfogadható veszteségeket képeznek, de a többség csak az általános, valós-idejű Lempel-Ziv algoritmus valamely változatát, mely fájlok nevének végződésében általában megtaláljuk a z betűt. Legsűrűbben a GNU Zip – gzip – és a bzip2 – a blokk-rendező algoritmussal kombinált 2. változatot használjuk, a fájlok nevének végződése így általában .gz, .bz, .bz2 vagy ilyesmi (tájékoztató jellegű, hisz a rendszer a fejlécből ismeri fel a formátumot). A legtöbb algoritmus értelemszerűen minél nagyobb adat-méretnél hatékonyabb, ezért általában több fájlt tömörítünk 1 archívumba, így ezek kezelésére általában a beépített vagy önálló archiváló programokat használjuk, ilyenek például a File-Roller vagy az Xarchiver program.

Ideiglenes fájlok: Általános esetben a /tmp/ útvonalon találjuk a különböző fájlok által éppen futtatott programok által készített ideiglenes fájlokat. A sajátját mindenki letörölheti, de másokét nem, ez ellen a /tmp/ mappán lévő ragadós bit (rwxrwxrwT) véd.

Futtatható fájlok: A futtatható fájl fogalma alatt az olyan általános programnyelvek írt programokat értsük (hiszen bármilyen, például egy szövegfájlt is futtatunk a szerkesztő, ahogy a parancsfájlt is az értelmező alkalmazással), melynek futtatására a rendszeren valakinek van jogosultsága. E szerint 2 feltétele van egy fájl futtathatóságának, a rendszernek egyrészt a tartalmi megfelelést, másrészt jogosultságot kell igazolnia. Ezeket nekünk is elárulja a fájlkezelő, vagy, általános esetben a 'file' vagy a részletes 'ls' vagy 'stat' parancs.

Szövegszerkesztő megnyitása, szövegbevitel a fájlba, elnevezés és mentés a meghajtó vagy meghajtók egy meghatározott helyére az egyik legfontosabb munka a fájlokkal, hiszen, mint láttuk, ennek segítségével a rendszert a legnagyobb mélységben uralmunk alá hajthatjuk. A szövegszerkesztő szó latin-alapú megfelelője a „text editor”, általános esetben ezekről – és nem az irodai szöveg-feldolgozók (wordprocessor), például az OpenOffice.org Writer által hozzátett – feladatokról beszélünk, tehát az alapszintű szövegszerkesztők feladatáról. Mind a munkakörnyezet, mind az operációs rendszer tartalmaz alap szövegszerkesztőt, utóbbi GNU/Linux rendszer esetén a GNU nano, ellenőrizhetjük, hogy az 'editor' parancs erre mutat-e, ezeket megtaláljuk a menüben. A szövegbevitelt jellemzően a billentyűzettel végezzük, karakterpozíciók közt a nyílbillentyűkkel tudunk mozogni, használhatjuk a sor elejére, végére ugró, lapozó és törlő billentyűket is. A fájl háttértárra mentésekor meg kell határozni a helyét, ami alapértelmezetten a saját mappa, de kiválaszthatjuk bármely meghajtón lévő bármely fájlrendszerünket megjelenítő mappánkat is, amennyiben más meghajtóra szeretnénk menteni, és nevet kell adni. Adott mappábanban nem lehet 2 egyforma nevű bejegyzés, a komolyabb, például a POSIX-szabványos rendszerek, mint például a GNU/Linux is nagybetű-érzékenyek, vagyis a kis- és nagybetűk különböznek (mint a jelszavaknál). Fájlok neveiben alapvetően az angol ABC betűit, az arab számokat és pontokat, kötőjeleket, több szó érzékeltetésére, esetleg _ jeleket használunk, netán #+~ karaktereket használunk. Különleges célokra fájlok nevét kezdhetjük írásjellel, beállító fájlok és mappák esetén például . karakterrel. Például: kis_Vuk_2._napja vagy Bach_2._zenekara.svg vagy #+-1._UFOm_volt.file~ :). Az előbbi engedélyezett ASCII karaktereken kívüli karaktereket legfeljebb a Unicode szabvány szerint használjunk, a korszerű, szabványos rendszerek ezeket ismerik, de egyelőre próbáljuk kerülni fájok neveiben az ékezeteket, mert sok kevésbé szabványos rendszer még mindig rosszul kezeli ezt.

A fájlok tulajdonságait attribútumoknak hívjuk. A fájl írási jogai ezek közé tartoznak. Amint láttuk, a POSIX-kompatibilitást elérő fájlrendszereken a tulajdonos nem csak a csoport és mások számára, hanem a maga számára is korlátozhatja a fájl írását. Ezt grafikus felületen a munkakörnyezetbe épített fájlkezelővel a fájl tulajdonságait lekérve a jogok párbeszédablaknál teheti meg a tulajdonos írási jogát megadó jelölőnégyzetre kattintva annak kiürítésével. Parancssoros felületen alapértelmezetten a chmod programot használjuk erre az u-w móddal. A csekély képességű fájlrendszereken, melyek nem képesek több-szintű jogosultságrendszer kezelésére, ugyanezzel a grafikus vagy tetszés szerint parancssoros móddal korlátozhatjuk a fájl közvetlen írását.

Fájlok rendezése név, méret, típus és módosítás dátuma szerint növekvő és csökkenő sorrenden több módom lehetséges. Grafikus munkakörnyezet alatt ezt az abba épített, vagy más fájlkezelőkkel végezhetjük. A szabvány parancsok közül a szokásos 'ls' vagy az egyszerűbb 'dir' is alkalmas erre. A szokásos módon a 'sort' parancsnak átadva (

) még finomabb rendezés végezhető.

Fájlok és mappák elnevezése olyan tartalommal bíró névvel, ami segíti elrendezésüket és megtalálásukat egy igen alapvető feladat. Igyekezzünk fájljainkat 10-20 több-elemű, értelemszerű mappába rendezni, amíg nem tudjuk, egy fájlt mikor tudjuk majd másokkal csoportosítani, mentsük le a saját mappánkba, de ezt igyekezzünk havonta átnézni és az addig magányos fájlokat áttenni egy almappába. Ami a neveket illeti, sok letöltött fájl esetében ez jó, azokat az eredeti nevükön menthetjük (ha nem kívánatos karakter, például szóköz és hasonlók vannak benne, azt azért cseréljük le). Ne gyártsunk jellegtelen nevű fájlokat, például ~/cv1.odt, ~/cv2.odt stb., hanem például ebben az esetben csináljunk egy CV mappát és azon belül az álláshirdető nevével, az állás kódjával és a pozícióval nevezzük el a fájlt, erre jó a ~/CV/MajKft-21345-irodista.odt példa.

Fájlok, mappák átnevezése grafikus felületen a grafikus környezetbe épített vagy más fájlkezelővel lehetséges úgy, hogy nevére hosszan kattintunk, és ennek hatására a név szerkeszthetővé válik, vagy a fájl megjelenő nevére vagy ikonjára jobb gombbal kattintva lekérjük az átnevezés lehetőséget. Parancssorban az mv (move) parancsot használhatjuk.

Fájlok számának kijelzése, adott típusú fájlok számának rekurzív meghatározása adott könyvtárban sokszor fontos feladat, az erre használatos alapvető GNU programokra (find, grep, stb.) épülve a népszerű általános fájlkezelők (LinM, MC...) és a grafikus munkakörnyezetekbe épülő kiegészítők, például a Beagle ezt támogatják. A fájlok száma fájlrendszer-szintű (-dlcbps) MIME és más típusok szerint is meghatározható.

A fájltípusoknál kifejtett okokból fájlok átnevezésénél figyeljünk a fájlkiterjesztés megtartására, ennek fontosságát láthattuk.

Önálló fájl vagy mappa kijelölése, ill. fájlok és mappák összefüggő, vagy nem összefüggő csoportjának kijelölése mappák és meghajtók között a fájlkezelő gyakori feladata. Ebben a szakaszban, ahol fájlt írok ott a mappákra is gondolok (melyek speciális fájlok). Ha egérrel dolgozunk grafikus vagy karakteres üzemmódú fájlkezelőben, akkor egy fájlra egy rövidet kattintva kijelöltük a fájlt, ha egy másikra kattintunk a kijelölés a másikra változik. Ha az aktuális rendezésben nem egymás mellett eső fájlokat akarunk kijelölni, akkor a IBM PC stílusú billentyűzeten a Ctrl gombot lenyomva tartva (máshol a megfelelőjét) és a fájlra így kattintva jelölhető ki az eredeti mellett egy újabb fájl. Ha az adott rendezésben egymás mellett van több kijelölendő fájl, akkor több lehetőségünk is van. Egyrészt az egér bal gombját letartva húzással kijelölhetjük azt a területet, ahol e fájlok megjelennek, s ennek hatására az adott fájlok kijelölődnek. Vagy a SHIFT billentyűt lenyomva tartva a kijelölendő terület átellenes sarkaira kattintva is ki tudjuk jelölni. Ha az adott rendezésben nem egymás melletti, hanem különálló tételek vannak, akkor mindig használjuk a Ctrl billentyűt. Amennyiben mappák és meghajtók között jelölnénk ki fájlokat, úgy a fájlkezelő fa nézetére van szükség. A fenti módszerek a fájlkezelőkben kombinálhatók. Fontos még megemlíteni, hogy a kijelölés máshova kattintva megszüntethető, ha pedig már van több kijelölt tételünk, akkor azok egyikére A Ctrl billentyű lenyomása mellett kattintva, annak kijelölését egyedileg meg is szüntethetjük. A karakteres üzemmódú fájlkezelőkben is számos esetben használhatók e módszerek, azonban itt általában sokkal hatékonyabb billentyűvel való munka. A népszerű LinM vagy Midnight Commanderben és grafikus üzemmódú társaiban a kellő sebességgel ismétlő és lépő Insert billenyű használható kijelölésre. A nem-commander stílusú grafikus üzemmódú fájlkezelőknél is van több lehetőség a billentyűzettel való munkára, de ott általában nem annyira hatékony (a gyorsan dolgozó emberek általában épp ezért mondanak jobb értékelést a commander stílusú fájlkezelőkről).

A kijelölt fájlok és mappák másolása mappák és meghajtókon lévő fájlrendszerek között grafikus felületen a grafikus környezetbe épített vagy más fájlkezelővel a kijelölt elemek áthúzásával, a helyi menü alkalmazásával, vagy pedig a megfelelő gyorsbillentyű alkalmazásával lehetséges. Ehhez 2 feltételnek kell teljesülni, az egyik, hogy a program megjegyezze, mit jelöltünk ki, a másik, hogy a tényleges másolás előtt kijelöljük a másolás céljául szolgáló helyet. A jó fájlkezelők biztosítanak olyan nézetet, ahol két független keret van, az egyikben a műveletek forrásait adó fájlokat, a másikban a célt láthatjuk. Ilyen esetben a kijelölés után közvetlenül alkalmazhatók a fenti technikák. Azoknál a primitív fájlkezelőknél, melyek nem biztosítanak ilyen nézetet, egy meglehetősen bosszantó körülményességre van szükség. Először a helyi menüvel vagy a gyorsbillentyűvel kézzel kell utasítanunk a kijelölés megjegyzésére, amelyet sokszor egy elég hibás módon `Másolás'nak hívnak (pedig ilyenkor nem biztos, hogy akár csak a memóriába elindulnak a fájlok, biztosan mindössze annyi történik, hogy a program megjegyzi, mely fájlokat választottuk ki); majd a célhelyet jobb vagy bal kattintással kijelölve, a `Beillesztés' műveletet végezzük el előbbi esetben az előugró helyi menüből, utóbbi esetben a gyorsbillentyűvel. Amennyiben egy másik meghajtó egy fájlrendszerére akarunk másolni, akkor azt megadjuk értelemszerűen a tényleges másolás előtt, például a /floppy mappára navigálunk, vagy a /mnt/haver-merevlemeze/rajta-lévő-megadott-fájlrendszer (természetesen csak szemléletes :-)) nevű mappára. A karakteres üzemmódú fájlkezelőknél ez ugyanígy működik. Parancssorban a cp programot használjuk.

A fájlok és mappák mozgatása mappák és meghajtók fájlrendszerei között ugyanígy működik azzal a különbséggel, hogy olyan fájlkezelőknél, melyek nem tudnak megfelelő nézetet biztosítani, a hibásan `Másolás'-nak nevezett művelet helyett a jobb `Kivágás' műveletet kell használni, illetve parancssorban az előbb már megismert mv programot használjuk.

Biztonsági másolatot készíteni a fájlokról hordozható eszközre fontos vagy fontos lehet az 1. (IT Alapismeretek) modul 1.5. pontjában leírt tudnivalók alapján.

A fájltömörítés fogalma a számítógépes tudomány-ágak egy területe, melynek célja az adatok feldolgozása oly módon, hogy azok minél kevesebb helyet foglaljanak, vagy minél gyorsabban lehessen őket továbbítani. Az általános a veszteség-mentes tömörítés , mely főleg több fájl archívumánál hasznos, ezért általában itt használjuk.

Egy meghajtó mappáiban lévő fájlok tömörítése egy tömörített archívumba a grafikus munkakörnyezetben a fájlok kijelölésével kezdődik, ha ezt először a sima fájlkezelőben tettük, akkor a menüvel kérjük úgy lehetséges, hogy a fájlokat kijelöljük, majd a helyi menüvel kiválasztjuk a tömörített archívum létrehozásának lehetőségét, és ennek hatására a fájlkezelő gondoskodni fog az archiváló párbeszédéről. A párbeszédben nevet adva a létrehozandó archívumnak, jóváhagyjuk a műveletet és a tömörített archívum elkészül a kiválasztott típusban, mely általában egy gzip vagy bzip2 tar formájú archívum. A tipikus parancssori megoldás:

formájú.

Fájlok kibontása egy meghajtó megadott helyéről a már fent bemutatott módon lehetséges. A grafikus munkakörnyezet alatt csak rákattintunk az archívumra, vagy a már futó archiválóban kiválasztjuk azt és megnyílik a kibontó párbeszéd, ahol beállíthatjuk/módosíthatjuk a kibontási útvonalat esetleg más lehetőségeket. A szabvány 'tar' formájú archívumoknál a szokásos parancs:

formájú.

A számítógépvírus egy önmagát másoló rosszindulatú program, mely önmaga másolatait más futtatható kódokba vagy dokumentumokba illeszti. A vírusok a gyakorlatban nem árthatnak egy GNU/Linux rendszernek. Amennyiben szándékosan elindítunk egy vírust a saját rendes hozzáférésünkkel maximum annyi következménye lehet, mint amennyi bajt maguk is okozhatunk véletlenül. Például ilyen lehet 1-2 saját fájlunk sérülése. Pusztán annak, hogy e-mail által kaptunk például egy vírust nincs semmi következménye, azért az ilyeneket nem árt letörölni, nehogy elpostázzuk véletlenül egy olyan embernek, aki a mi biztonságos GNU/Linux rendszerünknél rosszabb biztonságú rendszert használ (például felelőtlen munkahelyen kénytelen). A vírusok és más rosszindulatú kódok legmindennapibb és igazán negatív következménye az, hogy a gyenge biztonságú rendszert használó fertőzött emberek a normál e-mail forgalom többszörösét produkálják, mert gépük a rosszindulatú kódok miatt levélszemét-küldővé vált. Az ilyen gyenge rendszert használó felelőtlen felhasználók valójában folyamatosan ártanak egymásnak és kisebb részben (sok spam) még a biztonságos rendszert használó barátaiknak is.

A vírusok más rosszindulatú kódokhoz hasonlóan hálózaton vagy hordozható médiumon kerülhetnek a számítógépes rendszerbe. Megfelelően használt megfelelő rendszer esetén, ilyen például a GNU/Linux, a vírusok nem kerülnek a rendszerbe, illetve nem ártanak neki.

A víruskereső szoftverek előnyei, hogy gyenge biztonságú rendszer használó fertőzött barátainkat egy időre meg tudjuk szabadítani a vírusaiktól. Hátránya, hogy mások miatt folyamatosan felesleges erőforrásokat kell igénybe vennünk a gépünkön mások vírusai miatt.

A fájlok megtisztítása az a művelet, mikor a vírusellenőrző program eltávolítja a fájlból a talált vírust.

A víruskereső szoftver használata adott meghajtók, meghajtó partíciók, mappák és fájlok ellenőrzésére is lehetséges, nem csak az egész számítógépes rendszerünkre. Ennek előnye, hogy nem kell az egész hálózatunkat ellenőrizni, elég csak a hálózatban lévő helytelen használatból eredő vírusfertőzött gép vírusérzékeny fájlrendszereit, mappáit, fájljait ellenőrizni.

Mivel GNU/Linux rendszerünkön nem szükséges víruskeresőt tartanunk, ezért értelemszerűen annak frissítése sem feltétlenül szükséges, azonban ha mások miatt mégis tartunk, akkor természetesen igen, mivel új vírusok napról napra születnek és ezek felismeréséhez szükséges az adatbázis frissítése.

Az alapértelmezés szerinti nyomtató megváltoztatása más telepített nyomtatóra grafikus környezetben a munkakörnyezettel települő vagy más nyomtatókezelő alkalmazással lehetséges, mely a használt nyomtatási rendszer beállításait kezeli. A GNU/Linux rendszereken általában a hagyományos CUPS – Common Unix Printig System nyomtatórendszert használjuk. A nyomtatókezelőt megtaláljuk a munkakörnyezet főmenüjében. Parancssoros felületen az lpadmin programot használjuk.

Új nyomtató telepítése a számítógépre grafikus és parancssoros felületen szintén e programokkal lehetséges.

Dokumentum nyomtatása egy szöveg editorból (szövegszerkesztőből) közvetlenül és részletek megadásával lehetséges. Közvetlenül az erre szolgáló nyomógombot vagy GUI elemeket, általában pedig a gyorsbillentyűt használjuk. Például az Alt+X–p használható az Emacs programban vagy a Ctrl+p a Mousepad vagy az OpenOffice.org Writer programban.

A nyomtatási feladat folyamatának nyomon követése egy nyomtatásvezérlő szoftver használatával lehetséges. Ilyen program található minden munkakörnyezetben. Nyomtatáskor annak panelján látható illetve részletesebben onnan használható.

A nyomtatási feladat szüneteltetése, újrakezdése és törlése a nyomtatásvezérlő szoftver használatával a fenti helyről érhető el. A nyomtatásvezérlő szoftver panelen megjelenő ikonjára kattintva párbeszédablakot kapunk, ezen párbeszédablakon végezhetjük el a fenti műveleteket.

A szövegszerkesztő alkalmazás megnyitása és bezárása (pontosabb fogalomkörben elindítása és a belőle való kilépés) ugyanúgy történik, mint minden más programé. Ebben a fejezetben elsősorban a grafikus ablakozó rendszerben futó irodai szövegszerkesztővel foglalkozunk. A továbbiakban feltételezünk egy ez alatt lévő megszokott munkakörnyezetet. A grafikus ablakozó rendszer alatt futó munkakörnyezet főmenüjében (munkakörnyezettől függően GNOME:Alkalmazások menü, KMenü, Lxmenü, XfMenü, Start menü, stb.) arra kattintva, szépen alkalmazásfajtákra bontva megtaláljuk a kimondottan a grafikus ablakozó rendszer alá készült programokat. Megtalálhatjuk a szövegszerkesztőket is és közben az egeret a menün húzva megfigyelhetjük, hogy a menü pontjaiból almenük nyílnak. A szövegszerkesztők között természetesen megtaláljuk az irodai szövegszerkesztőket is. Mi az Európai Unió által is ajánlott, az ISO által szabványosított OpenDocument formátumot támogató OpenOffice.org Writer irodai szövegszerkesztőt fogjuk elsősorban e modulban használni. De természetesen használhatnánk az e dokumentumformátumot kezelni képes más irodai szövegszerkesztőt is, például az AbiWord-öt, vagy a KWord-öt, a modulban azért ezt használjuk, mert ez a legsokoldalúbb, de a tananyagban törekszünk arra, hogy a lehető legáltalánosabb tudást nyújtsuk.

Az OpenOffice.org szövegszerkesztő alkalmazásra kattintva, mely megjelent a menüben, elindul a program, mely egy induláskor 1 lapos, üres, új dokumentumot rak elénk. Az elindított programokat be is kell tudni zárni, ennek több módja van. A legfontosabb a program saját maga által nyújtott felület, a program fájl menüjében található kilépés menüpont. Általában a programokat gyorsbillentyűvel is be lehet zárni, melyet vagy a program határoz meg vagy az az ablakkezelő, mely programjainkat kezelőablakokba helyezi. A programok menüiben látszik is, hogy 1-1 program 1-1 művelethez milyen gyorsbillentyűt rendel. A kilépés általában az Alt+F4. A harmadik lehetőség a programnak kilépési jel küldése az őt magába foglaló ablak lehetőségein, például bezáró ikonján keresztül. Ezt a program lekezeli. Például egy szövegszerkesztő, ha nincs benne elmentetlen dokumentum erre a jelre kérdés nélkül ki szokott lépni.

A szövegszerkesztők ereje akkor mutatkozik meg, ha egy egyszer már megírt dokumentumot újrafelhasználás vagy továbbfejlesztés céljára újra elő tudjuk venni, ezt hívjuk megnyitásnak. A megnyitásnak (mint a legtöbb sűrű műveletnek) szintén 3 módja van. A legfontosabb mindig a menüből való lehetőség. A Fájl menüben rákattinthatunk a Megnyitás pontra és egy párbeszédablakot kapunk. A párbeszédablak mutatja a saját mappánkban lévő fájlok listáját, de általában azonnal szűrve csak az alapértelmezett fájltípus vagy csak a szövegfájlok névvégződéseire. Ez nagyon kényelmes olyankor, ha a mappánkban sok különböző típusú fájl van, és a programnak is könnyű gyorsan szűrni (mire jó a fájltípusok könnyű, név alapján történő valószínűsítése :-)). Természetesen közlekedhetünk a fájlrendszerben, ha a keresett fájl nem közvetlenül a saját mappánkban van és a szűrő feltételt is megtaláljuk, ha valamilyen különleges fájltípust keresünk. Amikor megtaláltuk a keresett fájlt, kijelöljük és rákattintunk a megnyitás gombra. A többi lehetőség: a dupla kattintás kiváltja a megnyitás gombot; ha nem rég dolgoztunk ezzel a fájllal, akkor a fájl menüben a legutóbbi fájlok almenüjében is megtaláljuk; a megnyitást el lehet indítani gyorsbillentyűvel, illetve a menüsáv alatti fő eszközsáv megfelelő nyomógombjával is. Ha több fájlt akarunk megnyitni egyszerre, akkor ez ugyanabból a mappából megtehető a már megtanult többes kijelöléssel, vagy ismételve.

Amint láttuk, a program indításakor ad egy üres oldalt. Az is látható, hogy ennek az oldalnak vannak alapértelmezett tulajdonságai, mérete, margója, alapértelmezett betűkészlete adott méretben, színben, vastagságban, stílusban és dekorációban, a bekezdésnek van alapértelmezett igazítása és még rengeteg egyéb. Ki mondta meg a programnak, hogy ilyet kell létrehozni? Nos, egy alapértelmezett sablon, melyet általában "normál" sablonnak hívnak. Ha új dokumentumot hozunk létre, és nem adjuk meg külön, milyen sablonból szeretnénk, akkor ebből fogja létrehozni. A későbbi munkához sablonokat magunk is készíthetünk, de a program készítői gondoltak erre, és a szokásos feladatokhoz készítettek egy párat, melyekből már most választhatunk. Nézzük! Már tudjuk, hogy új dokumentum létrehozására 3 lehetőség van, menü használata, gyorsbillentyű, nyomógomb. Például a nyomógombot véve láthatunk mellette egy kis nyilat. Ha erre kattintunk, lehetővé válik egyéb elérhető sablonok (pl. feljegyzés, fax, napirend) használata új dokumentum létrehozásához.

Dokumentum elmentése egy meghajtó vagy egy meghajtón lévő mappaszerkezet egy megadott helyére szintén egyszerű. Hogy életszerűen tanuljunk gépeljük be a nevünket. Valószínűleg ez nem lesz gond, de ha mégis kérdésünk támad, nyugodtan csaljunk egy kicsit és lapozzunk pár oldalt előre a 3.2.1 pontra, ott pár sorban minden benne van... Beírtunk valamit. A szokásos 3 lehetőség közül használjuk az eszközsoron lévő mentés gombot. Mivel ezt a dokumentumot még nem mentettük és minden fájlnak legalább nevet kell adnunk, ahogy Bux Barnabás Boldizsárnak is tennie kellett minden újjal a Végtelen Történet című regényben, ezért egy párbeszédablakot kapunk. A fájl alapértelmezett mentési helye a saját mappánk, vagy az utoljára használt mappa és nevet kell adnunk neki, de a szokásos helyett választhatunk más helyet is neki. Ez két szempontból fontos. 1: a saját mappánkban is rendszert kell tartani; 2: lehet, hogy nem a saját mappánkba kell menteni, hanem egy közös mappába. A párbeszédablak jobb felső sarkában láthatunk egy ikont, mellyel új mappát lehet létrehozni, hozzunk létre egy gyakorlatok nevű mappát. Ha még nem adtunk nevet, most jön a névadás. Például a már megismert helyettesítőkarakterek és néhány más tiltott karakter kivételével bármilyen karaktert felhasználhatunk a fájlnévben, még szóközt is, ez azonban rendkívül kerülendő, mivel a különböző feldolgozási eljárásokban a szóköz a legalapvetőbb szeparátor. Ha csak lehet, az ASCII alfanumerikus és +-_# jeleit használjuk más jelet semmiképpen és a további (ékezetes) betűket különös tekintettel a hosszú ő-re és ű-re csak a legvégső esetben, ha feltétlenül elkerülhetetlen (ma még mindig számos eszköz van, ami csak az elavult FAT fájlrendszereket képes használni, mely nem képes támogatni a szabványos és modern Unicode karakterkódolásokat). A szűrőben láthatjuk, hogy alapértelmezetten OpenDocument szöveg (OpenDocument Text - .odt) fájltípusban fogunk menteni, és a végződést a program magától hozzá fogja tenni. Adjuk a dokumentumunknak a feladat1 nevet. Így, ha most megnyomjuk a mentés gombot, a program a megadott helyre (jelen esetben a saját mappánk alatt lévő gyakorlatok mappába) feladat1.odt néven fogja elmenteni 1. irodai szövegszerkesztővel készült dokumentumunkat.

A dokumentum elmentése más néven egyszerű, erre a Mentés másként... eszközt használjuk, mely sok lehetőséget ad. Segítségével egyrészt valóban elmenthető belőle egy másik példány más néven más helyre, például a megfelelő pillanatban elmentjük a dokumentumot a ~/../csoport/feladat1-Attila.odt vagy a /var/csoport/feladat1-Attila.odt helyre és néven, ahova tanulócsoport minden tagja menthet és most ez esetben a dokumentum a saját nevemmel ellátott nevű változatát mentem oda. A két pont a szülőmappát jelenti ez az útvonal tehát a /home/csoport feltételezett mappát jelenti, mivel mint tudjuk a ~ saját mappánkat, ami alapesetben a /home/felhasználónév, aminek, mint látszik szülőmappája a /home.

A másik fontos lehetőség a dokumentum elmentése más fájlformátumban. Például a munkatársunknak olyan elavult irodai szövegszerkesztője van, ami még nem ismeri a csak a 2000-es évek elején szabványosított OpenDocument szöveges formátumot. Ilyenkor ezzel az eszközzel el tudjuk menteni neki a korábban használatos nyílt formátumú RTF fájltípusba, ezt kivétel nélkül, még a legeslegkisebb irodai szövegszerkesztők is ismerik, képesek jól olvasni. De menthetünk más nyílt formátumba is, HTML-ként, sablonként, stb. illetve szoftver-specifikus formátumba a neki megfelelő fájlkiterjesztéssel, például StarOffice XML Writer-be (.sxw), StarOffice Document Writer-be (.sdw), Microsoft Word20007 SP0 docx-be vagy egyébbe. Utóbbi kettő elavult, zárt formátum, ezért joggal kell szoftver-specifikusnak értékelnünk annak ellenére, hogy sok program, például az itt használt OpenOffice.org is jól kezeli és menti őket. A fájlformátumoknak verziószáma is lehet, például SDW 5, SDW 4, stb. Ezeket is megtaláljuk a fájlformátum kiválasztójában.

Váltás a megnyitott dokumentumok között több módon lehetséges, a dokumentumok alapvetően külön ablakban vannak, így a szokásos ablakváltó billentyű-kombinációval, mely rendszerint Alt+Tab is megtehetjük ezt. Az irodai szövegszerkesztő alkalmazás ezt beépítetten is támogatja, az Ablak menün keresztül.

Az alkalmazáshoz szükséges alap opciók beállítása: felhasználónév, alapértelmezett mappa és további általános, nyelvi és más lehetőségek megadása az Eszközök menü Beállítások pontjában található. Az alapértelmezett mappa megnyitása, dokumentum mentése az alapértelmezett mappába tehát az itt megadott érték alapján működik. A fájlműveletek párbeszéden mindig ott a gomb, mellyel saját alapértelmezett mappánkba ugorhatunk.

A Súgó funkcióinak használata nem merül ki a szokásos teljes súgó olvasásában. Tartalmaz névjegyet, ezt úgy használjuk, hogy elolvassuk a verziót, a licencet, a szerzői jog tulajdonosát, a testreszabott tárgykód készítőjét, a közreműködők segítségének szóló köszönetet, az alapcsomag nevét és készítésének időpontját. A használat legfontosabb célja a verzió lekérése futás közben. A támogatás funkciót arra használjuk, hogy megtudjuk, hogyan kaphatunk technikai támogatást és akár garanciát a programhoz. A regisztrálás funkciót arra használjuk, hogy kiegészítő lehetőségekhez jussunk, például az előbb említett támogatáshoz. A Mi ez? funkciót úgy használjuk, hogy miután rákattintottunk, az egeret a számunkra még ismeretlen elem fölé visszük és elolvassuk az ennek hatására róla előbukkanó részletes súgót, eszköztippeket. Végül az F1 hatására elinduló teljes Súgót mint kereshető dokumentációböngészőt használjuk arra, hogy a teljes program dokumentációjából tanulhassunk.

A nagyítás/kicsinyítés (zoom funkció) használata több módon is lehetséges. A legegyszerűbb mód az, hogy az állapotsoron a nagyítás arányára jobb gombbal kattintva, így annak helyi menüjét előhívva adunk meg új nagyítást, ha akarjuk látni az oldal szélességét, akkor az oldalszélesség nagyítást választva a program azonnal kiszámolja az ennek megfelelő nagyítást és arra vált, az „Optimális” nagyítás a szedéstükörnek megfelelőre nagyít.

A beépített eszköztárak megjelenítése és elrejtése szintén a Nézet menüvel lehetséges, amint láttuk. Az eszköztárak menüpont alatt megjelenő lista elemeire kattintva váltható, hogy az adott eszköztár megjelenjen-e vagy sem.

A dokumentum nézetei közötti váltás a Nézet menüben valósítható meg. A nézet elemei például az elrendezések, melyek között válthatunk, a szöveghatárok, árnyak, mezőnevek, nem nyomtatható karakterek, rejtett bekezdések megjelenítésének állapota, melyeket szintén válthatunk, az ablak egyes elemei megjelenítésének mikéntje, melyek szintén befolyásolják a dokumentum nézetét, a teljes képernyős üzemmód vagy a nagyítás. Ezek mind-mind váltják a dokumentum nézetét.

Szöveg bevitele a dokumentumba a legalapvetőbb művelet. Szöveg bevitele alatt legelőször a billentyűzeten megjelenő alfanumerikus karaktereket, szóközt és egyéb jeleket értjük. Szöveg bevitele ezen billentyűk leütésével lehetséges. Alapesetben ezen billentyűk leütésének hatására a nekik megfelelő karakter megjelenik a képernyőn és a szövegbeviteli mutató (szövegkurzor) a karakter mögé áll. A nem nyomtatható karakterek alapesetben átlátszóak, ezért bevitelkor nem jelennek meg, csak az előbb említett mutató áll az általuk elfoglalt terület mögé. Nagybetűt alapesetben az adott betű SHIFT billentyű lenyomása alatt történő leütésével vihetünk be. A legtöbb komoly szövegszerkesztőnél a bekezdések automatikusan tördelődnek, gépeléskor a sor végére érve a program automatikusan megcsinálja a bekezdés folytatásához szükséges sortörést, alapesetben nem szabad a bekezdésbe semmi olyat tennünk, amivel közvetlenül tördeljük a bekezdéseket, netán minden sort erőszakos módon új bekezdésbe tördelve, ez tönkreteszi a dokumentum logikáját és lehetetlenné teszi a későbbi megfelelő kezelést. Az írógépi gondolkodásmódot (a sor végén megfogom a kart, majd elfordítva görgetést hajtok végre, vagyis új sort hozok létre, miközben visszahúzom a kocsit) el kell felejteni. Talán sokan ezt ma már nem is értik, de mindez azért érdekes, mert a mindennapok során, a számítástechnikában nem különben, rengetegszer találkozhatunk olyan esettel, mikor egy korábbi technikához kapcsolódó gondolkodásmód az új technikába rosszul jön át. Az irodai és más komolyabb szövegszerkesztőkben a bekezdések tördelése automatikus. Ha ebbe rosszul avatkozunk, tönkretesszük a dokumentum felépítését. Amikor egy bekezdéssel végeztünk, új bekezdést kézzel kell létrehoznunk, új bekezdést az enter billentyűvel hozunk létre. A leütött billentyűnek megfelelő betű, mindig a szövegbeviteli mutatónál (szövegkurzor) jön létre, ennek legegyszerűbb mozgatási módjai a fel, le, balra, jobbra, soreleje (Home), sorvége (End), lapozás le (Page Down) és lapozás fel (Page Up) billentyűkkel lehetségesek. Törölni balra a hátratörlés (Backspace), jobbra az egyszerű törlés (Delete) billentyűvel lehet. A dokumentum egy tetszőleges helyére ugrani lehet úgy is, hogy a megfelelő görgetési állapotban a kívánt helyre kattintunk.

Szimbólumok, különleges karakterek beszúrása a Beszúrás menüből lehetséges. Speciális karakterek (billentyűzeten nem lévő karakterek) beszúrásához, ahogy a neve is mutatja, a Különleges karakter... menüpont szolgál. Ebbe a körbe tartoznak a szimbólumok is. A különleges karakter párbeszédablakon először is választhatunk olyan betűkészletet, mely az általunk vágyott különleges karaktert tartalmazza. Például az egyik legkedveltebb általánosan használt betűtípusom a Nimbus Roman tartalmazza a görög omega és a cirill jo betűt, de nincsenek a billentyűzeten: Kiválasztom a Nimbus Roman betűtípust azon belül az egyszerű görög részhalmazt tartalmazó szakaszt, a beszúrandó karakterekhez hozzáadom az omega betűt rákattintással, majd kiválasztom a cirill részhalmazt, onnan a jo betűt, és miután minden beszúrandó különleges karaktert kiválasztottam, megnyomom az OK gombot. Ha szimbólumot akarok beszúrni, akkor a Standard Symbols, de még inkább az OpenSymbols betűcsomagban lévő betűkészletet fogom választani és innen szúrom be mondjuk az ilyeneket: ℜ℧∰③☎☑☞☺☼♠✂✈➢.

A nem nyomtatható karakterek megjelenítése és elrejtése (pl. szóköz, bekezdés, kézi sortörés, tabulátor) egyrészt a Nézet menüben másrészt a fő (avagy szokásos/standard) eszköztár nyomógombjával is váltható. Jele általában egy fordított nagy P betűhöz hasonló.

Karakter, szó, sor, mondat, bekezdés és a dokumentum teljes törzsszövegének kijelölése több módon lehetséges. A legegyszerűbb mód az egérrel való kijelölés. Ehhez lenyomjuk az egér bal gombját és nyomva tartva végighúzzuk a kijelölendő tartomány első karaktere és utolsó karaktere között. Ez a módszer csak akkor jó, ha épp az egér van a kezünkben egyébként lassúsága miatt kerülendő. Mivel az idő nagyobb részében a billentyűzettel dolgozunk, ezért ilyenkor jobb a billentyűkkel kijelölni. A SHIFT billentyű lenyomva tartásával és a mozgató billentyűkkel megtehetjük ezeket. Szó kijelölése Ctrl+Shift+oldalnyíl vagy dupla kattintás, sor kijelölése, Shift+Home/End, mondat kijelölése a tripla, bekezdés kijelölése 4-szeres kattintás segítségével történik. A dokumentum teljes törzsszövegének kijelölése a szerkesztés menüből megtehető, ahol megtaláljuk a gyorsbillentyűt is, mely IBM PC stílusú billentyűzet esetén általában a Ctrl+A (A Ctrl és A billentyű együttese; az A az All (minden) szóból származik).

A tartalom szerkesztése: új karakterek és szavak beszúrása a már létező szövegbe egyszerű. Mivel a szövegszerkesztők alapértelmezetten általában beszúrásos módban dolgoznak csak oda kell mennünk, ahova szeretnénk beszúrni az új szöveget és be kell vinnünk. A létező szöveg felülírása a felülírásos mód használatával 2 módon lehetséges. Az egyik, hogy kijelöljük a felülírandó szöveget és beírjuk az újat. A kijelölés ugyanis a következő karakter leütéséig felülírásos módba kapcsolja az irodai szövegszerkesztőket, így az első leütött karakter felülírja a teljes korábbi szöveget, így a kijelölés megszűnik és ezután már csak az új szöveg hátrelévő részét kell bevinni. A másik a beszúrásos mód váltása. Ezt általában az Insert billentyű (magyarul beszúrás billentyű, nem keverendő a Beszúrás (Insert) _menüt_ aktiváló gyorsbillentyűvel) teszi meg. Ha váltunk a beszúrásos és felülírásos mód között, akkor a szövegszerkesztő állapotsorában is megjelenik annak eredménye. A program felülírásos módban fog dolgozni egész addig, míg természetesen ismét az Insert billentyűvel vissza nem váltunk beszúrásos módba.

Meghatározott szavak, kifejezések keresése a keresés parancs használatával lehetséges. Gyors billentyűje irodai szövegszerkesztőknél IBM PC stílusú billentyűzetek esetén általában a Ctrl+F (Find = megtalálás, keresés). (Más billentyűzeteknél a vezérlőbillentyűnek megvan a maga megfelelője, irodalmilag a ^ jellel szoktak hivatkozni erre, tehát ha azt írom: ^F az mindig azt jelenti, az adott billentyűzettípus vezérlőbillentyűje és az F billentyű), de a Szerkesztés menüben is érdemes megkeresni a Keresés és/vagy a Keresés és csere parancsokat és ellenőrizni a gyorsbillentyűt. A parancs elindítására egy párbeszédablakot kapunk, ahol megadhatjuk, hogy milyen szöveget keresünk és egyéb tulajdonságait, például, hogy a kereső hagyja-e figyelmen kívül a kis/Nagybetű közti különbséget, a szöveg stílusát, stb. Ezeket megadva a párbeszédablak megfelelő gombjával (Keresés, OK, stb.) elindíthatjuk a keresést és a program a megadott irányban az adott feltételek következő előfordulására ugrik. A párbeszédablak elöl marad, így ha többször is előfordul, bejárhatjuk ezeket.

Meghatározott szó, kifejezés egyszerű cseréje a csere parancs használatával ugyanígy lehetséges azzal a különbséggel, hogy itt meg kell adnunk azt is, a megtalált szöveget mire cserélje. Megadható az összes előfordulás is, de a szövegkörnyezet, például az eltérő hasonulás és egyéb toldalék alkalmazás miatt ezzel okosan kell bánni.

Szöveg másolása, mozgatása egy dokumentumon belül és több megnyitott dokumentum között a vágólap segítségével lehetséges. Másolásnál a szöveg kijelölésénél megtanult módszerrel kijelöljük a másolandó szöveget majd a szokásos módszerek valamelyikével (Szerkesztés vagy helyi menü: másolás; gyorsbillentyű vagy nyomógomb) elvégezzük a kissé megtévesztő nevű másolás műveletet. Valójában a 2 másolási műveletnek ez csak az egyike, mikor az alapértelmezetten nem látható vágólapra másoljuk az anyagot. Az adott dokumentum vagy más megnyitott vagy most megnyitandó dokumentumok más pontjaira való tényleges másoláshoz a szövegbeviteli mutatót (szövegkurzort) a már ismertetett módszerekkel a beillesztés helyére visszük (másik dokumentumnál először átmegyünk arra és ott), és a fenti módszerekhez haszonló, a beillesztésnek megfelelő művelettel beillesztjük, az adott pillanatban a vágólapon lévő anyaggal ezt bárhányszor ismételhetjük. Szöveg mozgatása egy dokumentumon belül és több megnyitott dokumentum között szintén a fenti módszerrel lehetséges. A különbség csak annyi, hogy a vágólapra másolás helyett a vágólapra vágást hajtjuk végre.

Szöveg törlése egy korábbi állapothoz való visszatéréshez, ahogy már megtanultuk, a visszavonás művelettel történik. Amennyiben a legutóbbi műveleteket mégsem akarjuk visszavonni, hanem azokat meg akarjuk tartani, csak egy korábbi műveletben bevitt szöveget akarunk törölni, akkor a szövegbevitelnél már ismertetett módszereket használjuk. Vagy kijelölünk és a Delete vagy Backspace gombot használjuk.

A visszavonás (undo) és az ismétlés (redo) parancsok használata egyszerű. A szokásos 3 lehetőséget használhatjuk. Gyakorlatilag ez olyan, mint egy parancs vagy dokumentumtörténet, a parancstörténetek ismerősek, minden programindítással járó műveletet megjegyez a rendszer és ezeket újra elővehetjük, a dokumentumtörténet olyan, mint például a fájlkezelőkben vagy webböngészők egyes lapjain a meglátogatott helyeket tároló ág, melynek egy adott pontján az adott pont előtt és után meglátogatott helyeket is megtekinthetjük és bármelyikre ugorhatunk. Legutóbbi műveleteink visszavonására vagy ismétlésére ténylegesen mindig ennek gyorsbillentyűjét érdemes használnunk, még akkor is, ha például csak egy legutóbb bevitt karakter visszavonását akarjuk elvégezni.

Szöveg alatt továbbra is karaktereket értünk, ebben a pontban többségében ezt a kifejezést is fogjuk használni.

Szöveg formátum megváltoztatása: betű mérete, betűtípus és egyéb jellemzőinek módosítása több módon is megtehető. Valamennyi formázási lehetőséget megtalálunk a Formátum menü / Karakter menüpontját indítva, de sok jellemzőt megtalálunk a program alapértelmezetten látható formázási eszköztárában is. A betű méretét (magasságát és abból eredő méreti jellemzőit) és a betűtípust (a betűcsaládok tagjait) szintén megtaláljuk itt. Ha váltunk, az ezután bevitt karakterek ilyen formátumúak lesznek. Ha viszont korábban bevitt karakterek megjelenését akarjuk megváltoztatni, akkor azt kell tennünk, hogy kijelöljük ezeket és így váltjuk a jellemzőket. Egyéni méret a fenti menüben adható.

Szövegformázási stílusok alkalmazása, például: félkövér, dőlt, aláhúzott szintén lehetséges. Az irodai szövegszerkesztőkben a karakterek vastagsága legalább 2 értékben biztos állítható. Az egyik az alapvastagság, a másik a félkövér (semi-bold, de de sokszor csak bold-nak hívják). Az eszköztáron megtaláljuk. A dőlés szintén váltható legalább az alap és egy jobbra dőlt változat között (italic-nak vagy kurzívnak hívják). Nyomógomb az eszköztáron. A karaktereknek különböző díszítései is lehetnek. Az egyik ilyen az aláhúzás (U - underline). Ma már nagyon ritkán használjuk, mivel a többi eszközhöz képest sokkal rosszabb kiemelési képessége. A komolyabb rendszerekben ezek és más stíluselemek sokkal jobban szabályozhatók.

Felső és alsó index alkalmazása a szövegben szintén a Formátum menü Karakter menüpontjában tehető meg a pozíció lapon. Az emelés és süllyesztés és relatív betűméret is szabályozható.

Különböző színek alkalmazása is lehetséges e menüből, vagy az eszköztárról. A betűszín, a kiemelés színe, a háttérszín, az árnyékolás színe mind beállítható.

Kisbetűs és nagybetűs írás közötti váltás alkalmazása a szövegben szintén itt, a Formátum menüben tehető meg a Kisbetű/Nagybetű almenü megfelelő pontjára kattintva.

Automatikus elválasztás használata az Eszközök menü / Nyelv almenüjének Elválasztás menüpontjával lehetséges, ehhez 2 tudnivaló szükséges. Egyrészt az adott szövegrész olyan nyelvűnek kell legyen megadva, amilyen nyelvű elválasztást szeretnénk. A telepítéskor már eldöntöttük, hogy mi legyen az alapértelmezett nyelv, úgyhogy ez általában automatikus. Másrészt az általunk használt nyelvekhez telepítve kell lennie az elválasztási szótáraknak.

Az Enter billentyű funkciója az új bekezdések létrehozása, mely lezárja az előző bekezdést. A bekezdés vége jelek beszúrása és törlése fontos. A bekezdés vége jel egy nem nyomtatandó karakter, ezért alapértelmezetten csak a hatásából lehet következtetni a helyére. 2 bekezdés között mindig 1 és pontosan 1 bekezdés vége jelnek kell lenni, speciális esetben pedig 1 más tördelőkarakternek, például szakasztörésnek (például a lezárt és következő szakasz hasábtördelésükben eltér). Ez a karakter azonban szinte mindig _a_ (tehát pontosan 1 darab) bekezdés vége jel. A bekezdés vége jel törlése tehát ugyanolyan, mintha bármely 1 karaktert törölnénk. Elé (az előző bekezdés utolsó, a közvetlenül a láthatatlan bekezdés vége jel előtti karaktere után) állunk és leütjük a Delete (törlés) billentyűt, vagy mögé (a következő bekezdés első, a közvetlenül a láthatatlan bekezdés vége jel utáni karaktere elé) állunk és leütjük a Backspace (visszatörlés) billentyűt. Ennek hatására a volt bekezdés vége jel előtti és utáni bekezdés egyesül. Természetesen, ha nem vagyunk biztos abban, hogy a két bekezdés között bekezdés vége jel van-e, vagy valamilyen magasabb szintű karakter, (bár sokszor ezek hatásai alapértelmezetten kijelzésre kerülnek) akkor bekapcsoljuk a nem nyomtatható karakterek megjelenítését és így meggyőződhetünk róla, valóban bekezdés vége jel áll-e ott.

Kézi sortörés ("lágy Enter") beszúrása és törlése csak rendkívüli esetekben bírhat némi indokkal, csakis ezért van e lehetőség bizonyos szövegszerkesztőkben. Például versnél használható lehet:

E töréspont beszúrása például a Shift+Enter billentyűvel lehetséges, amúgy beszúrása és törlése az előző ponthoz hasonló.

Megfelelő gyakorlat a szöveg igazításban: igazítás, behúzás, tabulátor használata felesleges szóközök helyett azért is fontos, mert egy rosszul alakított bekezdés formázása elvész a tartalom módosításakor. Általában bármilyen lehetséges utólagos feldolgozásnak (és egyébként a szövegszerkesztésnek magának is) az az alapja, hogy a tartalmat pontosan a megfelelő szerkezeti egységre bontsuk; különben a dokumentum magunk vagy a partner általi következő változtatásakor, legyen az akár már csak a margó megváltoztatása, a dokumentum általunk kiadott rossz formázása szét fog esni, erre többször is fel fogjuk hívni a figyelmet.

Szöveg igazítása balra, jobbra, középre és sorkizártan szintén bekezdés szintű formázás. A 4 nyomógombot az eszköztáron is megtaláljuk.

Bekezdések behúzása balra, jobbra, az első sorra alkalmazva a margótól értendő. Ezt a vonalzóval vagy a Formátum menü Bekezdés menüpontjának Behúzás párbeszédablakával állíthatjuk be. Az egész bekezdést behúzhatjuk jobbról vagy balról. Az első sor külön is beállítható, ha közelebb van a margóhoz, akkor függő típusú behúzásról beszélünk. Szinte soha nem használjuk ezt az eszközt, mert a bekezdések ilyen elválasztása csak nagyon ritka esetben spórol érdemben a nyomtatáskor, a bekezdések elválasztását pedig normál esetben a föléjük elhelyezett térköz formázás segítségével láttatjuk.

Tabulátor határoló jelek beállítása, törlése és alkalmazása: balra, középre, jobbra és tizedes számhoz igazítással célja a bekezdésen belül az adott bekezdés egyes elemeinek rögzített pozíciókhoz való rendelése, például egy árlistán. A vonalzón kattintva vagy a Formátum menü Bekezdés menüpontjának Tabulátorok lapján tehető meg. Ha a vízszintes vonalzó látszik, egyszerűbb beállítás kézre esőbb ezzel. A vízszintes vonalzó bal oldalán lévő jel mutatja az igazítást, ez váltható rákattintással. Ilyen tabulátort a vonalzón a kívánt helyre kattintva állíthatunk be. A törléshez egyszerűen lehúzzuk a vonalzóra került jeleket. A tabulátorokat a Tab billentyűvel alkalmazzuk.

Megfelelő gyakorlat bekezdés térközök alkalmazásában: Enter billentyű helyett térköz alkalmazása a bekezdések között szintén alapvető. Arról az esetről van szó, mikor a bekezdések elválasztását a rossz gyakorlatot folytató felhasználó üres bekezdések beszúrása segítségével láttatná. Az elképzelhető egyik legdurvább hiba, soha ne tegyük ezt, ugyanis a dokumentumban számos beállítást kell megtennünk, ami a bekezdések viszonyát szabályozza, ez pedig megtöri. A bekezdések elválasztását föléjük elhelyezett térköz formázás segítségével láttatjuk.

Térköz alkalmazása bekezdések előtt és után, egyszeres, másfeles és dupla sorköz alkalmazása a bekezdésben alkalmas eszközök a függőleges elrendezési igények kiszolgálására. Előbbi alapvető, utóbbi, a többi ritkább megjelenést segítő eszközhöz hasonlóan a legfontosabb szövegeket még könnyebben, gyorsabban olvashatóbbá teheti. A diplomamunkák másfeles sorköze rossz gyakorlatot tükröz, hiszen ma már elvárható a diplomák szabad licenc alatti on-line, mint elsődleges közlése, a feleslegesen másfeles sorközzel kinyomtatott és beköttetett az egyetemi pincék alján fekvő, soha senki által ki nem nyitott példányok pedig ellenkeznek az emberiség fennmaradásához szükséges környezetvédelmi elvekkel.

A felsorolásjelek és a számozás hozzáadása, törlése egyszintű listából, váltás a különböző felsorolás és számozás stílusok között egyszintű listában az alapja ez egy vagy több szintű listák kezelésének. Valójában rendezett és rendezetlen felsorolásról (listáról) van szó. A felsorolás elemei bekezdésszintű elemek. Vagyis egy lista egyes bekezdéseit vehetjük fel felsorolás elemeiként. Először is kijelöljük a felsorolásba tenni vágyott bekezdéseket (emlékezzünk, nem egymás melletti bekezdéseket a Ctrl billentyű nyomva tartása mellett tudunk kijelölni). Ezután 2 lehetőség van, vagy az eszköztáron kattintunk, de így szinte semmilyen tulajdonságot nem tudunk szabályozni. Jobb, ha a Formátum menü Felsorolás és számozás menüpontját használjuk. Itt például a Beállítások lapon egész részletesen megadhatjuk, hogy milyen típusú számozást (rendezett listát) vagy felsorolást (rendezetlen listát) készítenénk (jelek), valamint kezdőértéket és egyebeket is állíthatunk. A felsorolásjelek és a számozás törlése egyszintű listából már egyszerűbb, itt már tökéletesen használhatjuk a nyomógombokat. A felsorolás és számozás stílusának megváltoztatása egyszintű listában a beépített standard stílusok használatával ugyanitt megtehető. A felsorolásjel és számozás típusa lapokon egy kicsit leegyszerűsítve kaphatunk egy pár beépített standard stílust, de az eddig használt beállítások lapon például a felsorolásjeleket sokkal rugalmasabban választhatjuk ki a Karakter párbeszédablakból. Például választhatjuk az OpenSymbol betűkészlet már pár példával illusztrált változatos karaktereit.

Szövegdoboz és háttérszín hozzáadása a bekezdéshez gyakorta együtt használatosak egy bekezdés kiemeléséhez. Magának a szövegdoboznak a beillesztési lehetősége a rajz eszköztáron található, ebben tetszőlegesen hozhatunk létre egy (vagy adott esetben több) bekezdést. A háttérszín hozzáadása akár a szokásos formátum menüből, akár az eszköztárról lehetséges, alapesetben a bekezdés háttere semmilyen színnel nincs kitöltve, ezt állíthatjuk be kedvünkre.

Létező betűstílus alkalmazása kiválasztott szöveghez rendkívül egyszerű. Mindössze az a teendő, hogy kijelöljük a szövegrészt, és a Formátum menü Stílusok és formázás pontjával indítjuk a párbeszédet, ahol a Karakterstílus pontból 1 kattintással alkalmazzuk rá a kívánt létező stílust.

Létező bekezdésstílus alkalmazása egy vagy több bekezdésben még egyszerűbb lehet, hiszen a legfontosabb bekezdésstílusokat már az eszköztárról is elérhetjük, de e listában lévő 'További...' ponttal is visszaléphetünk az előbb említett párbeszédablakba.

Formázást másoló eszközök használata közül a legfontosabb az eszköztáron található formátumecset. Ez a bekezdések formázását viszi át. A bekezdésen állva a formátumecsetre kattintva az felveszi a formátumot, a célbekezdésre kattintva pedig arra másolja.

Táblázat létrehozása adat beszúrásához a Beszúrás menü táblázat pontjával, gyorsbillentyűjével vagy az eszköztáron lévő táblázat-beszúró eszközzel tehető meg. A nyomógomb legördíthető ablakával gyors-beszúrás is végezhető.

Adat beszúrása, szerkesztése táblázatban az eddig ismertetett módszerekkel történik csupán egy fő különbség van: a tabulátor ütközők alkalmazása nem a Tab, hanem Ctrl+Tab billentyűkombinációval történik, mivel a sima Tab itt a cellák közti mozgást végzi.

Sorok, oszlopok, cellák és a teljes táblázat kijelölése a szokásos módokon illetve a sor baloldalán vagy az oszlop felett kattintva lehetséges. Az egész táblázat a sarkainál kattintva jelölhető ki.

Sorok és oszlopok beszúrása és törlése legegyszerűbben a helyi menüvel végezhető. Beszúrásnál természetesen megadható számuk és pozíciójuk is.

Az oszlopszélesség és a sormagasság megváltoztatása lehetséges húzással illetve a helyi menüben, ahol mind a méretre igazítás, mind az optimalizálás megadható.

A cellahatárok vonalvastagságának, szélességének és színének megváltoztatása a helyi menüből vagy a Táblázat menü Táblázat tulajdonságai párbeszédablak Szegélyek lapján adhatók meg. Ezt ugyanúgy végezhetjük, ahogy a Bekezdéseknél tanultuk.

Objektum beszúrása (kép, fotó, rajz, grafika, grafikon) a dokumentum adott helyére szintén a Beszúrás menüből lehetséges. A külső vagy a beépített képtárból származó képet (vagy grafikát) e menü Kép menüpontjával. Itt akár a most végzendő lapolvasásból (szkennelés) származó képet is beszúrhatjuk, de a fenti funkciókhoz a Fájlból menüpont tartozik. Ez alapértelmezett módon az alkalmazás számára elérhető, beépített könyvtárból (OpenClipArt Library) származó grafikákhoz visz minket, ezeket vagy a rendszer más helyéről való képet innen könnyen beszúrhatjuk. Egy külső alkalmazás által adattáblázatból generált grafikont (diagramot) például a Beszúrás menü Objektum almenüjéből az OLE-objektum (OLE: objektum láncolás és beágyazás) menüponttal szúrhatunk be.

Objektumok kiválasztása egyszerű rákattintással megtehető, ezek az elemek karakterszintű elemek.

Objektumok másolása, mozgatása egy dokumentumon belül és több megnyitott dokumentum között a szövegeknél megtanult módszerekkel lehetséges.

Objektumok méretezése, törlése gyakori feladat, előbbi legegyszerűbben kijelölt állapotukban a fogóiknál fogva való azok húzásával lehetséges, utóbbi kijelölt állapotukban a Delete billentyűvel lehetséges.

Dokumentum megnyitása és előkészítése törzsdokumentumként a körlevélhez (más néven Kiindulási dokumentumként) legegyszerűbben az Eszközök menü Körlevéltündér pontjával tehető meg.

Levelezési lista és más adatfájl kiválasztása ezután történik. A címblokk beszúrása pontban adhatunk meg címlistát, például az e-mail programban elérhetőt és ezt szerkeszthetjük.

Adatmező beszúrása a törzsdokumentumba (levél, levélcímkék)

Dokumentum elrendezésének megváltoztatása, álló, fekvő laptájolás, papírméret megváltoztatása oldalformázási kérdés így természetesen a Formátum menü Oldal pontjával előhívható Oldalstílus párbeszédben állítható. Az alapértelmezett papírméretet a rendszerbeállításokól veszi a program, a komolyabb operációs rendszer terjesztések esetén, melyre talán a Debian a legjobb példa, magyar nyelvű telepítés és így alapértelmezetten Magyarországra vonatkozó helyi beállítás esetén az alapértelmezett papírméret az A4, de ez természetesen bármikor átállítható.

A teljes dokumentum margóinak megváltoztatása: felső, alsó, bal és jobb margók módosítása ugyanitt lehetséges.

Megfelelő gyakorlat oldalak hozzáadásában: oldaltörés beszúrása Enter helyett mindig alapvető, mikor a dokumentum egy nagyobb egységét új lapon akarjuk kezdeni. Az Enter leütés, mint tudjuk új bekezdést hoz létre, új lapot pedig nem sok-sok üres bekezdés létrehozásával, hanem oldaltöréssel hozunk létre, hiszen a rossz gyakorlat folytatása a dokumentum módosítása, akár csak margóinak átméretezése elrontaná az új lap kezdését.

Oldaltörés beszúrása és törlése egy dokumentumban éppen úgy valósítható meg, ahogy a bekezdés vége jelet is beszúrtuk, csakhogy itt a Ctrl+Enter billentyűkombinációt használjuk.

Élőfej (fejléc) és élőláb (lábléc) szövegének megadása és módosítása egyszerű. Megadáshoz bekapcsoljuk az Élőfejet és Élőlábat a fenti menüpont ezen nevű lapjain majd a lapon megjelenő élőfejen és élőlábon bevisszük a tartalmat. Ez minden oldalon egyformán meg fog jelenni. A módosítás ennek átírásával történik.

Mezők hozzáadása élőfejhez (fejléchez) és élőlábhoz (lábléchez): dátum, oldalszám, információ, fájlnév alkalmazása ugyanúgy történik, mintha bármely más helyre szúrnánk be ezeket. A dátumot a Beszúrás menü Mezők menüpont Dátum mező kiválasztásával adjuk hozzá az élőfejhez és az élőlábhoz. Az oldalszámot az Oldalszám mezővel. Automatikus oldalszámozás alkalmazása a dokumentumra így történik. A fájl elérési útvonala az ”egyéb mezők” pontból.

Automatikus lapszámozás alkalmazása a dokumentumra így történik. A fájl elérési útvonala az ”egyéb mezők” pontból.

A dokumentum helyesírás-ellenőrzése és a szükséges módosítások elvégzése, például helyesírási hibák kijavítása vagy az ismétlődő szavak törlése legkésőbb a dokumentum véglegesítése előtt fontos. Ezt legegyszerűbben az eszköztáron látható helyesírás gombra kattintva tehetjük meg. A program a vélt hibákat megjelöli és a helyi menüvel alkalmazható javításokat javasol. Ha nem, vagy nem megfelelő és a hiba valós, akkor kézzel kell kijavítanunk. Ha a programunk nyelvi ellenőrzőt is tartalmaz, akkor talán megjelöli a feleslegesen ismétlődő szavakat vagy más nyelvtani vagy stilisztikai hibákat. Ezekre is javasolhat megoldást, de sok esetben kézzel kell ezt javítanunk (ne felejtsük: iskolás korunk óta már rég sokkal jobban beszéljük nyelvünket, mint arra egy program a század első éveiben képes lehet). Ezért a jelölt hibák áttekintése nem elég, legalább egyszer, de inkább kétszer át kell olvasnunk a dokumentumot.

Szavak hozzáadás a beépített szótárhoz a helyesírás-ellenőrző használatával a szó helyesírásra megjelölt állapotában a helyi menüben tehető meg. Az Eszközök menü helyesírás-ellenőrzés pontjában szintén megtehető.

Nyomtatási kép megtekintése és a nyomtatási előnézet bezárása az eszköztár gombjával megtehető. A Fájl menüben szintén megtaláljuk ezt a lehetőséget. Ezt érdemes ellenőrizni, mielőtt átadjuk a szöveget.

A dokumentum nyomtatása egy telepített nyomtatóval, nyomtatási tartomány kiválasztása: teljes dokumentum, aktuális oldalak, példányszám megadása a nyomtatás párbeszédablakban megtehető, ami a Fájl menü Nyomtatás pontjával elérhető. Ugyanitt fájlba is nyomtathatunk. A párbeszédablakon választhatunk a telepített nyomtatók közül, ha több is van, a további alapértelmezés szerinti beállításokat a Beállítások gomb segítségével érjük el. Ez vonatkozik a tartalomra, oldalrendre, jegyzetekre, adagolásra, faxra, stb... Ezeket az alapértelmezett beállításokat az általunk meghatározottakra is válthatjuk. A kiválasztott telepített nyomtatónál még egyéb tulajdonságokat is találunk, mint például papírméret, szín, és egyebek. Mindezek a beállításaink elmentődnek, ha fájlba nyomtatunk egy tömörítetlen PostScript .ps dokumentumot hozva létre.

A táblázatkezelő alkalmazás megnyitása és bezárása, illetve egy táblázat megnyitása és bezárása a többi programhoz hasonlóan történik (ezt a szövegszerkesztés modulban is láthattuk).

Új munkafüzetet a Fájl menü Új almenüje Táblázat pontjával, illetve a Ctrl+N billentyű kombinációval tudunk létrehozni.

Munkafüzet elmentését egy meghajtó vagy egy meghajtón lévő mappaszerkezet egy megadott helyére, illetve más néven, vagy más fájlformátumban szintén a szövegszerkesztő modulban leírtak szerint tudjuk elvégezni.

Váltani a megnyitott munkafüzetek között a szövegszerkesztő modulban megtanultak szerint tudunk.

Az alkalmazás alapbeállításainak megváltoztatása: a felhasználó az alkalmazás által mentendő neve és egyéb adatai, a dokumentumok megnyitásánál/mentésénél használt alapértelmezett mappa és a többi alapbeállítás legkönnyebben az Eszközök menü Beállítások pontjában változtatható meg. Az irodai programcsomag általános beállításai a felhasználóra nézve az irodai programcsomag nevének megfelelő főbeállítások alatt vannak, itt találjuk/adhatjuk meg/módosíthatjuk a felhasználó adatait: név, monogram vagy becenév, szervezet, titulus, elérhetőségek adatai, itt módosíthatjuk az útvonalakat, például az alapértelmezett megnyitási/mentési mappákat, itt módosíthatjuk a biztonsági vagy megjelenési beállításokat, stb.

A súgó a kicsinyítés/nagyítás és az eszköztár használatát már ismerhetjük a szövegszerkesztő modulból.

A könnyebb használat, rendezés stb. miatt egy cellában célszerű csak egyféle adatelemet használni. Pl: Vezetéknév és keresztnév külön cellába.

Üres sort, oszlopot csak akkor használjunk, ha valami fontosat szeretnénk vele kiemelni. Új sor beszúrása a legegyszerűbb a Beszúrás menü Sor menüpontjával.

Szám, dátum és szöveg bevitele a cellába a cellára állva gépeléssel történik. Ha arab számot gépelünk, automatikusan számként fogja értelmezni, ha valamely dátumformátumú adatot viszünk be, legegyszerűbb eset a hónap és nap 2-2 arab jegyű bevitele - jellel, például 08-31, akkor dátumnak, ha egyéb szöveget, akkor annak.

Egy cella, összefüggő cellatartomány és nem összefüggő cellatartomány kijelölése a szövegszerkesztőben megtanult módszerekkel lehetséges, úgy a billentyűkkel, mind az egérrel történő húzással. Ne feledjük, nem összefüggő cellatartomány kijelölésénél az irodalmian ^ karakterrel jelzett (IBM PC stílusú billentyűzeten Ctrl) billentyűvel lehetséges.

A cellatartalom bővítése új tartalommal, a meglévő cellatartalom felülírása több módon is végezhető. Felülíráshoz csak be kell vinnünk az adatot, bővítéshez viszont a cellán állva a beviteli sort kell aktiválnunk arra, vagy a cellára duplán kattintva vagy az F2 billentyűvel.

A visszavonás (undo) és az ismétlés (redo) parancsok használata egyszerű. A szokásos 3 lehetőséget használhatjuk. Gyakorlatilag ez olyan, mint egy parancs vagy dokumentumtörténet, a parancstörténetek ismerősek, minden programindítással járó műveletet megjegyez a rendszer és ezeket újra elővehetjük, a dokumentumtörténet olyan, mint például a fájlkezelőkben vagy webböngészők egyes lapjain a meglátogatott helyeket tároló ág, melynek egy adott pontján az adott pont előtt és után meglátogatott helyeket is megtekinthetjük és bármelyikre ugorhatunk. Legutóbbi műveleteink visszavonására vagy ismétlésére ténylegesen mindig ennek gyorsbillentyűjét érdemes használnunk, még akkor is, ha például csak egy legutóbb bevitt adat visszavonását akarjuk elvégezni.

Adott tartalom keresése egy munkalapon belül a már ismert, Szerkesztés menüből vagy gyorsbillentyűjével elővehető Keresés és csere párbeszéddel lehetséges. Meghatározható, hogy csak teljes cellákat keressen, lehet keresni különböző típusú adatok között, stb.

Adott tartalom cseréje egy munkalapon belül szintén a fenti eszközzel lehetséges.

Cellatartomány rendezése egy kritérium alapján csökkenő, növekvő és szám szerinti sorrendben, csökkenő és növekvő ábécé rendben az Adat menü Rendezés pontjával lehetséges. Próbáljuk ki a lehetőségeket például egy egyszerű becenév-életkor tartománnyal. Megadhatunk egyéni sorrendet is, irányt, nyelvi szempontot és az eredményt célhelyre is másolhatjuk. Az eszköztáron is vannak nyomógombok.

Egy cella, cellatartomány tartalmának másolása egy munkalapon belül, különböző munkalapok között és különböző munkafüzetek között a szokásos módszerrel történik. A vágólapra másoljuk, majd a célhelyre mozogva beillesztjük.

Adatok másolása és sorozat folytatása az automatikus kitöltés / kitöltőnégyzet használatával a bevitt cellák és a kitöltendő tartomány kijelölésével kezdődik. Ezután használhatjuk a Szerkesztés menü Kitöltés almenüjét.

Egy cella és egy cellatartomány tartalmának mozgatása egy munkalapon belül, különböző munkalapok között és különböző munkafüzetek között a szokásos módszerrel történik. A vágólapra vágjuk, majd a célhelyre mozogva beillesztjük.

Egy cella tartalmát a legegyszerűbben úgy lehet törölni, ha ráállunk a törölni kívánt cellára és lenyomjuk a Delete billentyűt.

Egy sor, összefüggő sortartomány és nem összefüggő sortartomány kijelölés legegyszerűbben azonosítójukon való kattintással és húzással lehetséges, nem összefüggő sortartomány esetén szintén a Ctrl billentyű segít.

Egy oszlop, összefüggő oszloptartomány és nem összefüggő oszloptartomány kijelölése szintén a fenti módon végezhető.

Sorok és oszlopok beszúrása a munkalapon legegyszerűbben a Beszúrás menü Sor és oszlop pontjával tehető meg. Ezt a funkciót a cellák beszúrásánál is megtaláljuk. Sorok és oszlopok törlése a munkalapon legegyszerűbben kijelölésük után a helyi menüből tehető meg, vagy a cellák törlése gyorsbillentyűvel lehetséges.

Az oszlopszélesség és a sormagasság módosítása többféle módon megtehető. Egyrészt a Formátum menü Sor illetve Oszlop almenüjével, helyi menüvel, vagy elválasztóikat húzva. A megfelelő menüponttal vagy az elválasztók dupla kattintásával optimális méret is felvehető.

Lehetőségünk van, a sorok és oszlopok fejlécként való rögzítésére. Ki kell jelölnünk egy sort – így a kijelölt sor feletti sor(ok) lesznek rögzítve –, vagy oszlopot – így a kijelölt oszloptól balra lévő oszlop(ok) lesznek rögzítve –, majd az Ablak menü Rögzítés menüpontját kell választanunk.

Váltani a különböző munkalapok között az állapotsor fölötti füleken tudunk.

Új munkalap beillesztése (beszúrása) természetesen a Beszúrás menüből tehető meg (közvetlenül a fülek mellett kattintva). A lapok száma és helyzete is megadható. Ugyanitt meglévő munkalapok beszúrása fájlból is lehetséges. Munkalap törlése legegyszerűbben helyi menüjéből tehető meg, de természetesen a Szerkesztés menüből is elérhető.

A munkalapoknak mindig adjunk, rövid, egyértelmű nevet, mert így könnyen megtaláljuk, nem kell több munkalapot végignézni ha keresünk egy adottat.

Munkalap átnevezése legegyszerűbb a fülén való dupla kattintással tehető meg, de természetesen a Formátum menüből is elérhető. Munkalap másolása egy munkafüzeten belül és megnyitott munkafüzetek között legegyszerűbben helyi menüjével tehető meg, ezt a lehetőség természetesen elérhető a Szerkesztés menü Munkalap menüpontjából is. Munkalap mozgatása egy munkafüzeten belül és megnyitott munkafüzetek között szintén a fenti módon lehetséges, ilyenkor áthelyezésről beszélünk.

Az irodákban sokszor használatos matematikai táblázatkezelők igazi lényege a képletek készítése cellahivatkozások használatával, mivel ezek képesek átvenni azokat a pénzügyi és egyéb számítási feladatokat igénylő nyilvántartási feladatokat, melyek egy irodában gyakorta adódnak. Vannak más táblázatkezelők is, melyek más célokat szolgálnak, de mi most ezeket vesszük. A legegyszerűbb képletek számtani operátorokat tartalmaznak. Képletek készítése cellahivatkozások és számtani operátorok (összeadás, kivonás, szorzás, osztás) használatával közvetlen gépeléssel elvégezhető. A cellákra a legegyszerűbb módon sor- és oszlopazonosítójukkal hivatkozhatunk, például a1, a2, b9, bc257, stb. A képleteket az = jellel kezdjük. Már el is kezdtük használni a táblázatkezelőt. Ha nem üres a munkalap, töröljük teljes tartalmát (természetesen a minden kijelölése gyorsbillentyűt és a Delete billentyűt használjuk erre). Írjunk be az a1 és a2 cellába saját és édesanyánk évei számát. Ezután pedig írjuk be az a3 cellába a kettőt összeadó képletet és örüljünk: =a1+a2. Láthatjuk, hogy az a3 cella értéke az a1 és a2 összege lett. Most módosítsuk az a2 értékét utolsó szerelmünk évei számára. Örvendezve látjuk, hogy az a3 összege automatikusan frissült és képzeljük el, hogy ez az egész táblázatban minden ezekre a cellákra hivatkozó cellában megtörtént volna, ebből már sejthető e táblázatkezelők igazi haszna. Módosítsuk az a2 cellába bevitt számértéket első szerelembe esésünkkor betöltött életkorunkra, a képletben lévő operátort pedig cseréljük kivonásra. Így megtudjuk, hány éve gazdagít minket e fennkölt érzés.

A képletek használata során felmerülő általános hibaértékek felismerése és értelmezése könnyű. A hiba a cellában a # (kettős-kereszt) jelű kezdetről ismerhető fel. A hiba értelmezése az állapotsorán megtalálható. Leggyakrabban az irodalmi értékekkel is meghatározott hibaértékekkel (program által visszaadott hibakódokkal) találkozhatunk, például #NÉV?: hibás név, mondjuk lehagytuk a sorazonosítót, vagy #ÉRTÉK!: nincs eredmény, hibás operandust használtunk (az osztás jele /), #HIV! Érvénytelen cellahivatkozás, #ZÉRÓOSZTÓ! Osztás nullával, stb.. Egy speciális ”hibaérték” az egymás utáni több kettős-kereszt, mely nem képlethibát mutat, csupán annyit jelez, hogy az érték nem fér a cella mostani méretébe.

A relatív, vegyes és abszolút cellahivatkozások értelmezése és használata a képletekben összetett számolótábláknál igen fontos. Egyszerű esetben – a fenti példákkal is – relatív cellahivatkozásokat hozunk / hoztunk létre. Ez azt jelenti, hogy a program cellahivatkozásainkat a háttérben relatív módon, a képlet helyzetéhez képest tárolta. Vagyis az a3 cellába írt képlet a1 és a2 hivatkozásait úgy jegyezte meg, hogy azok a a megegyező oszlop előtt 1 és 2 sorral korábbi cellái értékének felelnek meg. Legyen az a1 cella értéke 1, az a2 értéke 2, az a3 cellába pedig írjuk: =a1+a2. Az a3 cellában megjelenik a kiszámolt összeg: 3. Másoljuk az a3 cellában lévő képletet a vágólapra, jelöljük ki az a4 és a20 közti cellatartományt és illesszük be az előbb a vágólapra másolt képletet. Nem az a3 cellában kiszámolt értéket kapjuk ezekben a cellákban, hanem egy Fibonacci számsort, mivel még mindig az egyszerű relatív cellahivatkozásokat használtuk. Kattintsunk egyszerűen például az a4 cellára és nézzük meg a beviteli sorban, a képlet hogyan került másolásra. Az másolt =a1+a2 képlet =a2+a3 képlet lett e cellában, és így tovább a további cellákban. Ebből teljesen megértettük a relatív cellahivatkozások lényegét. Az eredmény azért lett a Fibonacci számsor, mert annak képlete pontosan Elem_(n)=Elem_(n-1)+Elem_(n-2), vagyis az n-edik elem mindig az előző 2 összege. A Fibonacci számsor egy a matematikában nagyon sokszor vizsgált számsor, amely a természetben, mint a legegyszerűbb önmagára épülő növekvő sorozat örökké előfordul, például virágszirmok számánál és máshol. Abszolút cellahivatkozásokat a sor- és oszlopazonosítók elé tett $ jellel hozhatunk létre, például $a$1. Két abszolút cellahivatkozás összeadása például: $a$1+$a$2. Ha egy cellahivatkozás egyik, például sorazonosítója relatív, másik abszolút, például $a1 vagy a$1, akkor vegyes cellahivatkozásról beszélünk.

Képletek készítése a szum/összeg (sum), átlag (average), min (minimum), max (maximum) és darab (count) függvények használatával a legsűrűbb feladatok közé tartozik. Ennek első használatához megtanuljuk az összefüggő cellatartományokra való hivatkozást. Összefüggő cellatartomány egy téglalapban lévő cellák tartománya. Erre a cellatartomány 2 átellenes sarkában lévő cellákra hivatkozunk : jellel. Például a1:b3. A függvényeknek átadott bemeneti értékeket, a függvények argumentumait – például cellahivatkozásokat zárójelbe tesszük. Az a1:a3 cellatartományon kívül töröljük az adatokat és írjuk be az a4 tartományba az alábbi sum függvényt tartalmazó képletet: =sum(a1:a3). Az a4 cellában megjelent az a1:a3 tartomány összege; működött tehát a sum függvény. Javítsuk az average, min, max és count függvényre: ennek hatására rendre megjelent a megfelelő érték.

Képletek készítése a logikai ha (if) függvény használatával (mely két meghatározott érték közül az egyiket eredményezi) szintén megszokott. A forma: if(feltétel;igaz;hamis). Vagyis megadunk egy vizsgálandó feltételt és 2 értéket, melyek közül az elsőt a cella a feltétel teljesülésekor, másodikat a nem-teljesülésekor veszi fel. Módosítsuk az a4 cellát erre: if(a1>a2;”q”;”w”). Most ennek hatására a cella a ”w”, vagyis a második, a hamis esetre adott értéket veszi fel, mivel az a1 cella értéke 1, az a2 cella értéke 2, így a feltétel hamis. Módosítsuk az a1 cella értékét a 0 számra. Az a4 értéke nem változik. Írjuk be helyette ezt: 2. Az a4 továbbra sem változik, mivel az a1 továbbra sem nagyobb, mint az a2, hanem most épp ugyanakkora. Módosítsuk az a1 cella értékét nagyobb számra. Az a4 cella tartalmaz a ”q” értékre változott, mivel az a1 cella értéke most nagyobb lett, mint az a2 cella értéke. Az if függvény helyesen működött.

A számok megjelenítése meghatározott számú tizedeshelyekkel és az ezreselválasztó jel megjelenítésével illetve elrejtésével is lehetséges. Módosítsuk az a1 cella értékét a 321321 számra, maradjunk e cellán és menjünk a Formátum menü cellák pontjának Szám nevű lapjára. Növeljük meg a tizedeshelyek számát 3 tizedeshelyre és kapcsoljuk be az ezreselválasztókat majd alkalmazzuk ezeket. Az a1 cella értéke a 321321,000 formát vette fel.

Cellaformázás dátum stílus megjelenítéséhez ugyanígy végezhető. A b1 cellába írjuk be ezt: 12-31, majd a szokásos Enter helyett ezúttal kattintsunk a beviteli sor melletti pipára (automatikusan átformázza az alapértelmezett dátumformátumra és ott marad). A fenti menübe visszatérve láthatjuk, hogy ezúttal a dátumformátumok között válogathatunk.

A pénznem jelének megjelenítése ugyanígy történik. Menjünk vissza az a1 cellára és a fenti menüben váltsuk az adat formátumának kategóriáját pénznemre. A pénznemformátumok között például különböző országokban használt különböző országok Euró formátumaira, például belgiumi francia euró formátumokra is válthatunk, ezen ECDL tananyag megírásakor, a 2006. évben természetesen magyar nyelven még csak a Forint pénznemformátumok állnak rendelkezésre, hiszen Magyarország, például az Egyesült Királysághoz hasonlóan ekkor még nem volt az Európai Pénzügyi Unió tagja, természetesen választhatunk rengeteg pénznem, például szerb dínár (ДИН) japán jen (¥) és egyéb formátumok között is. Mi válasszunk egy Eurót és alkalmazzuk a cellaformázást. Ennek hatására az a1 cella értéke a 321321,00 € formát vette fel.

A számok százalékformában való megjelenítése ugyanígy történik, csak ekkor a Százalék cellaformátum-kategóriára váltunk. Ezen formátumok váltására és a tizedesek törlésére / hozzáadására az eszköztáron is lehetőség van.

A cellatartalom megjelenésének megváltoztatása: betűméret és betűtípusok váltása a fenti párbeszédablakban a Betűkészlet lapon vagy az eszköztáron tehető meg. A szövegszerkesztőnél tanult módon a már bevitt karakterek megjelenésének megváltoztatásához ki is kell jelölni azokat.

Formázások alkalmazása a cellatatalomra: félkövér, dőlt, aláhúzott, kétszeresen aláhúzott betűk használata egyrészt ugyanezen, másrészt a Betűhatások lapon tehetők meg. A Betűhatások lapon az aláhúzás típusa mellett (Egyszeres, Dupla, Vastag, Pontozott, Vastag pontozott, Szaggatott, Vastag Szaggatott, Hosszú szaggatott, Hosszú vastag szaggatott, Pont-vonás, Vastag pont-vonás, Pont-pont vonás, Vastag pont-pont vonás, Hullámos, Vastag hullámos, Dupla hullámos) annak színe, 5 különböző áthúzás, szóaláhúzás és szóáthúzás, 2 különböző térhatású kiemelés, és körvonalas és árnyékolt megjelenítés/betűhatás is elérhető.

A cellatartalom és a cellaháttér színének megváltoztatása egyrészt a Betűhatások lapon másrészt a Háttér lapon tehető meg.

Egy cella vagy cellatartomány formázásának másolása másik cellára vagy cellatartományra az eszköztáron található formátumecsettel valósítható meg. Egy cellán állva vagy egy cellatartomány kijelölése esetén a formátumecsetre kattintva az felveszi a formátumot, a célcellára vagy egy kijelölt cellatartományra kattintva pedig arra másolja.

Szövegtördelés (text wrapping) alkalmazása egy cellára a fenti párbeszédablakban az Igazítás lapon tehető meg. Ha a megfelelő nyelvű elválasztási szótár is telepítve van, akkor az elválasztás is itt kapcsolható be, ezen kívül automatikus kicsinyítés is itt alkalmazható.

Egy cella vagy cellatartomány tartalmának igazítása: balra, középre, jobbra, felülre, alulra szintén itt tehető meg, de a Formátum menü Igazítás almenüjéből is megtehető. A vízszintes igazítások között alkalmazhatunk sorkizárt vagy kitöltött igazítást is, a függőleges igazítások között pedig szintén alkalmazhatunk középre igazítást. A cellatartomány tájolása egy cellatartományon keresztül szintén a Formátum menü cellák párbeszédablakának Igazítás lapján tehető meg. Függőlegesen halmozott szövegirány is megadható.

Több cellát egyesíthetünk egy cellává, úgy hogy kijelöljük azokat (a tartománynak egy négyszöget kell alkotnia), majd a Formátum menü Cellák egyesítése almenüt használjuk. Egyesített cellában a szöveget középre tudjuk igazítani, - az Igazítás almenüben kell a Vízszintes és Függőleges igazítást középre állítani.

Egy cella vagy cellatartomány szegélystílusának meghatározása a Szegélyek lapon tehető meg. A szegélystílushoz tartozik az elrendezés, a vonalstílus és -szín, a szegélymargók és a szegélyárnyékok is.

Különféle diagramok/grafikonok készítése egy munkafüzet adataiból: például oszlop-, sáv-, vonal- és kördiagramok készítése a tartomány kijelölésével kezdődik. Töröljük a munkalap tartalmát, az a1 cellától kezdve írjuk be: j, f, m, a b1 cellától pedig: 1, 2, 3, jelöljük ki a tartományt, majd kattintsunk a Beszúrás menü Diagram pontjára. Az itt megadott beállításokat tetszés szerint módosítva lépjünk tovább. A következő ablakban választhatunk diagramtípust, az alapértelmezett az oszlopdiagram, lépjünk tovább. A következő ablakban választhatunk a megadott típus változataiból az alapértelmezett oszlopdiagram alapértelmezett változata a normál változat, de választhatunk például halmozott változatot is; lépjünk tovább. Az utolsó ablakban választhatunk megjelenéseket. Most a Létrehozás gombra kattintva létrehozhatjuk a diagramot.

A diagram/grafikon típusának megváltoztatása a Formátum menü Diagramtípus pontjával tehető meg, itt a változatot is megváltoztathatjuk.

Diagramok/grafikonok másolása és mozgatása egy munkalapon belül és megnyitott munkafüzetek között ugyanúgy történik, mint más hasonló objektum esetén. Közönséges rákattintással kijelöljük és a szokásos vágólapra másolás vagy vágólapra vágás és a célhelyre való beillesztés műveletekkel másoljuk/mozgatjuk. Diagramok/grafikonok másolása, átméretezése, és törlése a szokásos módon tehető meg. Legegyszerűbben kijelölt állapotukban fogói húzásával vagy a Delete billentyűvel.

Cím és felirat hozzáadása a diagramhoz most megtehető a Beszúrás menüvel, később pedig a diagram szerkesztésébe lépve dupla kattintással ugyanezzel. Alapértelmezetten hozzáadtunk egy alapértelmezett címet és egyes feliratokat a diagramhoz, de ezek itt is törölhetők, hozzáadhatók. Csak a gyakorlás kedvéért távolítsuk el a főcímet (természetesen rákattintva kiválasztjuk és leütjük a Delete billentyűt) és a menüből válasszuk ki a Cím pontot. Itt jelöljük be a főcímet és adjuk meg azt, például Havi növekedés. Ugyanitt végezhető többféle felirat is, például adatfelirat hozzáadása is a diagramhoz.

Adatcímkét a Beszúrás menü Adatfeliratok menüpontban adhatunk a diagramhoz.

A diagram/grafikon háttérszínének megváltoztatása a Formátum menü diagramháttér pontjánál egyszerűbben az azon való dupla kattintással előjövő párbeszédablak Terület lapján tehető meg, a Kitöltés módját Szín lehetőségre állítva a háttérszín kiválasztásával.

Az oszlop, vonal vagy a körcikk színének megváltoztatása a diagramon/grafikonon belül ugyanígy tehető meg, csak ez esetben ezen kattintunk duplán.

Diagramcím, tengely illetve felirat betűszínét – kijelölés után – a Formátum menü Objektum tulajdonságai menüpontban változtathatjuk.

A munkalap margóinak megváltoztatása: felső, alsó, bal és jobb margók módosítása oldalformázási kérdés, így természetesen a Formátum menü Oldal pontjával előhívható Oldalstílus párbeszédben állítható.

A munkalap tájolásának megváltoztatása álló vagy fekvő formátumra, a papírméret megváltoztatása szintén itt végezhető. Az alapértelmezett papírméretet a rendszerbeállításokól veszi a program, a komolyabb operációs rendszer terjesztések alatt magyar nyelvű telepítés és így alapértelmezetten Magyarországra vonatkozó helyi beállítás esetén az alapértelmezett papírméret az A4, de ez természetesen bármikor átállítható.

Az oldalbeállítás megváltoztatása úgy, hogy a munkalap tartalma elférjen egy meghatározott számú oldalon ugyanitt a Méretezés lapon a Nyomatási tartományok illesztése lehetőséggel lehetséges. Szélesség és magasság oldalakban is megadató.

Szöveg bevitele, megváltoztatás és törlése egy munkalap élőfejében (fejlécében) és élőlábában (láblécében) szintén egyszerű. Megadáshoz bekapcsoljuk az Élőfejet és Élőlábat a fenti menüpont ezen nevű lapjain majd a lapon megjelenő élőfejen és élőlábon bevisszük a tartalmat. Ez minden oldalon egyformán meg fog jelenni. A módosítás ennek átírásával történik.

Mezők beillesztése és törlése az élőfejbe (fejlécbe) és élőlábba (láblécbe): oldalszám-információk, dátum, időpont, fájlnév, a munkalap neve bevitele a Szerkesztés menü Élőfej és Élőláb pontjával lehetséges. Az oldalszám-információk közt megadhatjuk, hogy az aktuális oldal sorszámát és az összes oldal számát is mutassa.

A táblázat ellenőrzésére az Eszközök menüben van lehetőségünk. Itt megtalálható a Helyesírás ellenőrzés (F7), újraszámoltathatjuk a cella-tartalmakat (Cellatartalom – Újraszámolás (F9)), felderíthetjük a hibásan kitöltött cellákat (Detektív).

A Formátum menü Oldal menüpont Munkalap fülén többek között beállíthatjuk, hogy nyomtatáskor látszódjanak-e a cellarácsok és a oszlop- és sorfejlécek.

A Formátum menü Nyomtatandó tartomány almenü szerkesztés pontjában meghatározhatunk olyan sorokat, oszlopokat, melyek minden oldalon nyomtatásra kerülnek, mintegy fejlécként.

A nyomtatási képet a Fájl menü Nyomtatási kép menüpontjával, vagy az eszköztár Nyomtatási kép gombjával nézhetjük meg.

Nyomtatni a Fájl menü Nyomtatás menüpontja kiválasztásával tudunk. Itt lehetőségünk van nyomtatás előtt beállítani, hogy minden munkalapot, csak az aktuális munkalapot, csak a kijelölt cellákat, vagy csak adott oldalakat szeretnénk nyomtatni, illetve beállíthatjuk a példányszámot.

Egy relációs adatbázis legalább egy táblát tartalmaz. A táblá(k)ban mező(k) van(nak).

A gyakorlati életben az esetek többségében önálló alkalmazásokat írnak az adatbázisok eléréséhez, kezeléséhez. Ennek az az alapvető oka, hogy egy irodai rendszer által kezelhető adatbázis csak korlátozott méretű lehet, ezen felül a belső összefüggések programozása, triggerek, kulcsok (különösen külső kulcsok) képzése túlmutat egy néhány száz (esetleg néhány ezer) rekordos adatbázis lehetőségein.

Az adatbázis kezelők gyártói folyamatosan foglalkoznak a hatékony megoldások keresésével. Jelenleg majdnem mindenütt az ún. három rétegű alkalmazást tartják a legmegfelelőbbnek. Ez azt jelenti, hogy

A megoldás legfőbb előnye az, hogy így a terhelés nem az adatbázisra hárul, hanem megoszlik az alkalmazás szerver és az adatbázis között. Járulékos előny még, hogy az adatbázis védelme magasabb szintűvé válik. Egyrészt kikapcsolja a kliens és az adatbázis közötti közvetlen érintkezést, másrészt a kliens nem is „tudja” ténylegesen milyen és pontosan merre elhelyezkedő adatbázis van a háttérben. Ennek következtében az adatbázis motor frissítése, verzió cseréje (esetenként a hardver váltása) nem okoz olyan nehézségeket, mint a 2 rétegű (kliens - szerver) megoldás esetén; az alkalmazás cseréje pedig nincs hatással az adatbázis működésére.

A nagyméretű adatbázisok is ezt az elvet követik. A legismertebb ezek között az utazási irodák által is használt repülőjegy foglalási rendszer, ami 2008. június 1-ével szükségtelenné tette a papír alapú repülőjegyeket. Szintén a legtöbbet keresett adatbázisok, illetve az előterükben meglévő alkalmazások, a bankok on-line szolgáltatásai. A pénzkiadó automaták ugyanúgy kliensnek tekinthetőek, mivel a bennük lévő program - igaz, kissé bonyolult úton - a banki adatbázist működtető alkalmazással lép kapcsolatba.

Magyarországon már több olyan felület létezik, ami hasonló módon nagyméretű adatbázisokhoz csatlakozik. A legtöbbet alkalmazott rendszer az okmányirodai megoldás. Az okmányirodai ügyintéző egy alkalmazáson keresztül tud kéréseket intézni az alkalmazás szerverhez, ami az adatbázishoz továbbítja a feldolgozott kéréseket. Az adatbázis központi, az alkalmazás szerverből azonban több van. Ez területi elv alapján helyezkedik el, ezzel is a hálózati terhelés eloszlását segítve.

Az e-Magyarország terv keretein belül a kormányzati portál mögött is hasonló megoldás van. A tovább lépés a többihez képest az, hogy az adatbázisok funkcionálisan elkülönülnek, így az alkalmazás szervernek nemcsak a kérést kell „lefordítania”, de azt is meg kell állapítania, hogy melyik adatbázishoz forduljon.

Nagyobb méretű (Magyarországra nem jellemző) adatbázisok esetében technikailag is megosztanak adatbázisokat. Ennek nemcsak biztonsági, hanem terhelés elosztási okai vannak. Az adatbázist, illetve annak egy vagy több tábláját particionálják, így több gépre (pontosabban tároló eszközre) telepíthetőek az adatok. Az, hogy egy adat fizikailag melyik eszközön lelhető fel, egyrészt az adatbázis-kezelő adminisztrációjából derül ki, másrészt az alkalmazás szerver vizsgálatának kérdése. A jövő ebbe az irányba mutat, mert a kutatások iránya most az alkalmazás utóbb jelzett funkciójának leválasztása és az adatbázis adminisztrációjának e részének kiváltása és összevonásuk külön rétegbe (4 rétegű alkalmazások).

A táblák egyedeket tartalmaznak. Egy-egy táblában az egyed azonos jellemzői szerepelnek, ezek összességét egyed típusnak is nevezzük.

Az egyed megjelenési formája a rekord (sor). A rekord mezőkre (oszlopokra) tagozódik, a mező az egyed egy-egy tulajdonságát írja le.

A táblák között az egy egyedhez kapcsolódó jellemzőket egy-egy azonosító mező biztosítja. Ez lehet egy képzett érték (pl. egyszerű sorszám), vagy természetes azonosító (pl. TAJ szám).

A mező a rekordon belül a legkisebb címezhető egység. A rekorddal leírt egyed egy-egy tulajdonságát írja le, ami azt is jelenti, hogy a rekord és a mező között ún. „funkcionális függőség” áll fenn. Ha egy táblában a helységnevek, irányítószámok, lakosok száma szerepelnek, akkor ebben az értelemben a lakosok száma „függ” az irányítószámtól.

A mezőt a benne szereplő adat típusával adhatjuk meg. A következő táblázat bemutatja a szokásos típusokat:

A mezők tárolási mérete lehet:

Az értéktartomány lehet

Például az egész számok típusai és határértékei:

Egy mező megjelenítése során lehetőség van a könnyebben olvasható, szabályos forma szerinti külalakra. Ugyanígy az adatbeviteli űrlapokon megadható a beviteli maszk, ami leírja az adat méretét, az alkalmazható jeleket.

A mező létrehozásakor megadható, hogy új rekord képzése esetén, ha az adott mezőre nincs külön érték-meghatározás, milyen értéket vegyen fel. Ez az alapértelmezett (default) érték.

A mező tartalmára kiköthető az egyediség (azaz egy táblán belül az adott mezőben egy érték csak egyszer fordulhat elő), továbbá az, hogy a mező felvehet-e „null” (definiálatlan) értéket, vagy sem.

Az adatbázisban való keresés, lekérdezés meggyorsítása érdekében a táblákra kulcsokat, indexeket lehet definiálni. Ha léteznek kulcsok, akkor léteznie kell egy kitüntetett kulcsnak, az elsődleges kulcsnak, ami a tábla adatainak, rekordjainak egyértelmű azonosítására szolgáló tulajdonság. Általában ezek egyedi értékek (vannak azonban olyan adatbázis megvalósítások, amelyek ezt nem kötik ki). Ugyanígy egy, esetleg több mezőből álló kulcsra ún. „megszorítás” (constraint) állapítható meg, ami az adott mezőben felvehető értékek körét határozza meg (például egy lakcímet tartalmazó táblában az ország nem lehet 'null', vagy egy személy fogainak száma nem lehet több 32-nél).

Az indexek annyiban bővebb értelmezései a kulcsoknál, hogy elsősorban egy sorrendre utal. Az index képzésénél megadott kifejezés értékének megfelelő sorrend szerint lehet lépkedni az egyes rekordok között. Az egyediség nem kikötés (kivéve persze, ha egybeesik az elsődleges kulccsal és az alkalmazott adatbázis-kezelő ezt az elsődleges kulcsra megköveteli).

A táblákra több indexet is lehet meghatározni. Ez nagyban segítheti a keresést, a sorrend szerinti lekérdezést, ugyanakkor új rekord képzését, rekord törlését nagy mértékben lelassíthatja, ezért nagyon fontos az adatbázis tervezésénél erre figyelemmel lenni.

Az adatismétlések minimalizálásának eszköze az adatbázis normalizálás. Ennek során az adatbázist normálformára kell hozni:

Ismert még a negyedik, sőt ötödik normálforma is.

A normalizálás elvégzésekor az elsődleges cél a redundancia (kb. „túlhatározás”) minimalizálása. Ez nem jelenti a redundancia teljes eltüntetését, mert szükség lehet olyan elemek meglétére, amelyek éppen redundanciát okoznak. Például egy származtatott értéket érdemes akkor tárolni, ha az ismételt előállítása időigényes, ellenkező esetben ez a lekérdezés válasz-idejét jelentősen növelheti.

A normalizálás elvégzését követően vezető és hivatkozott táblák alakulnak ki. Vezető táblának azt a táblát tekintjük, amely az adatismétlések elkerülése érdekében más táblákra való utalásokat tartalmaz, a hivatkozott tábla pedig az, amibe az utalás mutat, más szóval az utalás mögötti adatokat tartalmazza. Az előbbi példában az osztályfőnök azonosítója szerepel a vezető táblában, ez alapján lehet megállapítani az általa tanított tantárgy(ak)at a hivatkozott táblában.

Egy hivatkozott tábla lehet más táblák vezető táblája, ebből eredően a vezető tábla lehet a hierarchiában felette álló tábla hivatkozott táblája.

Az adatbázis felhasználói karbantartásának legérzékenyebb pontja az adatbázisra kiterjedő teljes érvényesség biztosítása. Ha az osztályfőnök táblából egy rekordot törölni akarunk, meg kell győződni, hogy az összes, más táblában lévő, rá való hivatkozás megszűnt. Ha ez nem igaz, akkor a törlés nem végrehajtható. Fejlettebb adatbázis megvalósítások ezt rendszertechnikai eszközökkel is biztosítják (triggerek), de az alkalmazás készítőjének mindenképpen erre tekintettel kell lenni (lehetnek ugyanis olyan esetek, amikor az élő hivatkozások ellenére a vezető rekordot törölni kell, de ekkor természetesen a hivatkozott rekordokat is el kell távolítani - vagy más vezető rekordhoz kapcsolni).

A 70-es évek információ robbanása rávilágított arra a tényre, hogy a nagy mennyiségű adat tárolásának tervezését az ehhez legjobban értő szakemberekre kell bízni. Kialakult az adatbázis-tervező szakma.

Az adatbázis-tervezés a következő főbb lépésekből áll:

Az adatbázis megtervezése során figyelembe kell venni azt a tényt, hogy az adatkezelési (-beviteli, -karbantartási, -lekérdezési) feladatokat a felhasználó végzi, ezért ezek megtervezésekor a felhasználó képességeire (képzettség, ismeret) is tekintettel kell lenni. Ennek magára az adatbázis fizikai modelljére kevés hatása van, a logikai modellen belül azonban egyes elemek tervezésénél komoly szerepe lehet. Például ha nem követelmény a felhasználótól az angol nyelv ismerete, akkor egy riport fejlécében a nemzeti nyelvnek megfelelő feliratok megjelenéséről gondoskodni kell.

Az adatbázis üzemeltetése során több szerep kerül meghatározásra. Ezek közül kiemelkedő fontosságú a rendszergazda, más néven az adatbázis gazda (sok helyen adatbázis adminisztrátor). A rendszergazda nem korlátlan úr az adatbázis felett, hanem magas fokú hozzáférése birtokában az egyes felhasználói szerepeket összeköti felhasználókkal. Az adatbázis szerepek ugyanis meghatározzák az elérhető adatok körét, az elérés módját.

A rendszergazda feladata az adatbázis épségének megőrzése is. Jogosultságának megfelelően képes biztonsági másolatot készíteni az adatbázisról. Képzett rendszergazda tisztában van azokkal az eszközökkel, amelyek a teljes adatbázis helyreállítására (visszatöltésére) szolgálnak, vagy esetleg csak egy tábla adatait tölti vissza. Nagyon fontos tényező azonban (és ez is a rendszergazda felelőssége), hogy az adatbázis konzisztenciája ne sérüljön.

Az adatbázis-kezelő alkalmazás megnyitása és bezárása a többi programhoz hasonlóan történik (ezt láthattuk a szövegszerkesztő modulban is).

Adatbázis megnyitására két lehetőségünk van. A Base indulásakor az Adatbázis Tündér első lépésénél válasszuk a Létező adatbázisfájl megnyitását, majd utána a Megnyitás lehetőségnél kiválasztjuk a megfelelő fájlt. A másik lehetőségünk a szokásos Fájl – Megnyitás menü. A bezárás a szövegszerkesztő modulnál is látott módon történik.

Új adatbázis létrehozására a Fájl – Új – Adatbázis (<Ctrl>+<N>) menüparancs alkalmazásával van lehetőségünk, illetve a Base program indulásakor. Mindkét esetben elindul az Adatbázis Tündér. Az első lépésnél az „Új adatbázis létrehozása” lehetőséget kell választanunk, majd a második lépésnél a „Befejez” gomb lenyomása után lehetőségünk nyílik az adatbázist az általunk képzett helyre és néven létrehozni.

A beépített eszköztár és a súgó kezelésére a szövegszerkesztő modulban megtanultak szerint van lehetőségünk.

Tábla, űrlap, lekérdezés, jelentés megnyitását a szokásos kettős kattintással tehetjük meg. Mentést a Fájl –> Mentés menüparancs vagy az eszköztár „Mentés” ikonjának segítségével végezhetjük. Bezárás a szokásos módon történik.

A nem kívánt tábla, űrlap, lekérdezés,  jelentés törléséhez  - kiválasztása után - a Del(ete) billentyűt kell lenyomnunk.

Navigálni a rekordok között a kurzor billentyűkkel, az egérrel tudunk.

Ha csak egy mezőnévre akarunk rendezni, kiválasztjuk a mezőnevet (oszlopot), és az eszköztáron beállítjuk a Rendezés Csökkenő/Növekvő lehetőséget. Ha több mezőre szeretnénk rendezni, úgy az Eszköztár -> Rendezés lehetőséget kell választani, majd a megnyíló ablakban meg kell határozni a rendezés feltételeit.

A rekordok kezelése alapvetően három módon történhet:

Az adatbázis táblákban egy-egy rekord hasonlatos a táblázatkezelők munkalapjainak egy-egy sorához, a rekord egy-egy mezeje pedig egy-egy oszlophoz. Ennek megfelelően a rajta végzett műveletek sem térnek el jelentősen – ha a grafikus felület táblakezelő ablakában dolgozunk. Természetesen vannak különbségek, amik abból adódnak, hogy az adatbázis nem tekinthető munkafüzetnek, a táblák munkalapnak.

Ha új rekordot akarunk képezni, akkor a grafikus kezelőben egy üres sor kitöltésével megtehetjük. Számolni kell azonban azzal, hogy a tábla létrehozásakor elkészített megkötéseket teljesíteni kell, ellenkező esetben az utolsó oszlop elhagyását követően a tárolás helyett hibaüzenetet kapunk. Ilyen hiba lehet például egy egyediséget megkövetelő mezőbe már létező érték beírása, vagy létező reláció megsértése. Mivel a grafikus felületen végzett bármilyan művelet a megfelelő SQL utasítással történik (új rekord létrehozása: INSERT), a hibaüzenet is erre az utasításra vonatkozik. Alkalmazás (űrlap) esetében annyival bonyolultabb a helyzet, hogy az adatbázis-kezelő rendszer ad hibaüzenetet, de annak megfelelő kezelését az alkalmazás készítőjének kell biztosítania.

Rekord törlése hasonló módon végezhető el. A grafikus felületen ki lehet a rekordot jelölni, majd törölni, de ebben az esetben is ügyelni kell a megkötések betartására. Amennyiben hivatkozott táblában van törlési kísérlet és a vezető táblában létezik hivatkozó rekord (olyan rekord, amelyben a reláció kiinduló oszlopában/oszlopaiban a hivatkozott tábla relációban résztvevő oszlopában/oszlopaiban létezik ez az érték), akkor a törlésnek (DELETE) elméletben sikertelennek kell lennie. Ha azonban csak az alkalmazás védi a kapcsolatot (de a törlést nem azon keresztül végezzük), a törlés sikeres lesz és az adatbázis konzisztenciája felborul.

Az adatbázisokban különleges helyet foglal el a rekord egy (vagy több) oszlopának módosítása. Maga az adatbázis-kezelő a beállított kapcsolatokat, illetve a mezőre vonatkozó ellenőrzéseket elvégzi, sőt a beállított indexeléssel sem kell törődnünk, de logikailag úgy kell értelmezni a műveletet, hogy a régi állapotú rekordot töröljük, majd az új állapotút beillesztjük. Ez különösen igaz akkor, ha kulcsmezőt próbálunk cserélni (az SQL utasítás az UPDATE). Ha hibaüzenet jelenik meg, akkor ennek tudatában kell a javítást elvégezni.

A módosításnak egy különleges helyzete az összetartozó feltételek ellenőrzése. Ilyen lehet például foglalkozás, munkahely kapcsolat. Ha a foglalkozás mezőben az alkalmazás „nyugdíjas”-ra vált, alkalmazásból biztosítható a munkahely adatainak eltávolítása. Ezt a grafikus felületen nem lehet biztosítani, ha az adatbázis motor HSQLDB, sőt csak egy-két igen fejlett adatbázis-kezelő képes saját eszközeivel megoldani. Természetesen egy SQL utasítással, illetve megfelelően elkészített alkalmazással ennek betartása nem jelent gondot.

A rekord kezelések között különleges helyet foglal el az üres rekord képzése. Röviden szólva: erre nincs lehetőség (egyes, egészen speciális esettől eltekintve). Ennek nagyon egyszerű oka van: a tábla tartalmát közvetlenül nem szokás megjeleníteni még képernyőn sem, hanem lekérdezésekkel, jelentésekkel teszik ezt meg. Ennek megfelelően az elválasztó sorokat a jelentés definiálásában biztosítják, eltérően a táblázatkezelőktől, ahol a tetszetős külalak kedvéért tetszőleges számú üres sor és oszlop képezhető.

Egyszerűbb adatbázisok tervezéséhez a Base megfelelő eszközöket nyújt. Lehetőség van táblák létrehozására, a mezők tulajdonságainak beállítására, az adatbázison belüli táblák közötti kapcsolatok meghatározására. Ezekről korábban már szó volt.

Az adatbázis tervezés egyik legkritikusabb eleme a megfelelő tesztadatok összeállítása. Ez nem mindig sikerül olyan szinten, hogy az adatbázist valamilyen mértékben ne kelljen a későbbiekben módosítani. De nemcsak a tesztadatok minősége, hanem esetenként az életben megjelenő változások átvezetése is elkerülhetetlen (gondoljunk csak a telefonszámok hosszának változására. Egy nem kellően átgondolt adatbázis-tervezés esetében éles adatokat tartalmazó adatbázist kellett módosítani).

A táblák nevének megválasztásánál arra kell figyelemmel lenni, hogy a név csak meghatározott karaktereket tartalmazhat (az angol ABC 26 betűje, számok – de ezzel nem kezdődhet) és az adatbázison belül a táblák tekintetében egyedinek kell lennie. Vagyis két „allapot” nevű tábla nem lehet, de akár az „allapot” táblában belül lehet „allapot” mező (értelemszerűen csak egy). Kis- és nagybetű között lehet különbség, ez adatbázis-motor függő. Célszerű magatartás csupa kis- vagy nagybetűt alkalmazni, azt a különböző kezelések képesek egységesen kezelni.

Egy adatbázison belül új tábla létrehozása nem okoz gondot. Amennyiben az új táblába adatoknak kell kerülnie (és nem interaktív módon, hanem másik adathalmaz felhasználásával), akkor importálást kell végezni.

Ha egy adatbázis szerkezetéhez hozzá kell nyúlni, akkor – biztonsági okokból – előtte mentést kell készíteni róla. A relációs adatbázis-motorok általában alkalmasak csak egy-egy tábla mentésére is, ennek akkor van jelentősége, ha csak egy (kevés) tábla módosítására kerül sor. Ha azonban a tábla bármilyen módosítása belső kapcsolatot (relációt) érinthet, célszerűbb teljes mentést készíteni.

Némi többlet feladatot jelent, ha egy tábla szerkezetéhez kell hozzányúlni. Ha új mezővel kell kiegészíteni, az általában a rekord végére kerül, de léteznek olyan adatbázis motorok, amelyek ismerik a „beszúrást” is (pl.: ORACLE, MySQL). Az új mező szerkezetének kialakítását ugyanúgy kell elvégezni, mint a tábla létrehozásakor.

Technikailag nem probléma egy-egy mező törlése, azonban ezzel a benne lévő adatokat is töröljük. Ha ezeket az adatokat máshová kívánjuk elhelyezni, az oszlopban lévő adatok mentéséről külön gondoskodni kell.

A mezőméret megváltoztatása szintén odafigyelést igényel. Ha megnöveljük, akkor általában csak a rendelkezésre álló tároló terület mérete befolyásolhat döntésünkben. Arra is figyelemmel kell lenni, hogy azokon az űrlapokon, jelentéseken, amelyeken az adott mező szerepel, szükség lehet módosításra.

A mezőméret csökkentése során gondosan kell eljárni. A rendszer nem ellenőrzi az egész oszlopra terjedően a túlcsordulást, azaz olyan érték esetében, amelyik „hosszabb”, mint az új méret, figyelmeztetés nélküli csonkolás történik.

A mezőméret nem minden típusú mezőn változtatható meg (ilyen pl. a NUMERIC). Ilyenkor a rendszer egy kérdést tesz fel: törölje az oszlopot és újra létrehozza-e? A döntéshez fontos tudni, hogy az oszlop törlésekor az adatok elvesznek!

Mindezeket a feladatokat az SQL szerkesztőben megfelelő parancsok kiadásával is el lehet végezni, de természetesen ehhez az SQL utasítások alapvető ismerete szükséges.

Sok félreértésre ad okot „az oszlopszélesség megváltoztatása” fogalom. Ez táblázatkezelőknél szokásos és bevált megoldás, adatbázis-kezelőknél azonban nem értelmezhető. Amíg a táblázatkezelőknél a táblázatok (munkalapok) használatánál félig-meddig a külalakot is tervezzük, adatbázisoknál ez különválik és a jelentés készítés folyamatában jelentkezik.

Egy mező adattípusának a megváltoztatása általában ellenjavallott. Ennek elsősorban az az oka, hogy az adatbázis-kezelőket erre nem szokták felkészíteni (nem érdemes). Ha mégis szükség van rá, meg kell vizsgálni a jelenlegi tartalmat: kielégíti-e az új követelményeket is? Sok esetben a tartalom csak típus konverzióval oldható meg, például bináris számokat, csak átalakító függvény beiktatásával lehet string típusúra konvertálni.

A táblákba elhelyezhető adatok körének ellenőrzésére, illetve a táblában való keresés megkönnyítésére lehetőség van kulcsok, indexek létrehozására. Ezekről korábban szó volt. Az ott közölteket itt annyiban egészítjük ki, hogy a grafikus felület lehetőséget nyújt a kulcs-, illetve index képzésre úgy, hogy a „Táblatervező” felületen az Eszközök->Indextervezés pont kiválasztásakor megjelenő ablakban definiáljuk az adatokat. Itt egy-egy kulcshoz, indexhez az egyediségi megszorítás is bejelölhető. Értelemszerűen ennek elmaradása megengedi az adott mezőben a különböző rekordokban azonos adatok jelenlétét.

Az elsődleges kulcs kijelölése a tervező nézetben a megfelelő oszlop(ok) kijelölésével lehetséges. Az elsődleges kulcson kötelező az egyediségi megszorítás (több oszlop esetében ez azt jelenti, hogy legalább egyik oszlopon ennek teljesülnie kell).

Mindezek végrehajtására, biztosítására SQL utasítások alkalmazásával is van lehetőség, ezek a CREATE TABLE kiadása során opcióként, létező tábla esetében pedig az ALTER TABLE paramétereiként szerepelhetnek.

Az adatbázis-kezelő általában nem ad lehetőséget érvényességi szabály létrehozására és automatikus működésére. Ez szintén olyan feladat, aminek egy jelentésben kell érvényesülnie. Ebből a szempontból a nézet nyújt a tényleges táblákhoz képest többletet, ugyanis létrehozása során lehetőség van adott mezőhöz feltételeket meghatározni. Amennyiben a forrás tábla (táblák) adatai a feltételnek nem tesznek eleget, az adott sor nem jelenik meg.

Ahogy minden más feladat elvégzését, a keresést is többféleképp lehet végezni. A tábla tartalmát mutató grafikus felületen a „Rekord keresés” ikon megnyomásával, illetve a <Ctrl>+<F> billentyű kombinációval jeleníthető meg a szempontokat beállító ablak. Ebben azokat a feltételeket kell megadni, ami a kereséshez szükséges:

Amennyiben parancs formában kell a keresést megadni, az adatbázis „Lekérdezések” menüpontján keresztül lehet megfogalmazni. Itt lehetőség van tervező nézetben szabadon fogalmazni SQL parancsokat, illetve tündér alkalmazásával összetett lekérdezéseket is létrehozni. Az alkalmazás egyik nagy előnye, hogy a gyakori lekérdezéseket eltárolhatjuk.

Az eredmény egy táblázatban jelenik meg, amely felépítésében, megjelenésében, használatában megfelel az adattartalom megjelenítő ablaknak. Ebben ugyanúgy lehet tovább keresni, szükség esetén adatot szerkeszteni (természetesen abban az esetben, ha a keresés alapja tábla és nem nézet), mint a tábla adatmegjelenítő ablakában. Éppen ezért a keresés feltételeinek meghatározása, illetve az eredmény lényegében szűrőnek is felfogható. A különbség csak annyi egy táblázatkezelőben alkalmazott szűrőhöz képest, hogy itt minden olyan ablak nyitva van, ami a művelet során keletkezett. Ennek megfelelően a szűrő eltávolítása csak abból áll, hogy az adott ablakot kell becsukni.

A meglévő, tárolt kereséseket bármikor újra lehet használni. Ilyenkor természetesen nem jelenik meg az eredeti táblatartalom, de magára a táblára nem jelent korlátozást, vagyis egyidejűleg lehet megjeleníteni a tartalmat és a szűrő eredményét.

A lekérdezéseknek egy adminisztrációs munkafolyamatban jelentős szerepük van. Egy adott folyamatot az általa keletkezett adatokkal megfelelően jellemezhetünk, ezért a jól megválasztott keresés eredménye tájékoztatásra, különböző elemzésekre alkalmas.

Amint azt az előzőekben megemlítettük, az alkalmazáson belül könnyen lehet lekérdezést készíteni és ha többszöri használatát tervezzük, ennek tárolására is van lehetőség. Mind a lekérdezést készítő tündérben, mind a tervező nézetben lehetőség van összetett feltételek megfogalmazására, ennek megfelelően nem választható szét élesen az egy-táblás lekérdezés a több-táblás lekérdezéstől. Beállíthatóak egy mezőre vonatkozó egyedi feltételek (pl. a vezeték név kezdőbetűjére való szűrés), de összetett feltételek (több mezőre vonatkozó feltételek) is.

A több-táblás lekérdezések megfogalmazásánál a jó működés érdekében át kell gondolni a táblák közötti kapcsolatok megfogalmazását is. Nyilvánvaló, hogy nem praktikus egy alkalmazotti adatbázisban az alkalmazott rekordjában a munkahely nevét feltüntetni, hanem egy kiegészítő táblában érdemes azt tárolni és az alkalmazott rekordjában az ebben a  táblában lévő rekordra vonatkozó referenciát szerepeltetni. A megfelelő név kiírásához viszont gondoskodni kell, hogy a másik táblában az aktuális rekord valóban a hivatkozott legyen, azaz feltételként kell szabni, hogy a referencia táblában lévő aktuális rekord azonosítója egyenlő legyen az alkalmazotti táblában szereplő megfelelő mező értékével. Ilyenkor célszerű a teljes hivatkozásokkal dolgozni (<táblanév>.<mezőnév>), de ha mindkét táblában szerepel ugyanolyan nevű mező, akkor kötelező is!

Ha az SQL utasítás szintaxisát vesszük szemügyre, akkor a feltételek az adott feladat WHERE klauzulájában szerepelnek. Az alkalmazás lekérdezés tervezőjében két helyen is megjelenhetnek:

Az utóbbi esetben a feltételeket szabadon meg lehet fogalmazni, viszont a hibázás lehetősége nagyobb, az előbbinél legördülő menükből lehet a mezőket kijelölni, a feltételeknél az alkalmazható lehetőségek láthatóak.

Az SQL szerkesztőben, valamint az egyes mezők „Feltétel” sorában használhatunk összehasonlító operátorokat is. Az SQL86 (1986-ban elfogadott) szabványa ezeket meghatározta és azóta sem változott:

A felsoroltakat a fejlődés során kiegészítették más, többlet jelentést hordozó értékekkel is, pl. a „null” érték kezelése egyenlőség vizsgálata esetén problémás volt, ezért bevezették a „<=>” jelet, a „null biztos” egyenlőség vizsgálatra (igaz értékkel tér vissza, ha mindkét oldalon null van, de hamisat ad, ha csak egyik oldalon – egyébként megfelel a „=” operátornál leírtaknak).

A feltételek megfogalmazásánál a logikai operátorok használatára is lehetőség van:

A logikai operátorokat összetett feltételek esetén használjuk. Ezek megfogalmazása alapos átgondolást igényel. Jellemző hiba, amikor az elő nyelvben használt összehasonlító kifejezésekkel próbálják értelmezni a helyzetet.

A logikai operátorokat szokás a számtani műveletek nevével is jelezni, ami a precedenciát is jelzi („AND”: logikai szorzás, „OR” logikai összeadás, „NOT” komplemens). A precedencia megváltoztatható zárójelek alkalmazásával.

A string típusú mezőkben helyettesítő szimbólumokat is lehet használni. Ha egy string típusú mezőt egy literállal hasonlítunk össze, akkor a literált egyszeres idézőjelek közé kell tenni (aposztróf).

Általános (vagy helyettesítő) karakterként a következőket lehet használni:

Amennyiben ezeket a szimbólumokat, mint karaktereket keressük, védeni kell a „\” (fordított perjel, backslash) jellel: '\%', illetve '\_'.

A számítástechnikában igen hamar megjelent a helyettesítő karaktereken felül a szabályozott (reguláris) kifejezések iránti igény. Ezt a lehetőséget az adatbázis kezelők is hamar átvették. Ezekben (ami lényegében a REGEXP függvény használatát jelenti) más szimbólumokat használunk és jelentésük is némiképp eltér az előzőektől. Az eltérés az, hogy a szimbólum értelmezése az előtte álló karakterre vagy karaktercsoportra vonatkozik:

Amennyiben pontosan ezeket a karaktereket keressük, akkor ugyanúgy kell védeni ezeket, mint az előző esetben.

A szabályozott kifejezésekben számos egyéb megoldás van a helyettesítő megoldások kezelésére. Ezekkel könyvtárnyi irodalom foglalkozik és bővítésük, illetve az értelmező programok fejlesztése folyamatos.

A lekérdezések módosítását úgy lehet elvégezni, hogy a lekérdezések között a megfelelőre jobb egérgombbal kattintva megjelenő helyi menüben a Szerkesztés pontot választjuk ki. Ebben a menüben a Törlés is választható, de lehet a lekérdezés kiválasztásával és a <Delete> gomb megnyomásával törölni a szükségtelenné vált lekérdezéseket.

A módosítás (szerkesztés) természetesen a mezők kezelésével is történhet. Athelyezésük a „fogd és vidd” módszerrel lehetséges, törlésük például kiválasztásukkal és a <Delete> billentyű lenyomásával is megoldható.

Az, hogy egy mező a lekérdezés eredményében látszik-e, vagy nem (egyéb okoknál fogva szerepel a meghatározásban), a „Látható” tulajdonság megjelölésével választható ki.

Ha sikerült a lekérdezésünket jól összeállítani, az <F5> billentyű lenyomásával vagy a Szerkesztés->Lekérdezés futtatása menüpont kiválasztásával lehet azt végrehajtani. Ekkor meg fog jelenni a lekérdezés eredménye is. Tárolt lekérdezésnél elegendő kétszer rákattintani, a rendszer végrehajtja.

Az adatbázis karbantartás hatékony eszköze az űrlapok alkalmazása. Egy jól megtervezett űrlap nagy segítséget nyújt az adatbevitelhez, -karbantartáshoz.

Jellegéből adódóan egy űrlapon keresztül nem minden mező karbantartása (bevitele) célszerű. Egy gyógyszer-nyilvántartó rendszerben a gyógyszerek nevének beírása nehézkes, ugyanakkor könnyen elképzelhető, hogy egyes jellemzők kapcsolódó adatbázisból (táblából) érhetők el, amelyekre egy kód hivatkozik. Ilyenkor pl. legördülő menüt érdemes alkalmazni. De az is elképzelhető, hogy az adatbázis rekordban van olyan mező, amiben értékes adatnak kell lennie, de felvitelből nem célszerű (vagy éppen lehetetlen) a kitöltése. Ilyen esetekben egy megfelelően megfogalmazott SQL utasítással mód van a felsoroltakhoz hasonló problémák megoldására.

Az űrlapok megjelenítéséhez az adatbázis megnyitásakor megjelenő főlapon baloldalt az „Űrlapok” ikont kell kiválasztani. A már létrehozott űrlapok neve láthatóvá válik és a névre való (dupla) kattintással, vagy a megfelelő űrlap kiválasztásával a jobb egérgombra kattintva a megjelenő menüben a Megnyitás kiválasztásával lehet karbantartásra, adat megjelenítésre megnyitni.

Az űrlap létrehozására a legalkalmasabb eszköz a „Tündér” használata. Erre kattintva megjelenik egy szerkesztő panel, amelyen baloldalt látható az űrlap létrehozásához szükséges lépések neve.

Először ki kell választani a megjelenítendő mezőket. A panel felső részében lévő lenyíló menüben kiválasztható az a tábla (vagy lekérdezés), amelynek mezőit kívánjuk az űrlapon megjeleníteni. Először csak egy tábla mezői választhatóak ki, amik kiválasztással és a „>” gomb megnyomásával helyezhetők a bal oldali mező ablakból („Elérhető mezők”) a jobb oldali mezőablakba („Az űrlap mezői”). A két ablak közötti gombok értelemszerűen használhatóak a mezők mozgatására. Amikor az összes szükséges mező szerepel jobboldalon, a „Tovább” gombot megnyomva megjelenik az „Alűrlap összeállítása”. Erre csak akkor van szükség, ha a létrehozandó űrlap alűrlapot is tartalmaz. Maga az alűrlap „űrlap az űrlapban”, ezért lényegében ugyanúgy kell létrehozni, mint magát az űrlapot, de ez lehetőséget nyújt egy űrlapon belül több tábla mezőjének megjelenítésére.

A „Tovább” gomb megnyomásával a következő elérhető lépés jelenik meg (pl. ha kihagyjuk az alűrlap részt, akkor rögtön a vezérlőelemek elrendezéséhez jutunk). Ha alűrlapot is tervezünk, akkor ennek tábláját, mezőit is ki kell választani és szükség lesz az összekötő mező meghatározására is. Az összekötő mező az a mező (oszlop), amely biztosítja azt, hogy a két táblában látható adatok összetartoznak.

A „Vezérlőelemek elrendezése” panelen kijelölhetjük, hogyan jelenjenek meg a feliratok és a mezők (egymás mellett, -alatt, táblázat szerűen stb.).

Az „Adatbejegyzés beállítása” panelen lehet meghatározni az űrlap felhasználási sajátosságait (csak új adatok bevitelére alkalmas, vagy az összes adat megjelenítése mellett a létező adatok törlésére, módosítására vonatkozó tiltás stb.).

A következő lépés az űrlap kinézetének kialakítása. Előre összeállított szín kollekcióból lehet úgy kiválasztani a megfelelőt, hogy közben minta is megjelenik a képernyőn. Jelenleg nincs lehetőség saját színösszeállítás használatára. Ugyanitt meghatározható a beviteli mezők alaki tulajdonsága is (pl.: térhatású legyen-e).

Végezetül az űrlap neve adható meg. Itt ugyanazok a szabályok érvényesülnek, mint az operációs rendszer névadási szabályainál. Itt kiválasztható a következő lépés: munka az űrlappal vagy annak módosítása. Általában az utóbbit szokás megjelölni, tekintettel arra, hogy a nyers űrlap még a feladatra nem kifejezetten alkalmas. A mezők kitöltésére az első lépésnél kiválasztott sorrend szerint kerül sor, ami sok esetben nem célszerű, a tulajdonságok sem megfelelőek általában.

Az űrlap szerkesztése során együtt lehet szerkeszteni a beviteli mezőt és a címkét. Ezt a megfelelő mező kiválasztása, majd a jobb egérgomb kattintására megjelenő menüben a Csoportosítás->Csoport szerkesztése kiválasztásával történhet. A megjelenő űrlapelemek panelban lehet a címke szövegét megváltoztatni, a beviteli mező színének módosítani és számtalan egyén tulajdonságot beállítani.

Az egyes mezők kijelölésével mozgatásuk is megoldható a szokott módon. Ennek hátulütője azonban az, hogy a bevitel során a mező fókusz össze-vissza ugrálna, ha nem alkalmaznánk a „Bejárási sorrend” megváltoztatását. Ez megoldható tervezési módban az űrlap navigátor ikonra való kattintással. Az így megjelenő ablakban a „MainForm” elemre jobb egérgombbal való kattintásra megjelenik egy menü, amelyben a „Bejárási sorrend” kiválasztásával van lehetőség a beállításra. Az „Automatikus rendezés” lehetőséget nyújt az űrlap tervezés során kialakított sorrend (balról jobbra és fentről lefelé) beállítására, de kézzel is módosítható a sorrend. Lényeges, hogy azok a mezők is látszanak, amelyek attribútuma „Csak olvasásra” lett beállítva, kizárólag a „Rejtett” attribútumú mezők nem fognak megjelenni.

Lehetnek olyan mezők, amelyekbe csak meghatározott értékek írhatók bele. Ez a listapanelek alkalmazásával lehetséges, amely hátteréül egy másik adattábla szolgálhat. Ehhez kapcsoljuk be a Nézet->Eszköztárak->Űrlapvezérlő-elemek-et. A „Listapanel készítés” ikonjára kattintva elkészíthető a megfelelő listapanel (ehhez is tartozik egy tündér). Az így elkészített mező beilleszthető a megfelelő beviteli mező helyére, így most már a beírás helyett egy legördülő menüből kiválasztással adható meg a szükséges adat.

Ahol nem rendelhető a listapanelhez tábla, vagy nem ésszerű ezt megtenni az adattartalom miatt, érdemes egy nézetet létrehozni (adott esetben SQL utasítás létrehozásával is). Mivel egyes esetekben (mint most is) a nézetek tábla-szerűen működnek, a további teendők megegyeznek a táblák alkalmazásával.

Űrlapot lehet készíteni az adatbázisból való ellenőrzött törlésre. Ez azt jelenti, hogy a megfelelő azonosító begépelése után egy SQL utasítással felderíthető az összes kapcsolódó adat, rekord. Mivel egy-egy mező kitöltéséhez akció is kapcsolható, egy ellenőrző kérdés feltevése után szintén SQL utasítással a megfelelő rekord(ok) törlődnek.

Az űrlap fej- és lábléceinek módosítása ugyanúgy történhet, mint a kinézet módosítása. Ha fejlécet akarunk készíteni, illetve kiterjeszteni, a mezőket kell lefelé mozgatni, hogy hely legyen. Ez csoportosan is elvégezhető, az összes mező kijelölésével. Általában az űrlapot úgy kell tekinteni, mint egy „maszk”-ot, vagyis a felületre lehet feliratokat elhelyezni. Ebben lehet beépített „mező” pl. a dátum, több oldalas űrlap esetén az aktuális oldalszám, vagy egyénileg definiált mező – ugyanúgy, mint a szövegszerkesztőben.

A jelentések (riportok) az adatbázisban lévő adatokról készített összefoglalók, kimutatások, tájékoztatók. Ezeket az adatbázis tábláiban lévő adatokból lehet összeállítani, azonban elérhetőségük korlátozottabb, mint az űrlapnál vagy a lekérdezésnél. Altáblák elérésére ugyanis nincs lehetőség, binárisan tárolt adatokat pedig még megkerülő úton sem lehet felvenni az adatok közé.

A jelentés lehet

Egy adatbázisból a jelentés tündér alkalmazásával lehet új jelentést készíteni, ehhez az adatbázis fájl fő ablakában bal oldalon a „Jelentés”-t kell kiválasztani. A tündér a szokásos összeállító panelt jeleníti meg. Ugyanúgy lehet a táblát, illetve nézetet, valamint lekérdezést kiválasztani, mint az űrlap tervezés indulásakor, és ugyanúgy lehet a jelentésben részt vevő mezőket kiválasztani. A „Tovább” gombra kattintáskor a „Címkézés”-re kerül sor, ami gyakorlatilag a jelentésben lévő oszlopok megnevezését jelenti. Alapértelmezésben a mező nevek jelennek meg, ami átírható. Arra figyelemmel kell lenni azonban, hogy a jelentés végleges formájában egy-egy oszlopnak korlátozott a helyigénye. Egy hibásan beállított név (vagyis ha túl hosszú) csúnyává, áttekinthetetlenné teszi a jelentést.

A következő beállítás a csoportosítás. Ezt azt jelenti, hogy egy-egy oszlopot csak egyszer írunk ki, alatta a hozzá tartozó sorok jelennek meg, vagyis lényegében kiemeljük a kiírandó oszlopok közül külön sorba, például egy alkalmazott névsor esetén készíthető egy jelentés szervezeti egységenként. Érdemes ilyenkor magát a szervezeti egységet kiemelni, csoportosítási szempontként megadni, hogy ne kelljen minden egyes sorban kiírni és helyett foglalni ezzel.

Lehetőség van a csoportosításon belül további alcsoport képzésére, például az egyes szervezeti egységeken belül fizetési kategóriák szerinti csoportok képzésére.

A következő feladat a rendezettség beállítása. Itt legfeljebb 5 szempont adható meg, beleértve a csoportosításnál megadott mezőket is. Minden egyes mező esetében kiválasztható, hogy növekvő, vagy csökkenő sorrendben legyen-e a rendezettség.

Az utolsó előtti lépés a jelentés külalakjának megválasztása. Számos előre definiált kinézet van, amin belül az élőfej és élőláb kialakítása variálható.

Végezetül meg lehet adni a jelentés címét, a jelentés típusát (statikus, dinamikus) és a következő lépést. Utóbbi eldöntésében sokat segít az, hogy a jelentéshez vázlat látható a létrejövő dokumentumban. Ha az elrendezés módosítását választjuk egy statikus jelentésben, a módosítások után mindenképpen egyszer meg kell nyitni, hogy a statikus állapot megjelenjen.

A jelentés-tervező lehetőséget ad a tündérrel létrehozott jelentés módosítására, azonban figyelemmel kell arra lenni, hogy a jelentés egy pillanatnyi állapotot tükröz, ennek megfelelően az áttervezés csak egy dinamikus típusnál lehet ésszerű.

A létrejövő dokumentum egy OpenOffice.org Writer dokumentum, ezért a „csinosítgatása” a szövegszerkesztő lehetőségein belül az ott megadott módon oldható meg. Ez vonatkozik a fejéc, lábléc módosítására is. Mentése is .odt fájl lesz, illetve minden olyan formátum, amelyet a Writer ismer.

Bizonyos irodai csomagokban a jelentés készítés során, illetve meglévő jelentés módosításakor mód van a belső tartalom megváltoztatására, illetve összegzések készítésére. A Base nem ezek közé tartozik. Ennek oka az, hogy a Base egy teljes adatbázis-kezelő, nézetek képzésével és kombinált lekérdezések alkalmazásával együtt. Ebből eredően az oszlop kiértékelő függvények (average, minimum, maximum, count) alkalmazására nem a jelentésben, hanem a lekérdezésekben és/vagy nézetekben célszerű sort keríteni, amiből aztán jelentés készíthető. Magasabb szinten SQL utasításokkal lehet a jelentések tartalmát előkészíteni, majd ennek nyomtatott formáját előállítani.

A jelentés tartalmát közvetlenül nem lehet exportálni. Ez a jelentés jellegéből adódóan értelemszerű, mert a tényleges tartalom egy formázott dokumentumban jelenik meg. Mivel ez egy Writer táblázat, a szövegszerkesztés szabályai szerint át lehet másolni a táblázatkezelőbe, ahonnan a Calc szabályainak megfelelően menthető, illetve exportálható szöveges (.txt, illetve .csv) vagy .xml állományként. Amennyiben a jelentés alapja egy kellően összeállított nézet, akkor célszerűbb abból készíteni az említett állományokat a tábláknál leírt módon (vagyis ki lehet hagyni a „Calc” táblában való átmásolást).

A jelentés elkészítése után igényként merül fel annak esetleges kinyomtatása. Ennek kell tekintenünk azt az állapotot is, amikor a kész jelentést elektronikus formában szétosztják. Ennek érdekében szükséges a létrejött dokumentum teljességre hozása. Röviden: az OpenOffice.org szövegszerkesztőjének szabályai szerint lehet minden olyan műveletet végrehajtani, ami egy szöveges dokumentumon engedélyezett. Figyelembe kell azonban venni, hogy ez a külalakra vonatkozik, az adattartalomra nem! Az adattartalom megváltoztatása adathamisítás.

A jelentés összeállítása során létrejött dokumentum az Európában szokásos A4 formátum helyett az angolszász területen használatos „Letter” formátumban készül el. A tájolás is alapértelmezetten fekvő. Mindezek a Formátum->Oldal menüponton keresztül ugyanúgy beállítható, mint egy szövegszerkesztővel létrehozott dokumentumban.

Ugyanez vonatkozik a nyomtatási kép megtekintésére is. A szövegszerkesztőben a Fájl->Nyomtatási kép menüpontban, illetve a megfelelő ikonra kattintva megjelenik a dokumentum nyomtatási képe. Ebben korlátozott mértékben lehet a beállításokon módosítani, de a teljes dokumentumra, illetve egyes oldalaira vonatkozó műveletek a szövegszerkesztőnél leírt módon oldhatók meg.

A prezentáció-készítő alkalmazás és egy prezentáció megnyitása és bezárása a többi programhoz hasonlóan történik (ezt láthattuk a szövegszerkesztő modulban is).

Dokumentum elmentését egy meghajtó vagy egy meghajtón lévő mappa-szerkezet egy megadott helyére, illetve más néven, vagy más fájlformátumban szintén a szövegszerkesztő-modulban leírtak szerint tudjuk megcsinálni.

Váltani a megnyitott prezentációk között a szövegszerkesztő-modulban megtanultak szerint tudunk.

Az alapbeállítások módosítását az Eszközök menü Beállítások menüpontban tudjuk elvégezni, a már ismert módon.

A súgó a kicsinyítés/nagyítás és az eszköztár használatát már ismerhetjük a szövegszerkesztő modulból.

A prezentációban több nézetet használhatunk. Normál: diákat tudunk létrehozni, módosítani, ez az alapértelmezett nézet. Vázlat: módosíthatjuk a diasorrendet, szerkeszthetjük a diák címét, címsorát. Jegyzet: megjegyzéseket fűzhetünk a diához, melyek a bemutató során rejtve maradnak a közönség előtt. Emlékeztető: a bemutató nyomtatásához használható nézet. Diarendező: az összes diát megjeleníti kicsinyített formában, itt végezhetjük el a legegyszerűbben a sorrend ellenőrzését, módosítását.

Érdemes a diáknak, rövid, egyértelmű címet adnunk, mert így könnyebben tudunk navigálni közöttük, hivatkozni rájuk.

Váltani a nézetek között a Nézet menüben is lehet, de egyszerűbb számunkra, a diaablak fölötti füleken kiválasztani a megfelelő nézetet.

Egy dia elrendezését a jobb oldalt látható, Feladatok panel, Elrendezések menüjében tudjuk megváltoztatni.

Új bemutató létrehozásakor a varázsló használatával, lehetőségünk van, már létező sablonok, vagy elkészített bemutatók közül választani. Amennyiben létrehozáskor nem döntöttük el, milyen létező sablon alapján akarjuk a prezentációt létrehozni, később a Feladatok panel Mintaoldalak lehetőségénél van lehetőség ezt beállítani. Ha a kívánt sablonon duplán kattintunk az egér bal gombjával, a teljes prezentációt módosítjuk a kiválasztottra. Ha a jobb oldali egérgombbal kattintunk a kívánt sablonra, lehetőségünk van csak a kijelölt diákat módosítani.

Dia háttér módosítás: Szín, vagy kép. A képet először a Terület Bitképek lapján kell felvenni.

A dia háttérszínét a Formátum menü Oldal menüpont Háttér lapján tudjuk változtatni. A megfelelő háttérszín kiválasztása után a program felkínálja az összes dia háttérszínének módosítását.

Új dia létrehozására a Beszúrás menü Dia pontját tudjuk használni. A dia elrendezését a Feladatok panel Elrendezések ablakában tudjuk kiválasztani.

Diák mozgatása a prezentáción belül, illetve prezentációk között a már ismert eljárással történik. Rákattintással kijelöljük a diát és a szokásos másolás vagy vágás és a célhelyre való beillesztés műveletekkel másolhatjuk/mozgathatjuk. Ezen felül a Diarendező nézetben a bal egérgomb folyamatos nyomásával a kiválasztott diát az általunk elképzelt helyre mozgathatjuk.

A Normál nézet Diák ablakában, illetve a Diarendező nézetben közönséges rákattintással kijelöljük a felesleges diát és a Delete billentyű lenyomásával eltávolíthatjuk a feleslegessé vált diánkat.

Kép, grafika, rajzolt alakzat beszúrása a diamintába a Nézet menü Minta almenü Diasablon pont által előhívott Minta nézetben a rajz eszköztár illetve Beszúrás menü segítségével lehetséges. A Rajz eszköztár megfelelő rajzábra ikonjai segítségével különböző egyszerű ábrákat (négyzet, kör stb.) tudunk létrehozni. A képtár ikonjával különböző, a szoftverkörnyezetünk galériájában – lásd OpenClipart.org – szereplő képek közül tudunk választani, és a Fájlból ikon segítségével bármilyen általunk kívánt képet ( PNG, EPS, JPEG, stb.) helyezhetünk el. A nem kívánt ábrát, képet, grafikát a bal gomb egyszeri lenyomásával kijelöljük, majd a Delete billentyű lenyomásával töröljük.

Szöveg bevitele a prezentációba legegyszerűbben a Nézet menü Élőfej és élőláb menüpontjában lehetséges. A Dia lapon az Élőláb szövege mezőbe írhatjuk be a kívánt szöveget (az Élőláb legyen bepipálva) - majd az Alkalmaz vagy az Alkalmazás az összesre gombbal tudjuk aktivizálni.

Automatikus diaszámozás, automatikusan frissülő dátum és automatikusan nem frissülő dátum beszúrása a legegyszerűbben a Nézet menü Élőfej és élőláb almenüjében lehetséges. E menü elérhető a Beszúrás menü Oldalszám és Dátum és idő menüiben is. A Dia lapon a Dátum és idő melletti négyzetet kipipálva tudjuk megjeleníteni a dátumot és/vagy az időt (Rögzített: általunk fixen beállított, Változó: állandóan frissülő, kiválaszthatjuk a kívánt nyelv, kívánt időformátumát). A dia száma melletti négyzetet kipipálva megjeleníthetjük a dia sorszámát. Az Alkalmaz vagy az Alkalmazás Az összesre gombbal tudjuk aktiválni.

A dia mérete miatt nincs lehetőségünk hosszadalmas leírásokra, ezért törekednünk kell arra, hogy a diára kerülő információk rövidek, tömörek, egyértelműek legyenek.

Szöveg bevitelét a Rajz eszköztár Szöveg (T) ikonjával tudjuk a legegyszerűbben elvégezni. Az ikon hatására lehetőségünk van kijelölni egy területet a dián, ahova szöveget írhatunk be.

Egyszerű rákattintással egy szövegre tudjuk a szöveget módosítani. Ha a szöveg keretére kattintunk, lehetőségünk van a szöveg áthelyezésére illetve törlésére.

Ha rákattintunk a szövegre, a már ismert módon tudjuk másolni, áthelyezni egy másik diára, vagy másik prezentációba.

A visszavonás és ismétlés parancsok hasonlóan működnek, mint a szövegszerkesztőben.

A szövegformázás megváltoztatása: betűméret és betűtípus, a szövegformázás alkalmzaása: vastag, dőlt, aláhúzott, árnyékolás, kólönböző színek alkalmazása a szövegre, kisbetűs-nagybetűs írásmód közötti váltás a szövegben, a dia szövegének igazítása balra, középre, jobbra a szövegkeretben hasonlóan működnek, mint a szövegszerkesztőben.

Listák használatához olyan diaelrendezést kell választanunk, ami tartalmaz felsorolást. A felsorolt szöveg behúzását, visszavonását a Formázás eszköztár előléptetés, lefokozás gombjával tudjuk elvégezni.

A listák sorközét miután kijelöltük a listát, a Formátum menü Bekezdés pontjában van lehetőségünk módosítani.

Váltani a különböző felsorolási stílusok között a Formátum menü Felsorolás és számozás pontjában tudunk.

Táblázatot létrehozni a Beszúrás menü Táblázat ponttal (Ctrl+F12), a megfelelő diaelrendezés kiválasztásával, vagy a Feladat panel Táblázat stílusok lehetőséggel tudunk.

A táblázatot kitölteni, módosítani, beállítani a Táblázat modulban tanultak szerint tudjuk.

Diagramot létrehozni a Beszúrás menü Diagram ponttal tudunk. A diagramot egyszeri rákattintással kijelöljük, kettős rákattintással szerkeszthetjük.

Az adatokat bevinni, módosítani a Diagram eszköztár, diagram adattáblázata pontjában tudunk.

A diagram típusát a Diagram eszköztár Diagramtípus pontjában tudjuk megváltoztatni.

A diagram címét a Beszúrás menüben adhatjuk meg. Szerkeszteni kétszeri rákattintással, törölni kijelölés után a Delete billentyűvel tudjuk.

Az adatcímkéket a Beszúrás menü Adatfeliratok pontban tudjuk bekapcsolni, beállítani.

A diagram hátterét a Formátum menü Diagram háttér pontban lehet beállítani, változtatni.

A megfelelő adatpont színét meg tudjuk változtatni, ha kijelöljük egyszeri rákattintással, majd helyi Objektum tulajdonságai menüje Terület pontját választjuk.

Grafikus objektum a Rajz eszköztár Fájlból ikonjának segítségével helyezhető el a dián. De használhatjuk a Beszúrás menü Kép pontját is. Lehetőségünk van a Rajz eszköztár Képtár ikonjának használatával kisebb rajzok használatára is.

A rajzolt objektumot egyszeri kattintással jelöljük ki.

Rajzolt objektum, diagram másolása, mozgatása a már ismert módon történik. Törölni, a kijelölés után a Delete billentyűvel tudjuk. Átméretezni, a kijelölés után a keret megfelelő méretre alakításával a legegyszerűbb, de az F4 billentyű megnyomásával kézzel is megadhatunk értéket a Pozíció és méret párbeszédablak hasonló lapján. Elforgatáshoz értelemszerűen e párbeszédablak Elforgatás lapján tudjuk beállítani mértékét.

A rajzolt objektumot a Rajz eszköztár Igazítás ikonjával tudjuk a dián belül igazítani, az ikon melletti fülre kattintva tudjuk kiválasztani az igazítás módját.

A Rajz eszköztár segítségével, különféle rajzolt objektumokat tudunk elhelyezni a dián. A megfelelő ikon kiválasztásával tudjuk az objektum típusát, és az ikon melletti fül segítségével tudjuk a számunkra megfelelő ábrát kiválasztani. A kiválasztás után a dián a bal egérgomb folyamatos nyomásával lehet megrajzolni a kívánt alakzatot.

Ha egy rajzolt alakzatot kiválasztunk, a Rajz eszköztár T ikonjának kiválasztása után, szöveget helyezhetünk el az alakzatban.

A kiválasztott rajzolt objektum színe, határoló vonala, stb. a Formátum menü Vonal illetve Terület pontjaiban változtatható.

Az ábránál használt nyíl stílusát, kezdő és vég alakját, A Formátum menü Vonal menüpontban módosíthatjuk.

Amennyiben kijelölünk 2 vagy több objektumot, a Ctrl+Shift+G billentyűkombináció lenyomásával csoportba rakhatjuk, így egyszerre tudjuk mozgatni, törölni, módosítani a jellemzőiket. A Ctrl+Alt+Shift+G kombinációval megszüntethetjük a csoportot, az F3 billentyűvel beléphetünk, és szerkeszthetjük a csoport egyes elemeit. A kilépés Ctrl+F3.

A diák közötti áttűnéseket, a Feladatok panel, Diaátmenetek menüjében tudjuk beállítani. Lehetőségünk van kiválasztani az áttűnés típusát, sebességét, hangot adhatunk hozzá, és beállíthatjuk, hogy a diák közötti átmenet automatikus legyen vagy manuális. A kiválasztott áttűnést itt állíthatjuk be akár, az összes diára.

A Feladatok panel Egyéni animációk menüjébe rendelhetünk animációt a különböző diaelemekhez. Kiválasztjuk a diaelemet, majd a Hozzáadás gomb lenyomása után kiválasztjuk, beállítjuk az animációt. A módosítással változtathatunk az animáción, az eltávolítással eltávolítjuk az adott dia elem animációját.

A Jegyzetek lapon, vagy a Nézet menü Jegyzetek pontban jegyzetet fűzhetünk a diához az előadó számára.

Egy prezentáció tervezésekor el kell dönteni, kiknek készül, és ez alapján kell kiválasztani a bemutatási formát. (Diavetítő, Számítógép, nyomtatás)

A Diavetítés menü Dia elrejtése ponttal elrejthetjük a kijelölt diát, hogy ne látszódjon diavetítés alatt. Száma áthúzva jelenik meg. Az újbóli megjelenéshez válasszuk a Diavetítés menü Dia megjelenítése pontot.

A helyesírás-ellenőrzést és javítást a szövegszerkesztő modulban tanultak szerint végezhetjük.

A nyomtatással kapcsolatos beállításokat (álló-fekvő, papírméret, tájolás) a már ismert módon végezhetjük.

Nyomtatáshoz a Fájl menü Nyomtatás (Ctrl+P) pontot kell választanunk. A nyomtatási tartalomnál kiválaszthatjuk, mit szeretnénk nyomtatni, megadhatjuk a tartományt illetve a példányszámot.

A Diavetítés menü hasonló nevű pontjával (F5) elindíthatjuk a bemutató levetítését, az aktuális diától. A Diavetítés beállításai pontban adhatjuk meg e folyamat tulajdonságait.

A diavetítés alatti navigáláskor több gyorsbillentyűt is használhatunk. A diaszám + Enter kombinációval a megadott számú diára ugrunk. A Ctrl+Page Up kombinációval az előző, a Ctrl+Page Down kombinációval a következő diára tudunk ugrani. A befejezéshez az Esc billentyű lenyomására van szükség.

Az Internet egy informatikai hálózat. Az internet szó jelentése hálózatok hálózata, működését az OSI-modellre épülő protokollok írják le, ezek közül legfontosabb az IP, vagyis az Internet Protokoll. Egyes eszközök több alhálózatba is kapcsolódhatnak, a többiek számára ők jelentik az átjárót (gateway) más alhálózati eszközökhöz, az alhálózatok így kapcsolódnak össze.

Egy internet-típusú hálózaton, például az Internet nevűn tetszőleges szolgáltatások hozhatók létre. Ezek egyike a World Wide Web (www). A www egy gráf-jellegű tároló az interneten, melynek dokumentumai összekapcsolódnak. Ezek böngészésére a webböngésző programok közül választhatunk.

Az Internethez egy Internet-szolgáltató (ISP) csatlakoztat minket. Üzemelteti számunkra a fizikai réteget valamilyen átviteli sebességgel, biztosítja a hálózati beállításainkat, mellyel a saját gépünk és az Internet más gépei közti útvonal megtalálható. A hálózaton lévő információforrások egy egységes rendszerrel meghatározhatók, ez az ún. egységes erőforrás meghatározó, az URL. Tartalmazza az elérés módját, vagyis a protokollt a :// jellel lezárva, a gép elérhetőségét, majd a szabvány / karakterekkel a szükséges útvonalat, és az információ útvonalát; a webet például elérhetjük hypertext átviteli protokoll, vagyis http segítségével, egy távoli gépet névvel szólíthatunk, és e gép dokumentumainak gyökeréből a /Liszt/Liszt.htm címen elérhetünk egy HyperTextMarkupLanguage dokumentumot, ahol a távoli gép az ophra-yerushalmi.org névre hallgat. Tehát, ha http segítségével akarjuk elérni ezt a dokumentumot, akkor az URL: http://ophra-yerushalmi.org/Liszt/Liszt.htm/ lesz. A dokumentumok egyes elemei hyperlinkekbe, vagyis olyan láncokba tehetők, melyek távoli dokumentumokhoz kapcsolódnak. A hyperlink legfontosabb tulajdonsága maga a hiperhivatkozás (href), a hyperlinkbe tett elem bármi lehet, például egy szöveg, mondjuk a zene szó. Egy HTML nyelvű dokumentumot tartalmazó fájlban, ez például így néz ki:

<a href=” ftp://ibiblio.org/pub/multimedia/mutopia/TelemannGP/Sonata_1/Sonata_1.ly”> zene</a>,

amikor például egy webböngészőben megjelenik ez a fájl, akkor a dokumentum egy adott pontján a zene szót kiválasztva a fenti, Sonata_1.ly dokumentumra jutunk.

A webcím egy sima vagy titkosított (ez jelenleg az SSL-alapú technológia) hypertext átviteli, tehát http vagy https protokollú URL. Sok esetben szerkezete a dokumentum egy adott pontját is megnevezheti, ezt mutatja be például a http://mutopiaproject.org/browse.html#byComposer cím.

A web-böngésző az a program, mellyel a weben lévő dokumentumok közt vándorolhatunk. Vannak alapvetően karakteres üzemmódúak, mint például az Elinks vagy w3m és alapvetően grafikusak, mint például a Firefox/Iceweasel, Epiphany, Midori, Netsurf vagy Dillo. További böngészőket itt találunk a

http://sourceforge.net/search/?type_of_search=soft&words=web+browser

címen. Jórészt a grafikus üzemmódúakat használjuk. Ezek csak pár egyedi szolgáltatásukhoz használnak 1-1 extra funkciót, általános felépítésük hasonló, erről szólunk.

A webböngésző legfontosabb eleme a címsor. E mezőbe kell beírnunk a megtekintendő tartalomhoz tartozó URL-t, mondjuk a http://debian.org/ címet. Az Enter leütésére a webböngésző megkapja a kért dokumentum típusát. Ha az számára nem közvetlenül megjeleníthető, akkor 2 lehetőséget kínál, vagy megnyithatjuk egy a gépen lévő másik alkalmazással, vagy elmenthetjük. Egyébként közvetlenül megjeleníti, ekkor is elmenthetjük a szokásos módon a fájl menüből és később innen meg is nyithatjuk. A megjelenített tartalmat nem csak önállóan menthetjük el, hanem annak tetszőleges részletét a szokásos módon, például az egér fő gombját lenyomva tartva és húzva ki is jelölhetjük és a vágólapra másolhatjuk, ahonnan bármilyen szerkesztést lehetővé tévő programunkban futó dokumentumunkba a szokásos módok közül tetszőlegesen választva be is illeszthetjük. A közvetlenül megjelenített dokumentumokon lévő linkekre kattintva tovább is léphetünk egy másik dokumentumra, e lehetőségek ott is fennállnak. A weblapon űrlapok lehetnek, melyen adatokat adhatunk meg, a legismertebb esetek erre, mikor olyan weblapot látogatunk meg, például a http://search.wikia.com vagy a http://google.com címen, melyek kereső szolgáltatást nyújtanak, ezeket néha keresőgépeknek is hívják. Itt beírhatunk egy minket érdeklő tetszőleges témára egy kulcsszót, ennek hatására az adott kereső oldal megjeleníti a témával kapcsolatos dokumentumokat, a részletes keresésnél több beviteli űrlap-mező is rendelkezésünkre áll. Az űrlapok használatára a másik legjobb példa az üzenet küldést lehetővé tévő webportálok használata, mint például a http://slashdot.org vagy éppen a http://gmail.com. Ezek használatakor szintén több, különböző típusú beviteli mezőt tartalmazó űrlappal találkozunk kezdve a bejelentkezéssel, ahol a már látotthoz hasonló egy-soros mezőben azonosítót, egy másik, a karaktereket nem mutatóban jelszó-típusúban a jelszót kell megadni, egészen az új üzenet írásáig, ahol egyrészt már szövegdobozokat tölthetünk ki akár vágólapról való beillesztéssel, másrészt akár fájl típusú beviteli mezőkkel a gépünk által látott fájlrendszerről a portál által nem korlátozott bármilyen fájlt is csatolhatunk. A böngészőnek számos alapbeállításával találkozunk, ilyen például, hogy alapértelmezetten milyen eszközsávok jelentek meg, milyen kezdőoldal, és így tovább és még számos egyéb, melyet egyrészt az eszközsávok elemeinek helyi menüjén (például jobb-kattintás) változtathatunk, illetve a webböngésző fő menüpontjai alatt.

A hálózatra kapcsolódás előtt először korlátoznunk kell gépünk forgalmát, mindenekelőtt először le kell tiltanunk a nem általunk kezdeményezett bejövő forgalmat, és esetleg később egyeseket engedélyezni akkor, csak akkor, ha valamit szolgáltatni szeretnénk, erre használjuk minden esetben minimum az operációs rendszerben lévő tűzfalat. Másrészt lehetőleg minden forgalmunkat titkosítva végezzük, különben hálózati forgalmunk során a saját és minden partnerünk személyes adatai teljesen nyilvánosak, köztük banki és más kódjaink, a partnereinkkel folytatott levelezések, és így tovább. Ezt legegyszerűbben titkosított protokollokkal tehetjük meg.

Érzékeny adatokat a weben csak védett webhelyen adunk meg, olyan helyen, ahol a web alapvető protokolljának, ami a hypertext átviteli protokoll – http – a titkosított változatát, tehát a https protokollt használjuk. Ezt a címsorban ellenőrizhetjük, melyet a böngészők el is színeznek, illetve lakat jellel jeleznek.

A böngésző még azt is megvizsgálja, hogy egy védett webhely rendelkezik-e az adott pillanatban érvényes digitális tanúsítvánnyal. A titkosított átvitelen túl a digitális tanúsítvány még azt is igazolja, hogy a webhely üzemeltetését biztosan az az igazolt személy végezi, akinek mondja magát. Ha nincs az adott védett webhelyhez az adott pillanatban érvényes digitális tanúsítvány, azt a böngésző jelzi, de azért lehetőséget ad, hogy az adott titkosított kapcsolatot kivételként engedélyezzük. Általában ezt nyugodtan használhatjuk, de fokozottan érzékeny banki adatot például, soha ne adjunk meg olyan webhelyen, melynek a böngésző nem igazolta automatikusan a digitális tanúsítványát.

A titkosítás az az eljárás, mely során a nyílt információ (szokásos nevén nyílt szöveg) titkosított változata készül, melynek megfejtése legfeljebb a megfelelő algoritmussal és további adattal lehetséges. Legfőbb alkalmazási területe a számítástechnika, azon belül is a nyilvános kulcsú infrastruktúra (PKI). Ennek elve a nyílt-privát kulcspár, melyek egyikével csak titkosítani, másikával csak megfejteni lehet.

Egy weblap megtekintése során letöltés keletkezik. A letöltés azt jelenti, hogy a távoli fájlokat apró csomagocskák átvitelével a saját gépemre többszörözöm. Ha a megjelenítő szoftvert nem ellenőrizték, akkor véletlenül vagy szándékosan hibás adatok hatására tartósan káros programok fognak lefutni. Ilyen, a hibás rendszerekre káros programokat tartalmaznak a V.I.S.T.A. fájlok (vírusok, kémprogramok, trójai falovak, reklámprogramok). Mivel a zárt forrású szoftverek ellenőrzése kicsi, ezért ezek hálózati programjaiban sűrűbbek az ilyen jellegű hibák és az azokból eredő újratelepítési problémák, míg a nyílt forrású szoftverrendszerekben, mint például a GNU/Linux, vagy a nyílt böngészőkben ilyesmire nincs szükség.

A GNU/Linux vagy más nyílt rendszerek alatt nem használunk vírusirtó programokat, mert a vírusok nem ártanak nekik, a biztonsági kockázatok csökkentésében a rendszeresen frissített vírusirtó programoknak legfeljebb a nem nyílt forrású rendszerek esetén lehet szerepe, ha például van egy alhálózatunk, amin előfordul ilyen gép, akkor megtehetjük, hogy még előtte a saját, vagy átjárónak használt gépünkön kiszűrjük a felé irányuló vírusokat, így a zárt forrású rendszer végleges kidobása előtt esetleg megspóroljuk annak 1-2 újratelepítését.

A tűzfal egy olyan eszköz, mellyel a hálózati csomagocskákat szabályozhatjuk. Ebből a szerepéből adódóan például, mint fő feladat, szűrhetjük vele a hálózati portokra érkezőket. Az operációs rendszerek több szinten tartalmazhatnak tűzfal megoldásokat, a legalapvetőbb természetesen a rendszermag szintje. A Linux rendszermagban ma (2008.) használt hálózati csomagkezelő neve: iptables, az OpenBSD rendszerben: pf és így tovább. Ezzel az eszközzel meg tudjuk akadályozni a számítógépünkbe való illetéktelen behatolást, amennyiben alapvetően eldobunk minden olyan bejönni készülő csomagot, melyek érkezését nem mi kezdeményeztük. Amennyiben valamilyen szolgáltatást nyitnánk a gépünkön, természetesen azt akár irány, akár bármilyen szempontból korlátozva külön engedélyezhetjük.

A hálózat lényege az adat-megosztás. Így van ez a saját gépünkön is. Természetes, hogy az általunk kezelt, például üzleti tevékenységünkből adódó vagy személyes adatok felett teljes felügyeletet szeretnénk, nem szeretnénk bármely vendégünknek teljes hozzáférést biztosítani, sőt, mi magunk is ritkán használjuk a rendszergazda jelszót. Ezért a hozzáférést felhasználókkal is szabályozzuk, azonosítjuk (felhasználó azonosító vagy név) és ez alapján hitelesítjük őket (például jelszó vagy kulcs segítségével), amivel összerendelhetjük, hogy az adott gépen lévő mely felhasználó, hogyan férjen hozzá az ugyanazon adott gépen futó különféle szolgáltatásokhoz. Természetesen ugyanígy van ez a hálózaton is, ahol futnak különféle felhasználók számára különböző módon igénybe vett szolgáltatások, például egy levelező szolgáltatás egyéni vagy egyes felhasználók számára különböző jogokkal megosztott postafiókokkal. Mindannyiunk érdeke, hogy így legyen szabályozva, melyik tartalomhoz, ki férhet hozzá. Ma még elterjedtebb a sima jelszavas megoldás. A jó jelszó több, mint 8 karakteres, vegyesen tartalmaz kis- és nagybetűket, arab számokat és írásjeleket, nincs benne szótári, vagy hozzánk köthető szórészlet (még jobb, ha kb. havonta változtatjuk), például: kj,D3614n.0r6 vagy kj,D3614n.0r64pr (l33t, vagyis „elit” nyelven Kovács János, Debian.org, a második példában még azt is odaírtam, hogy április). A jelszavakat lehetőleg titkosított felületen adjuk meg és használjuk, és legfeljebb saját gépünkre mentsük el, de lehetőleg még oda se, és ne feledjük, hogy aki kéri, az biztosan átver minket. Csakis ezzel a gondossággal tudjuk biztosítani, hogy a hálózaton lévő privát területünk az is maradjon. Hasonlóképpen, ha nincsenek jelszó nélküli felhasználók a gépünkön és nem is indítottunk direkt jelszó nélkül megosztó szolgáltatást, akkor mi is biztosítottuk a hálózaton betartandó védelmet.

Az on-line tevékenység sem mentes pár hagyományos kockázattól, mint például a személyes információk megadása véletlenül, a megfélemlítés vagy zaklatás, mint a telefonnál. A jó tapasztalatok azonban megmutatták, hogy a korábbi technológiákhoz hasonlóan ez a kockázat minimalizálható és elfogadható méretű, mindössze az alapvető szempontok betartására van szükség, mint amilyen a nyílt forrású, biztonságos szoftverek használata és a magánszféra gondos védelme. Legalább 2 e-mail címet hozzunk létre, a valódit ne adjuk meg senkinek, és használatakor ezeket tegyük:

1: a nyilvánosba érkező leveleket irányítsuk ebbe az eredeti megtartásával

2: hetente egyszer nyissuk meg a nyilvánosat, és amit nem jelölt meg, mint spam, levélszemét, azt jelöljük meg kézzel, a legtöbb levelezőrendszer képes megtanulni, hogy mi spam, és azokat nem továbbítja

3: a minden nap használt valódi rendszerünkben a kimenő levelek feladó-beállítását állítsuk a publikus címünkre, ezt mind az önálló levelező programoknál, mind a jobb webes levelező szolgáltatásoknál meg lehet tenni.

Így a valódi címünk egy kis, gyors, sértetlen rendszer marad, ahova csak a megbízható emberek levelei érkeznek meg, a nem megbízhatóké a nyilvános címünk kőkemény, automatikus ellenállásába ütköznek, ami számunkra sosem lesz megterhelő.

A weben, vagy az Internet más szolgáltatásain lévő tartalom tekintetében természetesen a több médiumhoz hasonlóan felmerül a szülői felelősség. Ebben, mint tudjuk, a nevelésnek kell jó irányt szabni, hiszen a cél, hogy egyre kevésbé kelljen személyesen felügyelni, de ha a neveléssel el vagyunk maradva, akkor annak sürgős pótlásáig lehet egy pár egyszerű lehetőséggel élni. Az nyilvánvaló, hogy valamilyen felhasználóra, a gyerekre nézve szeretnénk korlátozni; az is nyilvánvaló, hogy a felhasználó alkalmazások segítségével használja különféle hálózati szolgáltatásokat. Így először is létrehozunk a gyereknek egy felhasználót, ezután jelenleg 2 lehetőség van, az egyik a szokásos, a veszélyes alkalmazásokat 750 joggal átadjuk egy csoportnak, melynek a gyerek nem tagja, a másik, profi lehetőség egy komolyabb hozzáférés-vezérlés, például a SELinux beállítása, mivel velünk szemben a gyerek nem tud rendszergazda módra váltani, ezért nem tud alkalmazásokat telepíteni, csak az általunk meghatározott kört használhatja. Például csak a webböngészőt használhatja, de a Pidgin üzenetküldőt, az Ekiga telefont, vagy a kedvenc csevegős hálózati játékainkat nem. Természetesen van lehetőség arra is, hogy az alap tűzfal-profilunkkal domain-feketelisták alapján minden felhasználó számára szűrjünk, ezzel megfoghatunk 1-1 alkalmazást is, ez is egy része a megoldásnak. Ha csak a web-böngészőt szeretnénk korlátozni, abban jelszóval védhetünk egyes oldalakat, illetve – legalábbis a Firefox/Iceweasel – böngészőhöz számtalan kiegészítő érhető el, ami a webes tartalmak szülői ellenőrzését profi szinten lehetővé teszi. A bejelentkező rendszerben beállíthatjuk a gép használati idejének korlátozását is.

A webböngésző alkalmazás megnyitása és bezárása a többi programhoz hasonlóan történik (ezt a szövegszerkesztés modulban is láthattuk).

Új web-helyet az URL-t a címsorba írva tudunk megnyitni. A haladó webböngészők a beírt karakterek alapján felkínálják a korábbi hasonló témákat, ezek közül is választhatunk.

Egy új weblap kérése alapértelmezetten nem nyit új példányt (ablakot) a böngészőből, hanem ugyanazon ablak ugyanazon lapján (az angolban a tab szó egybeesik a lappal és annak 'fülével', mellyel rá válthatunk) jelenik meg, kivéve, ha egy hivatkozás ettől eltérő tulajdonsággal nem bír. Ha egy adott lapon új weblapra váltottunk, akkor az előzőre az eszközsávon látható vissza-nyíl gombbal léphetünk. Mód van azonban arra is, hogy a Fájl menüből vagy a megfelelő gyorsbillentyűvel új böngészőlapot kérjünk, illetve egy hivatkozás helyi menüjéből (általában az egér jobb gombjával érhetjük el), a hivatkozott lapot új ablakban vagy még inkább új böngészőlapon kérjük. E módszer például egy újság főlapján/címlapján lévő cikkek bevezetője alapján azok olvasásakor rendkívül hasznos (hiszen így lehet mindig a cikkeket felsoroló főlapra/címlapra felesleges hálózati forgalomra várakozás nélkül visszaváltani).

A Böngésző eszközsávon balról jobbra rendre megtalálhatók a Vissza és Előre illetve a weblap letöltését leállító és a weblap frissítését kérő gombok. Ha az oldalon más rendelkezés nem volt, a sima frissítés (például a Ctrl+R billentyűvel) csak a gyorstárban lévő verzióját tölti újra. Ha ez nem megfelelő, a Shift gombot is használjuk.

A Súgóból az összes lehetőséget megtanulhatjuk, valamint itt van még 2 lényeges funkció, az egyik a hibás vagy hamisított webhely bejelentése, a másik a Névjegy, melyből megtudhatjuk a böngészőnk verzióját. Utóbbi nagyon fontos, mert elavult böngészővel a korszerű weblapokon található adatok nem mindegyike jelenik meg (például nem támogatja a HTML 5 nyelvet, a CSS stíluslapok 3. verzióját, a méretezhető, animált, vektorgrafikus képeket és így tovább).

A Szerkesztés, Eszközök és Nézet menüben a böngésző több tulajdonságát is megadhatjuk, a legtöbbet a Beállítások párbeszéd egyes lapjain. Ennek főlapján állatható be az is, mi legyen a kezdőlap a böngésző egy példányának indításakor.

Az adatvédelmi beállítások közt törölhetjük részben vagy egészben az előzményeket, szabályozhatjuk a sütik engedélyezését/blokkolását és a személyes adatok törlését bezáráskor.

A tartalmi beállítások közt engedélyezhetünk egyes felugró ablakokat, tilthatunk egyes funkciókat. Módosíthatunk megjelenítési tulajdonságokat, és megadhatjuk a többnyelvű oldalakra, mint például a http://debian.org vonatkozó nyelvi preferenciákat.

A haladó beállítások hálózati lehetőségei közt törölhetjük az ideiglenes internet fájlokat, vagyis a gyorstárat, vagy megadhatjuk a pót-kiszolgáló (proxy szerver) beállításokat.

A beépített eszköztárak megjelenítését/elrejtését már programokhoz hasonlóan a Nézet menüből tehetjük meg.

Egy hiperhivatkozást alapesetben arra kattintva aktiválunk, ez a művelet alapesetben nem nyit új böngésző-lapot. Ha mi mégis biztosan ezt szeretnénk, ezt a hivatkozás helyi menüjével is kényelmesen megtehetjük.

Az egyes böngésző-lapok megjegyzik a bennük korábban meglátogatott webhelyeket. A Böngésző eszköztár baloldali Vissza és Előre gombjaival navigálhatunk előre is vissza a korábban meglátogatott webhelyek között.

Ugyanitt található a böngésző alapértelmezés szerinti kezdőlapjára való ugrást lehetővé tévő gomb.

A korábban meglátogatott URL-ek megjeleníthetők a címsor, előzmények használatával. A címsort legördítve nem csak látjuk ezeket, hanem kiválasztva vissza és térhetünk rájuk.

A weblapok megjelölhetők könyvjelzővel (Bookmark) e menü segítségével, és e jelölés ugyanitt törölhető, azok helyi menüjével (legkényelmesebben rajtuk az egér jobb gombával kattintva).

A megjelölt weblap megjeleníthető e menüből. A megjelenítés történhet új ablakban vagy még inkább új lapon is.

A menüben új mappa létrehozása, törlése a jelölt elemek címének tárolására szintén lehetséges. A menüben a jobb kattintásra elővehető helyi menü kínálja fel az új mappa létrehozásának lehetőségét, a meglévő mappák szintén e helyi menüvel törölhetők.

Weblap felvétele a jelölt oldalak tárolására szolgáló adott mappába igen könnyű, a jelölés a már látott módon való elindításakor kapott párbeszédablakban kiválasztható a kívánt mappa, vagy igény szerint új hozható létre.

Amint láttuk az űrlapokon többféle beviteli elem található, így például egy Web-űrlap kitöltése szövegdoboz, kombinált lista, listaelem, jelölőnégyzet és választókapcsolók használatával általános feladat. A szövegdobozok kitöltése értelemszerű, ezekbe a vágólapról is beilleszthető szöveg, a legtöbb szövegdoboz terjedelme korlátozott, röviden írjunk bele. Sokszor előfordulnak még a különböző választó elemek, a kombinált listák nyitva vannak és a Ctrl billentyűt lenyomva tartva kattintással több elem is választható belőlük, a csak 1 elem választását lehetővé tévő listák általában legördülő menüben vannak. A jelölőnégyzetetek és választókapcsolók hasonlóak, előbbiből kattintással több, utóbbiból pedig 1 jelölhető ki.

A webes űrlap az Enter leütésével vagy az űrlapon erre szolgáló elküldő gomb segítségével küldhető el. Előfordulhat, hogy küldés előtt az űrlap törlésére van szükség, például, ha egy nem kötelező legördülő listából vagy választókapcsolóból választottunk. A kulturált űrlapokon van erre gomb és nem kell az űrlapot tartalmazó weblapot frissíteni, esetleg a böngésző is támogathatja az űrlap törlését (alapállapotra való visszaállítását). A böngészők támogathatják a sima, egy-soros szövegbeviteli mezőkbe írt, általában kevésbé érzékeny adatok megjegyzését. Természetesen ezt a böngésző menüiben szabályozhatjuk, törölhetjük.

Amint írtuk, számos webes szolgáltatás van más weblapok, tartalmak keresésére, például a http://search.wikia.com vagy például a http://google.com. Ezeket néha keresőgépeknek is nevezük. Részletes keresésekhez ezeket az oldalakat meglátogatjuk, de legalább a legegyszerűbb kulcsszó alapú keresésekhez számos böngésző beépített támogatást nyújt, ez a címsor mellett található, ahol kiválaszthatjuk, hogy mely keresőszolgáltatást akarjuk használni. Adott információ keresése kulcsszó vagy kifejezés alapján úgy lehetséges, hogy ezt e mezőbe beírjuk és leütjük az Enter billentyűt.

Az adott szolgáltatás oldalán lehetséges a keresés finomítása speciális kereséssel. Erre az űrlapra a megfelelő hivatkozással jutunk (például 'Részletes keresés'). Pontos kifejezés a szabályos kifejezéseknél ismert módon idézőjel segítségével adható meg, ilyenkor szókapcsolatokat keres. A megfelelő beviteli elemekkel más lehetőségek, például szavak kizárása vagy fájlformátum alapján is elvégezhető a keresés finomítása speciális kereséssel.

Az Interneten webes szótár, enciklopédia vagy más szolgáltatások használata is lehetséges. A legismertebbek a http://szotar.sztaki.hu és a http://wikipedia.org oldalak.

Weblap elmentése a meghajtó, vagy a rendszer által elérhető mappa-szerkezetek egy adott helyére a Fájl menü Oldal mentése ponttal lehetséges. A megadott útvonalon egy mappa jön létre, mely a weblap fájljait tartalmazza.

Önálló fájlok letöltése weblapról a meghajtó vagy a rendszer által elérhető mappa-szerkezetek egy adott helyére azok hivatkozásaira jobb gombbal kattintva a 'Mentés...' ponttal lehetséges.

A weblap szövegének, képének és URL-jének másolása egy külön dokumentumba a szokásos módon lehetséges. A tartalom tekintetében, annak része vagy egésze kijelölés után a Szerkesztés menü Másolás pontjával a vágólapra másolható, onnan pedig a Beillesztés ponttal beilleszthető az önálló, külön dokumentumba. Az URL szintén így kezelhető.

A weblap előkészítése a nyomtatáshoz fontos lehet egyes változtatásoknál, ezek:

Ezek természetesen a Fájl menü Oldalbeállítás és Nyomtatás pontban érhetők el.

Ugyanitt lehetséges a nyomtatás előtt nyomatási kép megjelenítése.

A weblap nyomtatási beállításainak elvégzése, például: az egész weblap, meghatározott oldal/oldalak, a kijelölt szöveg nyomtatása, példányszám meghatározása a Fájl menü Nyomtatás pontban tehető meg. A kijelölt szövegre való korlátozás a Nyomtatás párbeszéd Beállítások oldalán található.

Az e-mail az elektronikus levél rövid angol változata. Nem az egyetlen, de kétségkívül az egyik leghatékonyabb elektronikus kommunikációs forma. A Short Messaging System vagyis az SMS és társai például szintén elektronikus kommunikációs formák, melyek egy másik informatikai rendszer, a GSM rendszer részei. A számítástechnikai hálózatokon való kommunikációs formák rugalmasabbak, ilyen az e-mail is. Hasonlóan hatékony az Internet Protokoll feletti beszédátvitel (VoIP) is. A VoIP segítségével interneten telefonálhatunk. Minden általános operációs rendszerben találhatók VoIP szoftverek, például az Ekiga. Ezzel szemben – a papír-levélhez hasonlóan – az e-mail fő funkciói a tartós szöveg-alapú üzenetküldés és a kommunikáció hitelesítése.

E főbb funkciói miatt az e-mail az egyik legfőbb alapja az on-line (virtuális) közösségeknek (például web-alapú közösségi hálózat-szolgáltatások, internet fórumok, csevegő szobák, on-line számítógépes játékok), melyek a számítógép-hálózatok segítségével közös tevékenységeket tesznek lehetővé, hiszen a személyre szabott e-mail az alapja az ezekkel való adminisztratív kapcsolattartásnak.

A levelezés során a kéretlen és tisztességtelen levelek – spamek – érkezését – hasonlóan a papír-postaládánkhoz – nem kerülhetjük el. Ezekkel egy teendőnk van, beállítani, hogy automatikusan a kukába kerüljenek. Pontosan úgy járunk el vele, mint hogyha a papír-postaládánkba érkezett volna.

Az adathalászat az a tevékenység, mely során az általunk gondatlanul kezelt adatokból az adathalász tisztességtelen előnyre kíván szert tenni. Ilyenek például a fent leírt tanúsítvánnyal nem rendelkező hamis banki weblapok is, de az e-mail során ennek különös jelentősége van, ugyanis az adathalászok főleg a fenti e-mail üzenetek segítségével próbálnak minket adatok gondatlan megadására bírni. Ha valaki adatot kér tőlünk, gyanakodjunk, hogy adathalász, ismerjük fel, hogy a levél hamis, mert a feladónak nem lehet szüksége erre az adatra.

Sok esetben ilyen tisztességtelen célra küldenek érdekes mellékletnek tűnő rosszindulatú programot, például vírust, kémprogramot, trójai programot, reklámprogramot vagy mást. Mivel az ismeretlen eredetű, gyanús leveket amúgy is olvasatlanul kidobjuk, így ezzel ritkán találkozunk. Ha mégis kíváncsiak vagyunk, a GNU/Linux vagy bármilyen nyílt rendszer alatt ezeket nyugodtan megnyithatjuk, mert a nyílt rendszereken nem áll fent annak veszélye, hogy számítógépünket megfertőzheti egy vírus. Ha véletlenül zárt rendszert kell használnunk, akkor tudjuk róla: abban ellenőrizetlen biztonsági hibák vannak, így az ilyen rendszereken a rosszindulatú mellékletetek megnyitása általában újratelepítéssel, az pedig felesleges rendszergazdai munkával jár.

Megbízható üzeneteket tudunk egymásnak küldeni, ha készítünk és cserélünk személyes üzeneteinket védő GPG kulcsot. Ez az alapja a digitális aláírás rendszerének, melyben üzeneteinket ilyen kulccsal aláírjuk, így a másik fél meggyőződhet annak eredetiségéről és épségéről. A jó levelezők támogatják ezt. A Mozilla Thunderbird levelező jelenlegi (2-es) verziójának használata esetén például használjuk az Enigmail kiegészítést, ezzel könnyen létre tudunk hozni és csatolni ilyen kulcs-alapú aláírást a leveleinkhez.

A levelezőcím felépítése a szokásos <user@domain.tld> szerkezetű, mint az <attila@sohaorsz.ag> példa, egyelőre szorítkozzunk csak a 26 kisbetűre és arab számokra. Estenként látható, hogy a szóközt _ helyettesíti.

Az elektronikus levelezőrendszerek előnyei (pl. kézbesítés gyorsasága, alacsony költségek, az e-mail postafiók elérhetősége különböző helyekről) azt eredményezik, hogy tetszőleges helyről, tetszőleges személynek szinte tetszőleges tartalmú tartós üzenetet tudunk küldeni úgy, hogy annak ára benne van a havi általános internet-forgalmi díjunkban, a címzett pedig pontosan a legelső ráérő pillanatában tudja azt olvasni és átgondolni, emiatt általában így keletkezik a legjobb válasz.

Természetesen mindenki rendezett üzeneteket akar kapni, az internetes etikett („netikett”) fontossága (pl.: megfelelő leírás az e-mail üzenet tárgy mezőjében, az e-mail válasz tömörsége, a kimenő üzenetek helyesírás-ellenőrzése) ezért is jelentős. Tárgy nélküli levelünk általában olvasatlanul a kukában köt ki, a tárgy első mintegy 20 karakterében legyen a téma lényege, de az egész tárgy se legyen ennél hosszabb. Íme a jó és rossz példa:

Kenyerek ára ma

Általános információ a boltunkban található, a szokásostól a mai napon eltérő áron forgalmazott kenyereinkről

A válasz legyen tömör, csak a nélkülözhetetlen kapcsolódásokat hagyjuk az eredeti levélben, ha kell ezek rövid részleteihez válaszoljunk alattuk, a válasz tetején lévő általános vagy alján lévő összefoglaló részen kívül. Jó példa:

Szia, mivel tudom, hogy sok dolgod van, szerintem tedd ezt most 
nyugodtan holnapra, mert reggelig egy sürgős munkára hívtak most.
> Jani írta:
> de úgy tudom, Neked van most még napi 3 órád,
> így, szerinted, vállalhatjuk ezt a munkát?

A Kovácsékkal is szerződtünk, így már csak 4 és 6 közt
tudnánk menni, nem tudom, ez nekik megfelel-e.

> Ha igen, akkor gondolom, az Általad ajánlott árakat
> kiegészítve jóváhagyásra mielőbb kéred.

2 piros és 3 zöld az ajánlatom, ezt várom az Általad
javasolt kiegészítést. :-))

Összegészében ezzel az üzlettel mindketten jól járunk,
reggel írd meg és küldd el a kiegészítést, szia: Peti

Az üzenetek írásakor kövessük a helyesírás-ellenőrző jeleit, ha lehet, küldés előtt olvassuk át legalább egyszer az üzenetet.

Egyes levelezőrendszereknél a fájlmellékletekkel kapcsolatos problémák lehetnek, mint a fájlméret vagy a fájltípus limit. Mivel az általános operációs rendszerek teljesen önálló levélküldő kiszolgálóval rendelkeznek, érdemes azt beállítani levélküldésre, ilyenkor nem ütközünk ilyen gondba. Általában a levelünk legyen kicsi, csak rendkívül indokolt esetben küldjünk e-mail csatolmányaként fájlokat, azt is tömörített archívumban. Ha nem a saját gépünk fent említett levélküldő kiszolgálóját használjuk, hanem az ISP vagy a webes levelező szolgáltatás (E)SMTP kiszolgálóját, akkor általában néhány megabájt küldési limitbe és durvább esetben egyébként teljesen felesleges fájltípus limitbe ütközhetünk.

A további címekre nézve a kinek (To:), a másolatként (Cc:) és titkos másolatként (Bcc:) mezők közötti különbség az, hogy a To: mezőben lévők a levél nyilvános címzettjei, az ő, és a Cc: mezőben másolatot kapók címeit mindenki megkapja, míg a Bcc: mezőben másolatot kapókat senki sem látja.

A levelezőszoftver megnyitása és bezárása általános esetben a szokásos módon, a munkakörnyezet fő paneljén az alkalmazásokat felsoroló menüjéből, illetve, a bezárás a levelezőszoftver menüjéből lehetséges. Itt általános jellege miatt a Thunderbird/Icedove levelezőszoftvert használjuk és a postafiókunkat a korszerű IMAP protokollal érjük el. A megnyitás után a bal oldalon kiválasztjuk, hogy éppen mely postafiókunkban szeretnénk dolgozni. Az általunk választott beállításnak megfelelően a levelezőszoftver megnyitása során vagy automatikusan letöltésre/szinkronizálásra kerülnek a postafiókjaink különféle mappáiban a legutóbbi IMAP bejelentkezésünk óta keletkezett levelek fejlécei, vagy a levelező eszközsáv bal oldalán mi magunk választjuk a letöltés gombot, és ekkor történik meg ez. Az adott postafiókunkban általunk kezelt mappák megjelennek, ezekre lépve láthatjuk ezeket az adott mappákba letöltött fejléceket, például a levelek tárgyát, feladóját, időpontját és így tovább. Adott levél tárgyára kattintva az letöltésre kerül és a levél törzse a lista alatt megjelenik. Másik üzenetre lépve alapesetben az előző bezáródik.

Új üzenet létrehozása az ezen nevű gombra kattintva indítható. A megnyíló párbeszédablakban megadhatjuk a kötelező mezőket kezdve a Címzett mezőtől.

E-mail cím beírása további címekre másolatként (Cc) és titkos másolatként (Bcc) mezőkbe szintén egy lehetséges feladat, ez úgy lehetséges, hogy egy a Címzett mezőt követő mezőben felvesszük a másolatot kapókat, egy másikban a titkos másolatot kapókat és a mezők típusát megfelelőre állítjuk, ezek nem kötelezőek, ellentétben a Tárgy mezővel, ami kötelező.

A Tárgy mező kitöltése tehát kötelező; beírásakor egyrészt ügyeljünk a helyesírásra, másrészt igyekezzünk benne a tárgy szavait fontossági sorrendben felvenni.

Szöveg másolása az üzenetbe egy másik forrásból természetesen lehetséges a szokásos módon, az adott szöveget a másik forrásban a vágólapra másoljuk, itt a levélírásban pedig a Szerkesztés menü Beillesztés pontjával beillesztjük.

Melléklet csatolása az erre szolgáló gombbal lehetséges. Ha csatolásra kiválasztunk egy fájlokat választunk ki, azok megjelennek a Mellékletek ablakban, ott őket kiválasztva a Delete billentyűvel eltávolíthatók a mellékletek közül.

Piszkozat mentése gyakran szükséges lehet, ezt a Mentés gombbal tehetjük meg. Ilyenkor a Piszkozat (Drafts) mappába kerül, onnan bármikor kiválasztjuk, módosíthatjuk, elküldhetjük.

Helyesírás-ellenőrző eszköz használata és a helyesírási hibák kijavítása különösen fontos lehet levélírásnál. A levelezőszoftver alapértelmezetten már írás közben ellenőrzi a helyesírást.

Az üzenet elküldése sürgős, illetve nem sürgős fontossági beállítással a szerkesztéskor az Új üzenet párbeszédablakban a Beállítások menüben található.

A válasz és a válasz mindenkinek funkció használata az adott beérkezett üzeneten állva a levelező eszköztár ezen nevű gombjaival lehetséges. Természetesen a kapott új üzenet ablakban módosíthatók a címek.

Üzenet továbbítása a Továbbítás gombbal érhető el. Ilyenkor alapértelmezetten a levelezőszoftver az eredeti üzenetet az új üzenetben mellékletekbe teszi és a tárgyat kiegészíti továbbított üzenet jelzéssel, természetesen ezek módosíthatók.

Fájlmelléklet elmentése egy meghajtó vagy a rendszer által látott mappaszerkezetek egy meghatározott helyére; fájl megnyitása a Fájl menü Mellékletek pontjával lehetséges.

Üzenet nyomtatásai képének megtekintése, nyomtatási beállítások használata már programokhoz hasonlóan a Fájl menüből érhető el.

Beérkezett üzenetek listájához oszlopok felvétele, törlése: feladó, tárgy, érkezés dátuma alapértelmezett oszlopokon kívül legkönnyebben a Tárgy, Feladó, Dátum oszlopsáv melletti oszlopkezelő gombbal lehetséges. További lehetséges oszlopok például: Címzett, Méret, Állapot és így tovább.

E-mail üzenet megjelölése jelölővel (flag), jelölő törlése az üzenetből az Üzenet menü Megjelölés pontjával lehetséges. Jelölő törlése az üzenetből vagy jelölő hozzáadása egyszerre több üzenetre is lehetséges, ha azokat előbb kijelöljük.

Üzenet megjelölése olvasottként, olvasatlanként az előző módon lehetséges. Természetesen az üzenetek listájának ablakában is meg lehet ezt tenni.

Beépített eszköztár megjelenítése, elrejtése, eszköztár-sáv visszaállítása, minimalizálása a szokásos Nézet menüből lehetséges. Az eszköztár-sáv megjelenésének beállításai annak helyi menüjével is elérhetők.

A Súgó használata a szokásos alapfunkciókon túl lehetővé teszi frissítések keresését is.

Üzenet keresése a feladó, a tárgy és az üzenet szövege alapján a Szerkesztés menü Keresés pontjával lehetséges. Más szempontok, például időpont és egyebek is megadhatók.

Üzenetek szétválogatása név, dátum, küldő alapján legkönnyebben az üzenetek listáján módosítható. Alapvetően dátum alapján rendez, de a Dátum vagy Feladó gombra kattintva válogathat dátum vagy küldő alapján is.

Üzenet mappa létrehozása, törlése a szokott módon a Fájl menüből tehető meg.

Üzenet mozgatása az üzenet mappába az Üzenet menüben tehető meg.

Üzenet legkönnyebben a Delete billentyűvel törölhető, ilyenkor a Kuka (Trash) mappába kerül.

Törölt üzenet visszaállítása egyszerű, ha ez volt a legutóbbi művelet, a Fájl menüből. Régebbi törölt üzenet visszaállítása a Kukából a Beérkezett levelek mappába áthelyezéssel lehetséges.

A Törölt elemek/kuka mappa kiürítése legkönnyebben a Fájl menüből végezhető el.

E-mail cím hozzáadása a címjegyzékhez a levelezőszoftver alapértelmezett beállítása szerint automatikusan megtörténik, mikor írunk rá. Ha nem válaszolunk egy levélre, feladója helyi menüjével akkor is kényelmesen felvehetjük a címjegyzékbe. A Címjegyzék gomb segítségével más e-mail cím hozzáadása a címjegyzékhez is lehetséges. E-mail cím törlése a címjegyzékből ugyanitt megtehető.

Címjegyzék frissítése bejövő e-mailből a fenti módon lehetséges.

Új címzettlista/csoport létrehozása, frissítése a Címjegyzék eszköztárban végezhető. Itt megtaláljuk az Új lista gombot. A létrehozott címzettlistáinkba bármikor be tudunk lépni és új névjegyeket hozzáadva bármikor frissíthetjük őket.